Beszélő, 2005. január-június (3. folyam, 10. évfolyam, 1-5. szám)
2005. május / 5. szám - BEFEJEZETLEN MÚLT - Tischler János: A "győri csata" - 1965.
66 arra kérte a Központi Bizottságot, hogy soron következő ülésén a határozatot hagyja jóvá s erősítse meg. (Ez a KB 1965. november 18-20-i ülésén meg is történt.) A határozathozatalt követően ismételten behívatták Horváthot és M. 5.-t, ismertették előttük a fentebb leírtakat, és nyomatékosan felhívták a figyelmüket arra, hogy további sorsukat munkájuktól és magatartásuktól teszik függővé, s „ha nem fogják tudni rendbe hozni dolgaikat”, elkerülnek más területre. Emlékeztettek arra, hogy az MSZMP „kongresszusra készül”, és ez alkalmat ad arra, hogy néhány hónap elteltével újfent felmérjék a helyzetet. III. A pesszimista sejtések beigazolódtak, rövidesen kiderült, hogy a kisalföldi megyeszékhelyen nem csillapodik a viszály, pedig M. M. igyekezett elejét venni a Horváthtal való összezördüléseknek: egy 1966 nyarán készített PTO-jelentés szerint az elmúlt egy évben „M. 5. elvtárs annyira tartózkodó, hogy még akkor sem szól bele a győri Vagon- és Gépgyár ügyeibe, amikor az indokolt lenne”. De ez a visszafogottság sem segített, s az M. 5.-Horváth konfliktus következtében Győr-Sopron is bekerült azon megyék sorába, ahol a kongresszust megelőzően, az ilyenkor szokásos „káderforgó” keretében, a legfelsőbb pártvezetés személycseréket szándékozott végrehajtani. Ezek a változások egyfelől abból adódtak, hogy az illetőt magasabb beosztásba helyezték - Jakab Sándort például Salgótarjánból vezényelték Budapestre a belügyminiszter első helyettesének posztjára, Nemeslaki Tivadart pedig Tatabányáról hívták a Vasas Szakszervezet főtitkári székébe. Másfelől pedig az egyszerű szakmai-vezetői alkalmatlanság miatt „problémássá” vált vidéki pártbizottságok (Hajdú-Bihar, Békés és Fejér) élére megoldás gyanánt új embereket neveztek ki.A M. 5.-t a menesztett megyei pártvezetőktől az különböztette meg, hogy az ő irányítói képességeit nem vonták kétségbe, mégis távoznia kellett. A Politikai Bizottság 1966. június 7-i ülésén felhatalmazta „Biszku Béla és Pallai Árpád elvtársakat”, hogy folytassanak előzetes konzultációt M. S.-sel „jelenlegi munkaköréből való felmentéséről, illetve jövőbeni munkájáról”, és terjesszenek javaslatot a PB elé. Az ez utóbbi testület számára még május végén készített PTO-feljegyzésben eredetileg az szerepelt, hogy M. 5. a Fejér megyei pártbizottság első titkára legyen, vagy „ipari területen helyezzék vezető beosztásba”. A június 11-i találkozón Biszku fel is ajánlotta M. 5.-nek Fejér megyét, hangsúlyozván, hogy egy ilyen váltás az ő érdekét is szolgálná, mivel „személyi síkra tolódott ellentéte” Horváthtal, illetve „felesége felelőtlen magatartása” árnyékot vet rá, s mindez „veszélyeztetheti a feladatok megfelelő ellátását Győr megyében”. M. 5. családi körülményeire, leginkább a Győrhöz ragaszkodó idős édesanyjára hivatkozva nem fogadta el a felkínált állást, de megígérte, hogy elgondolkodik rajta, és a családjával is megbeszéli." Kilenc nappal később Biszku ismét fogadta M. B.-t, aki újfent visszautasította az ajánlatot, sőt kifejtette, hogy nem ért egyet a „személye körül kialakult helyzet megítélésével”, s egyébként is, ha Fejér megyében megfelelne első titkárnak, akkor mostani helyén miért nem? Mi több, Biszku ama kérdésére, hogyha a Politikai Bizottság mégis Székesfehérvárra küldené őt, mit tenne, M. 5. azt válaszolta, hogy ez esetben megkérné a PB-t a határozat visszavonására, „mert ő azt képtelen végrehajtani”.11 A két Biszku-M. 5. találkozóról Pullai Árpád jelentést készített, amelyet a Politikai Bizottság 1966. augusztus 9-i ülésén vitatott meg. A jelentés végkövetkeztetése az volt, hogy M. 5. elutasító magatartásának okát nem a családi körülményekben kell keresni, hanem feleségének azon álláspontjában, hogy „nem megyünk sehová”. A jelentés készítője kész volt a kompromisszumra, s javaslatként azt indítványozta, hogy M. 5.-t inkább „állítsuk be az Állami Gazdaságok megyei igazgatójának”. A testület határozatában felmentette M. 5.-t első titkári pozíciójából, egyetértett abban, miszerint ha nem így cselekednének, akkor „fennáll annak a veszélye, hogy a személyi ellentétek további károkat okoznak, és újabb hibákat elkövetve [M. 5.] elveszik a párt számára”. Ugyanakkor sorsát illetően a grémium még egy kísérletet kívánt tenni: Pullai egy évvel korábbi ötletét „felmelegítve” megbízták Biszkut, hogy megint beszéljen M. 5.-sel, ezúttal „esetleges budapesti munkakörbe való elhelyezéséről”. Annyiban azonban rugalmasak voltak, hogy ha M. 5. ezt is elvenné, akkor hadd legyen mégis az „Állami Gazdaságok megyei igazgatója”.12 A jelek szerint M. 5.-nek egyik megoldás sem tetszett, és ezt nem is rejtette véka alá. Az MSZMP-vezetés váratlanul nagyvonalúnak bizonyult, talán mert Kádár és szűk köre emlékezett arra, hogy a leváltott megyei első titkárra a legnehezebb időkben, az 1956. november 4-ét követő hónapokban is bizton támaszkodhattak. Ezért a „békési” forgatókönyvet alkalmazták, ahol a több mint tízévnyi elsőtitkárkodás után leváltott Klaukó Mátyás a megyei tanács elnöke lett, így a Politikai Bizottság 1966. augusztus 23-i határozata értelmében