Beszélő, 1999. január-június (3. folyam, 4. évfolyam, 1-6. szám)
1999. április / 4. szám - JÁTÉKTÉR - Rév István: Ellenforradalom
42 Rév István ELLENFORRADALOM A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1994. november 28-án megtartott nyilvános ülésén egy hetvenhárom éve kezdődött jogi folyamatot zárt le. A Legfelsőb!) Bíróság a háborús és egyéb bűncselekmények miatt Francia Kiss Mihályra a Fővárosi Bíróság által 1957-ben kiszabott halálos ítéletet hatályában fenntartotta. A Legfelsőbb Bíróság a terhelt lánya által benyújtott felülvizsgálati indítvány ügyében járt el. Mivel a perjogi rendelkezések következtében minden jogosult csak egyetlenegyszer nyújthat be felülvizsgálati kérelmet, és az ilyen esetekben hozott legfelsőbb bírósági végzés ellen fellebbezésnek helye nincs, az 1921 nyarán kezdődött és hosszabb megszakításokkal egészen 1994 végéig zajló jogi folyamat ezzel a végzéssel befejeződött. 1921 augusztusában az igazságügyi miniszter megbízta Vári Albert koronaügyész-helyettest és Kovács Péter ügyészt, hogy az 1919 és 1920 folyamán a Duna-Tisza közén elkövetett gyilkosságok és más atrocitások ügyében nyomozást folytasson. Az eljárás azonban idő előtt véget ért, minthogy az 1921. november 3-án kelt kormányzói amnesztia büntetlenséget biztosított az 1919 és 1921 között „hazafiúi felbuzdulásból” elkövetett törvénysértések tetteseinek. A kegyelem elsősorban a különítményesek, mindenekelőtt Héjjas Iván úgynevezett pótcsendőrsége által elkövetett gyilkosságokra vonatkozott. Az 1921. évi ügyészi vizsgálat során - bár Francia Kiss Mihály neve néhány bűncselekménnyel kapcsolatban felmerült - csak egy esetben, Kalmár Vilmos pusztamérgesi kereskedőnek 1920. június 6-án az orgoványi erdőben való meggyilkolása miatt indult bírósági eljárás ellene. Ekkor az áldozat hozzátartozói tettek feljelentést, és bár Francia Kiss Mihály nem tagadta tettét, a tényállás pedig nem annyira „hazafiúi felbuzdulásra”, mintsem rablógyilkosságra utalt, a kormányzói kegyelem véget vetett a bírósági eljárásnak. (Ekkor esett meg az az emlékezetes eset, hogy a tárgyalást vezető bíró „isten vele, Mihállyal” köszönt el a tárgyalóteremből távozó vádlottól, aki halálosan megfenyegette a feljelentést tévő hozzátartozókat.) 1947. május 13-án a Budapesti Népbíróság gyilkosság bűntette ügyében ítéletet hirdetett Héjjas Iván és társai (valójában Héjjas Iván távollétében Babiczki Zoltán elsőrendű vádlott és társai) ügyében. A per LXII. rendű vádlottját, Francia Kiss Mihályt a bíróság távollétében kötél általi halálra ítélte. A per nyolc vádlottjának képviselője, Dr. Nagy László ügyvéd beadványában a cselekmény politikai jellegét vitatta. Az ügyvéd értelmezésében „(ha a feltörekvő erők annyira feszültek, hogy a cél elérését erőszak, terror, harc bevetésével elérhetőnek látják, megszületik a fáradalom. Ennek a forradalomnak a megvalósítása érdekében elkövetett, leginkább erőszakos cselekmények azok, amelyek politikai jellegű cselekvéseknek tekinthetők... ”. A védő érvelése szerint csak forradalmi cselekményeknek lehet politikai jellege. „Az erőszak árán hatalomra jutott és hatalmát csak rövid ideig erőszak és terror által fenntart, proletár diktatúra már 1919. év augusztus hó 1. napján megbukott, 1919. év őszén és 1920. években már nem volt szükség olyan politikai jellegű cselekvésekre, amelyek a fennálló állami, társadalmi és gazdasági rend megbuktatására irányultak. Az ellenforradalom akkor már megvalósult, és az a rendszer, amelyet az orgoványi bűnper vádlottai kiszolgáltak, már uralmon volt. Az orgoványi cselekvések motívumai, indító okai már nem politikai célok megvalósításának a vágya, törekvése, hanem a bosszú!”. Az 1921. novemberi kormányzói amnesztia a „hazafiúi felbuzdulásból” elkövetett, vagyis politikai indítékú cselekményekre vonatkozott, és - legalábbis papíron - a köztörvényes bűntetteket kizárta a kegyelem köréből. Dr. Nagy észrevételei azonban éppen azt célozták, hogy bebizonyítsa, a vádlottak terhére rótt cselekedetek „közönséges bűncselekmények, amit megerősít az elkövetés módja..., de megerősít az is..., hogy az atrocitásokkal együttesen lopás, rablás és a pénzszerzés egyéb módjai párosultak”. A Népbíróság illetékességét eredetileg az 1945. évi VII. tc. rendelkezése alapján indokolta, amely „büntetni rendeli