Beszélő, 2002. július-december (3. folyam, 7. évfolyam, 7-12. szám)

2002. július-augusztus / 7-8. szám - JÁTÉKTÉR - Nyusztai Máté - Simon Zoltán: Mindenki hozzon magával még egy Orbán Viktort, avagy mozgalom a Kárpátokban

sorsát. A kettős kudarc - tehát a választási eredmény és az an­nak megfordítására tett sikertelen kísérletek - végül hídbloká­­dot eredményezett, de erről majd később. TANULSÁGOK - FIDESZ MÓDRA Mivel a Fidesz nem érezte úgy, hogy vereséget szenvedett, nem is foglalkozott igazán azzal, hogy kudarcának valódi okaival szembenézzen. Mintha még mindig abban a hitben élne, hogy kiütötték a kezéből a kormányzást: a Fidesz moz­gatta meg a legnagyobb tömegeket a kampányban, és min­den közvélemény-kutató az első helyre várta. Orbán maga sem talált magyarázatot (személyes felelőssége természete­sen fel sem merült). „Vannak dolgok, amiket még mindig nem értek, de lehet, hogy már így is halok meg” - mondta kedvenc rádióműsorában, a Vasárnapi Újságban.­­ „Még mindig nem találtam magyarázatot arra, hogy hogyan lehet, hogy minden közvélemény-kutatás, függetlenül a szakmai módszereitől, beleértve egyébként a saját magunk által, tehát a Fidesz által végzett fölméréseket - hiszen mi is dolgozunk ezen a terepen -, ilyen nagyot tévedett, és egységesen, mint ahogy ez történt. Nem tudok másra gondolni, én azt hiszem, hogy azt a tényt meg kell említeni, hogy végül is mintegy 300 ezerrel több ember szavazott a polgári koalíció pártjai mel­lett, mint amennyien ’98-ban, az akkori kormányváltáskor. Ez azt mutatja, hogy talán nem arról van szó, hogy az ellen­felek jobbak voltak, mint mi, hanem hogy mi nem voltunk elég jók. A döntő hibát, azt gondolom, egyébként éppen a nyilvánosság világában követtük el.” Abból tehát, hogy nem voltak elég jók, nem következik, hogy Orbán és csapata felelős lenne a vereségért. Hlikáztak ugyan, de csak a nyilvánosság szerepének megítélésében, a különböző kormányzati döntésekről vagy korrupciós ügyek­ről szó sem esett. A Vasárnapi Újságból az is kiderül, mi volt a hiba a nyilvánossággal: „A kormánynak egyetlen (...) satnya eredménye van ezen a területen, hogy világra segítette a He­ti Válasz című újságot. Sokkal többet kellett volna világra se­gítenünk. A rádiózásban, a televíziózásban, újságokban is. Nem jobboldali sajtót kellett volna teremteni, nem így kell ezt látnunk, hanem lehetőséget kellett volna adnunk olyan szellemi erőknek, köröknek, értelmiségi köröknek, író, alko­tó értelmiségieknek, akik ma nem jutnak lehetőséghez, és a mi időszakunkban sem tágultak ki a lehetőségek előttük kel­lő mértékben. Ez nagy hiba volt. (...) Bár itt minden mozdu­latot golyózápor kísér, ha itt, ezen a területen a kormány bár­mit tenni próbált az elmúlt négy évben, akkor minden más területen végzett munkájánál keményebb támadások érték éppen ezen a területen. Ebből azt a következtetést kell levon­nunk, hogy éppen ez a legfontosabb terület, és éppen itt kell a legtöbb munkát majd elvégezni.” Az a felismerés, hogy nem sikerült kialakítani a „máso­dik nyilvánosságot”, abból a többek által vitatott feltétele­zésből indul ki, hogy a magyar sajtó baloldali és liberális. A hiba tehát az orbáni logika alapján nem az, hogy kizárták rendezvényeikről a nekik nem kedves orgánumokat, nem az, hogy megkérdőjelezték a véleménynyilvánítás szabadságát, de még csak nem is az, hogy „az állami tulajdonú médiát tel­jes egészében a kormányzó pártok kontrollálják, és mind a kormány, mind pedig a magáncégek kiterjedten élnek a gaz­dasági nyomásgyakorlás eszközével, a szerkesztőségi döntés­­hozatal befolyásolásának érdekében” - ahogy azt a Fidesz ál­tal előszeretettel emlegetett Freedom House írja tavalyi je­lentésében. Az orbáni logika azt sugallja: ha már a média az ellenségünk - merthogy az ellenségünk, hiszen nem tudtuk kiüldözni a kommunistákat -, meg kell teremtenünk a ma­gunk médiáját. Ez a még az ellenzéki korszakban meghirde­tett, A polgári Magyarországért címet viselő programban gyö­kerező „felismerés” szülte a „második nyilvánosságot”. Te­hát már 1996-ban, majd a későbbi szövegekben is nagyon erős szándék mutatkozott a „kiegyensúlyozásra”. A másik, nemzeti nyilvánosság megteremtése érdekében tekintsék feladatuknak előfizetni a Magyar Nemzet című napi­lapra, a Demokrata és a Heti Válasz című hetilapokra, és ennek a célnak minél több embert kell megnyerni - hangzott el többször is Orbán szájából. A Margitszigeten úgy vélekedett: „ha így folytatjuk, jó esélyünk lesz arra, hogy az országos saj­tó világában fél év alatt ledolgozzuk ötvenéves történelmi hátrányunkat”. A beszéd másnapján Orbán állítólag ellátoga­tott a Magyar Nemzet postaládájához, harmadnap megjelent a parancs Medgyessy Péter főhadnagyi kinevezéséről. A kommunikációban elért sikerekkel látszólag feledtet­ni lehetett, hogy a párt az egyik legfontosabb céljában, az egyensúlyteremtésben kudarcot vallott. A választások első fordulójára azonban kiderült, hogy nem csak az egyensúlyo­zás, hanem a kommunikáció is kudarcos volt. Ez szülte meg a második felismerést: a Fidesznek minden másnál fontosabb a teljes jobboldal lefedése, ahogyan szerintük az MSZP el­foglalja a baloldalt. A Fidesz vezetői kimondták már, hogy a választási vereségben a szervezettség hiánya is szerepet ját­szott. Kádár János persze akkor sem úszhatja meg a dolgot.

Next