Beszélő, 1999. július-december (3. folyam, 4. évfolyam, 7-12. szám)
1999. október / 10. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1989 - KÜLFÖLDÖN - Tischler János: Lengyelország - 1989
Tischler János LENGYELORSZÁG - 1989 Az 1981. december 13-án bevezetett hadiállapotot 19 hónap után, 1983 nyarán, a július 22-i kommunista ünnepre időzítve oldották fel. Az internáltak többségét hazaengedték - utolsó csoportjuk az 1986-os amnesztiával szabadult. Ekkor az állambiztonsági szervek létszáma meghaladta a sztálini időszak „csúcsát”: 40 ezer funkcionárius szolgált a „cég” kötelékében, akik gyakran még a verésektől, kínzásoktól, sőt a gyilkosságoktól sem riadtak vissza, Jerzy Popieluszko atyán kívül ennek több áldozata volt. TAKARÍTÁS A SZÉLEKEN Az erőtlen és bátortalan korrekciós kísérletek a gazdaság állapotán vajmi keveset változtattak, a hadiállapotot közvetlenül követő rövid fellendülés elmúltával megint ugyanazok a negatív jelenségek mutatkoztak, mint korábban, és a jegyrendszer is változatlanul érvényben maradt. A politikai helyzet az 1970 utánihoz hasonlított, annyi különbséggel, hogy a rendszer most már időlegesen sem tudott tömegeket maga mellé állítani személycserékkel és ígéretekkel. Az emberek nem hitték el, hogy a párt hathatósan támogatja a demokratizálást célzó reformokat. A bizalmatlansághoz hozzájárult az is, hogy a „belső egyensúly” érdekében a régi, jól bevált taktikát alkalmazva a központi pártszervekben időről időre „takarítást végeztek a széleken”, vagyis folyamatosan fegyelmezték a „betont” és a „reformerek” maradványait. A LEMP - ellenérzései ellenére - a katolikus egyházat is megpróbálta felhasználni, hogy jobb képet alakítson ki magáról. Ez hamvába holt ötletnek bizonyult. II. János Pál pápa lengyelországi látogatásai során (1983, 1987) arra buzdította a lengyeleket, hogy „ne csüggedjenek”. 1983-ban a Jaruzelskivel négyszemközt folytatott beszélgetésben a pápa „egyetlen hatalmas koncentrációs táborként” jellemezte az országot. Mégsem tagadhatták meg a „legnagyobb lengyeltől” a hazalátogatás lehetőségét, hacsak nem akartak belekezdeni a hadiállapot tömeges terrort jelentő „második szakaszába”. Lassan ráébredtek arra, hogy akkor csillapíthatják le a közvéleményt, akkor van esély a stabilizációra, ha megegyeznek az egyházzal, és elfogadják a Nagy Közvetítő szerepében. A tömegtámogatás hiányának tényén nem változtatott, hogy az 1985-ben megtartott szokásos népfrontlistás „választásokon” a hivatalos adatok szerint a Szolidaritás bojkottfelhívása ellenére a lakosság 78,8 százaléka vett részt. Igaz, hogy kifejezetten emelkedett azok aránya, akik úgy vélték, az 1981-es hadiállapot végső soron a „kisebbik rosszat” jelentette egy szovjet fegyveres beavatkozással szemben, de ettől a lengyel vezetés még nem lett népszerűbb. Jaruzelski tábornok és legközelebbi munkatársai szintén kezdték belátni, hogy semmilyen reformot