Beszélő, 2000. július-november (3. folyam, 5. évfolyam, 7-11. szám)

2000. július-augusztus / 7-8. szám - BEFEJEZETLEN JELEN - "Holokauszttagadó, antiszemita, Hitler-apologéta" - Dokumentumok David Irving peréből

A jelenlévők megértették Göbbels mondanivalójának lé­nyegét: a pártnak anélkül kell zsidóellenes akciókat szerveznie, hogy azok annak lássanak. Ennek megfelelően, a november 9- ről 10-re virradó éjszakán 76 zsinagógát romboltak le és továb­bi 191 -et gyújtottak föl, 7500 zsidó boltot és vállalkozást tettek tönkre; nagyszabású fosztogatás zajlott; 20 000 zsidót tartóz­tattak le és küldtek koncentrációs táborba, ahol keményen bántalmazták őket. Ezek az események nem korlátozódtak csupán Münchenre: a pogrom országos méretű volt. [...] 5:41 Az első és legfontosabb pont, amelyben a vádlottak szakértői nem értettek egyet beszámolójával, Irvingnek azon állítása volt, miszerint az országos méretű pogromot Göbbels kezdeményezte és találta ki, és hogy Hitler nem hagyta jóvá, sőt nem is tudott róla, amíg az események már jól előre nem haladtak. Amikor értesítették, Hitler elsápadt és megpróbálta az egészet leállítani. Hogy ezt kijelenthesse, feltételezik a vád­lottak, Irvingnek az adatok módszeres elferdítéséhez és elhall­gatásához kellett folyamodnia. 5:59 A Göbbels-könyv 276. oldalán Irving így foglalja össze Heydrichnek, a német titkosrendőrség vezetőjének nem sokkal éjjel egy óra után küldött üzenetét: „Himmler és Hitler? Ők semmit nem tudtak Göbbels tet­teiről egészen addig, amíg a Négy Évszak Hotel melletti zsina­gógát fel nem gyújtották éjjel egy körül. Heydrich, Himmler or­szágos rendőrparancsnoka, aki éppen a hotel bárjában volt, Himmler szobájába sietett, és telexen utasítást adott az összes rendőri szervnek, hogy állítsák vissza a törvényes ren­det, védjék meg a zsidókat, a zsidó tulajdont, és vessenek vé­get minden rendzavarásnak.” Evans szerint ez a történelmi tény nyilvánvaló manipulálása Heydrich a rendőrfőnököknek és titkosszolgálati tiszteknek november 10-én hajnali 1:20-kor küldött telexe, amely Himm­­lertől származott, arra utasította őket, hogy az aznap éjjelre várható zsidóellenes megmozdulásokat, a következő megszo­rításokkal, „nem szabad megakadályozni”: ,,a) csak olyan intézkedések foganatosíthatók, amelyek nem veszélyeztetnek német életet és tulajdont (pl. zsinagó­­gatüzek, amennyiben a tűz tovaterjedésének veszélye nem áll fenn); b) a zsidók boltjait és lakóházait csak lerombolni szabad, de fosztogatni nem. A rendőrségnek utasítása van e parancs kivitelezésének felügyeletére és a fosztogatók letartóztatására; i, (­­ am c) vigyázni kell arra, hogy a vásárlóutcák nem zsidó bolt­jait feltétel nélkül megóvják a károsodástól, de idegen állampolgárokat nem szabad bántani, még ak­kor sem, ha azok zsidók.” Evans szerint a szöveg jelentése világos: néhány jól meg­határozott kivételtől eltekintve a rendőrségnek parancsa volt nem közbelépni. A vádlottak állítják, hogy Heydrich parancsa megerősíti és megismétli Himmler utasítását (amelyet Irving is elismer, hogy Hitlertől származhatott), miszerint a megmozdu­lásokat nem kell megszakítani. A megszorítások csak jól meg­határozott és korlátozott számú esetre vonatkoztak (pl. ha fennállt a nem zsidó tulajdon elpusztításának veszélye). Kije­lenthető tehát, hogy telexében Heydrich éppen az ellenkezőjét parancsolta annak, amit Irving a Göbbels-könyvben állított. [...] 5:61 Evans szerint Irving további adatok manipulálásá­ban is vétkes, amikor Wiedemann-nak, Hitler egyik segédjé­nek a beszámolóját idézve azon állítását próbálja alátámaszta­ni, hogy Hitler, mihelyt tudomást szerzett róluk, megparan­csolta Göbbelsnek, hogy állítsa le a támadásokat. A Göbbels­­könyvben Irving ezt írja: „Fritz Wiedemann, Hitler egyik adjutánsa látta, amint Göbbels a 9-éről 10-ére virradó éjszaka nagy részét telefoná­lással töltötte..., hogy véget vessen a legerőszakosabb túlka­pásoknak.” Evans szerint elegendő ok van Wiedemann szavahi­hetőségének megkérdőjelezésére, és hogy Irving minden­képpen elferdítette vagy legalábbis eltúlozta bizonyítékait. Wiedemann valójában azt írta, hogy „megbízható forrásból jelentik”, hogy Göbbelst látták telefonálni. Irvingnek tehát semmi indoka nem volt azt állítani, hogy Wiedemann „látta” Göbbelst telefonálni. Puszta szóbeszéd volt az egész. Min­denesetre, mondja Evans, az Irving által Göbbels aznap éjje­li tevékenységéről festett kép teljességgel ellentétben áll más bizonyítékokkal. [...] Irving válasza [...] 5:69 Irving tagadta, hogy meghamisította volna Heydrich haj­nali 1:26-kor kelt telexét. A Göbbels-könyvben a telex lábjegy­zetben megadott hivatkozási száma ND:3052-PS. A kereszt­kérdések során Irvinget szembesítették az ND:3051-PS hivat­kozási számú üzenettel, amely a vádlottak szerint Heydrich haj­nali 1.20-kor kelt telexe. Irving azt válaszolta, ő egy másik . #­­ *

Next