Beszélő, 2006. január-június (3. folyam, 11. évfolyam, 1-6. szám)

2006. április-május / 4-5. szám - JÁTÉKTÉR - Lattmann Tamás - Valki László: Egy diktátor korai halála

mények végrehajtásának elrendelésében, hiszen az elkövetők a szerb állam fegyveres erői közül kerültek ki. A diktátor ha­lála miatt azonban sohasem tudjuk már meg, hogy a törvény­szék ítéletében hogyan mérlegelte volna a vád által felsora­koztatott egyes konkrét bizonyítékokat, tanúvallomásokat. Ez utóbbiak dokumentációja tetemes mennyiségű. A hí­rek szerint meghaladja a százötvenezer oldalt. A 2002-ben megindított eljárásban mintegy háromszáz tanút hallgattak meg. Köztük nemcsak a túlélő áldozatokat és azok hozzátar­tozóit, hanem olyan személyeket is, akik Milosevics utasítása­inak, parancsainak teljesítésével tevékenyen részt vállaltak a bűncselekmények végrehajtásában. Maga Milosevics egyéb­ként több mint 1600 tanú meghallgatását indítványozta, köz­tük volt Bill Clinton és Tony Blair is. A legmagasabb szintű vezetők és a megjelölt tanúk többségének beidézésétől azon­ban a törvényszék eltekintett. A bizonyításhoz persze nem­csak a tanúvallomásokra volt szükség, hanem egyéb bizonyí­tékokra is. Ezek beszerzése sem bizonyult könnyű feladatnak. A vádnak ehhez szüksége lett volna a szerb kormányzat szo­ros együttműködésére is. Belgrádtól számos adatot és doku­mentumot sikerült ugyan beszerezni, ám korántsem vala­mennyit. A szerb kormány például semmilyen formában nem engedélyezte a belgrádi katonai levéltárban való kutatást. Milosevics már az előkészítő szakaszban szóváltásba ke­veredett a vezető bíróval, kijelentve, hogy a törvényszéknek semmilyen joghatósága nincs felette. Mivel a joghatóság kér­désével a törvényszék már a korábbi ügyekben foglalkozott, az előkészítés során nyilvánvalóan nem szeretett volna ennek több időt szentelni. Az ítélkező tanács elnöke közölte a vád­lottal, hogy az érdemi szakaszban még kétségbe vonhatja a joghatóságot, addig pedig tartózkodjon a politikai jellegű fel­szólalásoktól. Milosevics ugyanis többször kirohant a NATO- szövetségesek ellen, és ezt később is megkísérelte. A volt elnök nem volt hajlandó egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy bűnösnek vallja-e magát, és ügyvédet sem bízott meg a képviseletével. Kijelentette, hogy ilyesmire csak egy törvényes bírói eljárásban van szükség, addig is ön­magát kívánja védeni. A bírói tanács ez utóbbit elfogadta, de úgy döntött, hogy a korrekt eljárás feltételeinek biztosítása érdekében „amicus curiae”-t rendel ki. Ez azt jelentette, hogy a törvényszék jogászokat kért fel a közreműködésre, akik - a vádlott érdekében - a bíróság munkáját segítették. A tanúk meghallgatásának idején a közvéleményben az a benyomás alakult ki, hogy a jogi végzettségű Milosevics ne­héz helyzetbe hozta őket a keresztkérdésekkel. A tárgyalások jegyzőkönyveiből azonban az derül ki, hogy tárgyalótermi tapasztalatok híján Milosevics nem sok hasznát vette tanult mesterségének. A legtöbb esetben nem volt képes egyértel­mű kérdésekkel megszorítani a tanúkat, vagy lényegtelen elemekre kérdezett rá. Inkább csak kellékként használta őket saját politikai nézeteinek kifejtéséhez, így aztán folyamato­san konfrontálódott a tanácsvezető bíróval, aki megpróbálta őt visszaterelni az eljárás rendes menetébe. Erre jó példa volt egy Herbert Okun nevű diplomata meghallgatása, akit az EU különböző béketerveivel, illetve a vádlott ezekre adott válaszaival kapcsolatban idézett meg a vád. A tanú akkoriban nemzetközi jogot is tanított a George­town Egyetemen. Ez utóbbi tényt a keresztkérdések során Milosevics arra próbálta felhasználni, hogy a joghatóság kér­désében foglaltasson vele állást. Emiatt megismétlődő szó­párbajra került sor közte és a vezető bíró között, aki az ebben a kérdésben való döntést természetesen a törvényszék számá­ra kívánta fenntartani. Egy-két esetben mégis bevált Milosevics taktikája, pél­dául Drazen Erdamovics tanú esetében. Erdamovicsot a tör­vényszék már korábban börtönbüntetésre ítélte az 1995-ös szrebrenyicai mészárlásokban való részvételért. Eredetileg tízéves büntetését azonban utóbb ötre mérsékelték. Az elítélt védett tanúként jelent meg a tárgyaláson, a monitoron elta­karták az arcát, a hangját eltorzították. A volt elnök ellen val­lott, Milosevics ezúttal ügyesen taktikázva igyekezett elbi­­zonytalanítani a tanút, és - a leszállított börtönbüntetésre, valamint a feltehetően általa kötött vádalkura hivatkozva - hiteltelenné tenni a vallomását. Milosevics a keresztkérdé­sekkel azt igyekezett kimondatni Erdamoviccsal, hogy a szrebrenyicai vérengzésben senki sem vett részt, aki Szer­biából érkezett volna. A tanú valóban azt mondta, hogy Szer­biából érkezett fegyveres nem volt a végrehajtók között. Hozzátette azonban, hogy a cselekmények szervezettségéből mindenképpen a legfelsőbb parancsra, de legalábbis jóváha­gyásra lehetett következtetni. 2004 elején a vád befejezte a bizonyítási eljárást, miután a vádlott egészségi állapotára tekintettel eltekintett az utolsó két napra beidézett tanúk kihallgatásától. A törvényszék ek­kor közleményben hozta nyilvánosságra azt, hogy az eljárás új, védelmi szakba lépett. Milosevics védőbeszédére 2004 au­gusztusában került sor. Ebben a volt elnök ismételten azt ál­lította, hogy nemzetközi közvéleményt folyamatosan félretá­jékoztatták a jugoszláviai konfliktusról. A Balkánon szerinte egyetlenegy háború zajlott le, mégpedig az, amelyet a NATO

Next