Beszélő, 1999. január-június (3. folyam, 4. évfolyam, 1-6. szám)

1999. január / 1. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1981 - Kovács Ákos: 1981

tam meg, a Trabanttal a város főterére álltam, s hátradöntve az üléseket, próbáltam elaludni. Nem nagyon ment, mert az eső­­géppuskasorozathoz hasonló hangon verte a kocsi tetejét. Reg­gel aztán, miközben kölcsönösen dedikáltuk egymásnak egy­­egy kötetünket, vendéglátóm átadta kéziratát. Azzal a feltétel­lel, hogy nevét nem tüntetem fel a könyv borítóján. A helyzet meglehetősen abszurdnak tűnt, ezért tanácsot kértem Iliától, aki postafordultával válaszolt: „Gazda Jóska dolga: már Szege­den nyöszörgött szegény, hogy mi lesz, ha az ő neve rajta lesz a könyvön? Semmi sem lesz. De ha ő csakugyan fél a következ­ményektől (négy gyereke van!), akkor úgy gondolom, hogy le­het ott egy álnév is az ő neve helyén, még akkor is, ha előbb már Gazda névvel hirdettétek a könyvet. Persze furcsa lesz, de hát az egész furcsa, miért pont a szerző nevének ügye legyen rendben. Az álnevet azért ajánlom, mert tudom, hogy sokan közülük álnéven írnak itt, ez a divat. A tőle, mármint Jóskától jövő levél nyilván nem postán jön, hanem közben, hacsak meg nem egyeztetek valami jelbeszédben, ezt úgysem írja meg. Ezért a késedelem elkerülése végett jobb lenne, ha álnevet vá­lasztanál neki, és úgy jelenne meg. Félő, hogy nem jön el az üzenete hozzád időben.” (Június 24.) Lebontottam az óbudai Zichy-kastélyban még május közepén rendezett falvédő-kiállításunkat. Innen az anyagot a Kecskeméti Katona József Múzeumba vittem, ahol rövidesen egy az egri kiállításhoz hasonló bemutatót rende­zünk. (A hatvani és az egri bemutatók óta Kecskeméten is gyűjtik, vásárolják a falvédőket.) Amikor Hatvanba érkeztem, a megyei múzeumigazga­tó ajánlott levele várt, melyben a néhány nappal korábban ér­kezett minősítésemre hivatkozva, július 1-jei hatállyal meg­szüntette a múzeum pénzügyi önállóságát. Emellett arról is intézkedett, hogy munkahelyemet csak az ő előzetes enged­élye alapján hagyhatom el, és hogy a „a hatvani kiállítótér programjának biztosítását, további intézkedésig, a Megyei Múzeumi Igazgatóság látja el. Egyidejűleg értesítem - feje­ződött be a levél -, hogy az éves költségvetésének felhaszná­lásával kapcsolatban vizsgálatot indítottam. A vizsgálat ered­ményéről tájékoztatni fogom.” (Július 5.) Egy Mezőberényből érkezett levél szerint a város­ban egy „egyenruhás magyar katonát ábrázoló bronzszobor áll, aki jobb kezében lábhoz tett puskát tart, bal kezével egy pajzsra támaszkodik. Az oszlop tetején kb. 0,5 m átmérőjű gömb, rajta egy széttárt szárnyú bronz turulmadár. A két szárny széle közötti távolság mintegy 2 méter. Az emlékművet Vass Viktor neves szobrász és Krausz Ferenc bronzöntő alkot­ta. 1946. évben a turulmadarat - mint a fasiszta Turul Szövet­ség jelképét - hatósági intézkedésre eltávolították. Szájhagyo­mány szerint a MÉH-nek adták át. A turulmadár visszaállítása többször szerepelt tanácsülésünk napirendjén, de erre anyagi fedezet hiánya miatt eddig nem került sor.” Egyébként hason­ló sorsra jutott a mezőcsáti, a marcali turulszobor is, ami „az akkori utasítás értelmében levételre került, és a vasgyűjtés ál­dozata lett”. A Komárom megyei kesztölciek, a Borsod megyei hegymegiek „sasszobrait” a hatvanas években bontották le, az arnóti és a csávolyi turulszobrok viszont rejtélyes körülmények között elvesztek. Egy Tiszakürtról érkezett levél szerint az ot­tani turult csak részben, a mezőnyárádit viszont teljes egészé­ben lebontották. Mindezek kapcsán természetesen felvetődik a kérdés: voltaképpen minek a szimbóluma is a turul? A kérdés tisztázására Voigt Vilmost kértem fel, aki meg is írja az Árpá­dok totemállatának történetét. Személyes kihallgatást kértem Markovics Ferenctől, aki időközben a Megyei Tanács elnöke lett. A tanácselnök is ha­tározottan kijelentette: a jelenlegi politikai helyzetben nem engedélyezi a madárijesztő-kiállítást a megyében. (Július 21.) A szegedi és Szeged környéki első világháborús em­lékekről kaptam egy érdekes dolgozatot. Ezzel, illetve szerző­jével kapcsolatban írta Ilia: „Apró Feri ügyvéd, szorgos helytör­ténész, amit írt, az megbízható, pontos. Átolvastam az anyagát, és tudom, hogy mindent fölkajtatott, amit elért, ami még meg­maradt az első háború itteni emlékeiből. (...) Nem értem, hogy Heves vármegye mit ugrál a madárijesztők dolgában, azaz ho­gyan tilthatja ki? Avagy úgy gondolkodnak az egri eset után, hogy van ott elég madárijesztő, minek szaporítani? Lehet.” Bodó egy távirattal Egerbe rendelt, és arra utasított, hogy készítsem el múzeumunk ötéves tervjavaslatát. Mint ko­rábban, most is megírom, hogy miután a múzeumtól minden önállóságot megvont, a tervjavaslatot nem tudom elkészíteni. (Augusztus 3.) Az eddig beérkezett sok száz levélből kiderül, hogy a hősi emlékművek - noha bizonyos vonatkozásban a Horthy-korszak hivatalos ideológiájának szimbólumai voltak - ugyanakkor a hozzátartozók gyászát és kegyeleti érzelmeit fejezték ki. Egy-egy hősi emlékmű felállításakor az elesettek hozzátartozói komoly anyagi áldozatot hoztak. A kiszombo­­riak ma is emlékeznek arra, hogy Portgrácz Szigfrid emlék­művéért a falubeliek 105 mázsa búzát adtak, vagy hogy Szak­ #2* 1 .

Next