Beszélő, 1998. október-december (3. folyam, 3. évfolyam, 10-12. szám)
1998. október / 10. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1978 - Farkasházy Tivadar: 1978
redtek. A bonni látogatásra nem emlékszem, annál inkább, amikor Carterrel találkozott Bécsben. Illetve, amikor nem. Történt ugyanis, hogy Brezsnyevet pontosan beállították, el is indult a színpad széléről, de aztán navigációs hiba következtében elment Carter ölelőkarjai mellett, így szégyenszemre vissza kellett fordulniuk, mint Toldinak és Holubárnak a bajvíváskor. Akkoriban volt egy nagy Hofi-balhé is, egy fiatal, névtelen újságíró, bizonyos Franka Tibor azt írta, hogy a népszerű művész nem hagyta magát lefényképezni valahol vidéken, sőt idverte a fotós masináját a kezéből. Hofi csak évekkel később magyarázhatta el, hogy a színpadon éppen pizsamában volt, elég erősen kihúzott szemöldökkel, és a pizsama háta tele volt aggatva kitüntetésekkel. Érdekes visszhangja lett volna a képnek. Mármint a Duna-parton. Pláne későbbi szövegének, amikor a bozont egy meisseni porcelánt is ki akart tűzni magára. Június 1. Argentínában megkezdődik a labdarúgó-világbajnokság. Apósom soha nem volt meccsen, békebeli öregúr Erdélyből, amikor a Fészekben először szilvesztereztünk együtt, a prímás már előre dörzsölte a kezét, amikor látta, milyen szép vastag bugyellárist húz elő a belső zsebéből. A lelkesedése később egy kissé alábbhagyott, mert Laci bácsi előszedett belőle egy névjegyet, és átnyújtotta: Hegedűjét megjavítja Benedek. A kisbaconi famíliából származott, David Ojsztrah és Yehudi Menuhin jártak fel hozzá, hangosan életében nem szólt, halkan is alig, igazán ideje volt 76 éves korában kivinnem a sorsdöntő orosz-magyarra. Micsoda csapatuk volt, Lobanovszkij első nagy Kijevéből, Blohinék alig két éve mosták le az ifjú Nyilasiékat a KEK-döntőben. Most simán nyertünk 2:1-re, a grúz Kipiani szépített a végén, hja, a népek börtöne! Laci bácsi úgy ugrált, mint Harangozó Teri a fesztiválgyőzelemkor, s hetvenezredmagával visszafelé is kikiabált magából mindent, fogságot, romos lakást, áttelepülést. Bolíviát kellett még legyőznünk, pontosabban a magaslatot. Itthon egy hatost kaptak az indiánok, és máris utazhattunk Argentínába, ahol a hazaiakkal, a későbbi világbajnokokkal kezdtünk. Csapó góljával vezettünk, majd Kempesék nagy nehezen egyenlítenek, az isteni Törőt végig rugdossák, a vége felé már nem bírja, és egyszer a félpályán visszarúg. A szemét portugál azonnal leküldi, majd amikor Nyilasi is fejét vesztve faultol, őt is. Öt perc alatt minden idők egyik legígéretesebb magyar csapata jöhetett haza. Az oroszok viszont ki se utaztak! Június 21-23. Kádár János magyar párt- és kormányküldöttség élén Lengyelországban tárgyal. Lehet, hogy nem szép dolog, de én egy szóra sem emlékszem abból a bizonyára igen fontos közleményből, amelyet e tárgyalások után kiadtak. Annál inkább emlékszem anyám akkori hazajövetelére, aki a bátyjával a katowicei piacon árult nejloningeket, és azt állította, hogy Lengyelországban sztrájkok vannak. Háromszor is elismételtettem vele a szót, mivel eddig csak kapitalista tanulmányaimban találkoztam vele, a szocializmusban valahogy nem is említették. Az elkövetkezendő három évben aztán még akadt egy-két csodálkoznivalóm. Különösen gazdasági 1978. febr. 13. Budapesten átadják a az újjáépített Várszínházat. 1978. febr. 16. Huszonhat bányász veszti életét a Tatabányai Szénbányák 12/a aknájában, sújtólégrobbanás következtében. 1978. márc. 1. Engedélyezik - idegenforgalmi hivatalok közvetítésével - a lakásokban és üdülőkben fizetővendégek fogadását. (Idegenforgalmi rekord: 12,5 millió külföldi kereste fel hazánkat.) 1978. márc. 5. A háztáji gazdaságok szükségességét erősítik meg a MSZMP Központi Bizottságának ülésén. 1978. márc. 8. A Francia Költők Társasága Illyés Gyulának ítéli az 1978. évi irodalmi nagydíjat. 1978. márc. 16. Rómában a Vörös Brigádok elrabolja Aldo Morót, a Kereszténydemokrata Párt elnökét. 1978. márc. 18. Magyar űrhajósjelöltek utaznak a szovjetunióbeli Csillagvárosba, a közös magyarszovjet űrrepülés felkészülési időszakára. 1978. márc. 21-30. Magyarországon tárgyal Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke. 1978. márc. 23. Ortutay Gyula néprajztudós, miniszter és akadémikus halála. 1978. márc. 30. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár az első nyugati kormányfő, aki az NDK- ba látogat.