Beszélő, 2007. január-június (3. folyam, 11. évfolyam, 1-6. szám)

2007. január / 1. szám - KULTÚRA - Bátorfy Attila: A drog, a zaj és a nem normális - Az elektronikus tánczenei kultúra mint morális pánik Magyarországon

DROG, DEVIANCIA, A MÉDIA ÉS A TECHNO A fentiekben felvázolt zenetörténeti és szociológiai hiányosság a magyarországi partidrogok kérdésköré­vel összefügg. A hazai addiktológia külföldi tenden­ciákra és eklatáns példákra hivatkozva olyan helyzet­képet állított fel, ami sejtetni engedett, de látni nem. Bár Fejér 1993 és 1996 között már végzett terep­munkát kifejezetten acid-környéken, tapogatózása szórványesetnek mondható a 90-es évek közepén (Fejér 1997, 2000). Az átfogó kutatásokra a rendőr­ségi razziákig várni kellett. A magyar sajtó átvette a nyugati orgánumokban akkoriban divatos összefog­lalásokat. 1995 novemberében a HVG Drogkorszak címen szentelt oldalakat az elektronikus tánczene és a drogkérdés együtt-tárgyalásának (HVG, 1995. no­vember 11.). 1996-ban a honi techno-house szcéna az egyre erősödő nyomás miatt szervezte meg a „No Drog, Only House Music” partisorozatot a média számára. Leleplező drogfogásra 1997-ben került sor. A szigetszentmiklósi Speed diszkóban tartott drog­razzia fogásával a média hetekig foglalkozott. Az Új Magyarország Elkelne már a kábítószeres törvény és Kis­kunhalason szabad az Extasy - drogfogyasztásra ösztönző­ diszkónevek címmel jelentetett meg cikkeket (Új Ma­gyarország, 1997. június-augusztus), a Demokrata pe­dig Porban az igazság címen lihegte túl a helyzetet (Demokrata, 1997. április 16.). Csak kevesen merték feszegetni az eljárás etikusságát: „Nyilvánvaló, hogy nem dealereket, hanem főként fogyasztókat akartak fogni, az új rendőrségi bűnmegelőzési stratégia de­monstrálására. Ennek eszköze pedig nem a felvilágo­sítás, meggyőzés, hanem az elrettentés, a fogyasztók üldözésének nyílt deklarálása” - rosszabbta a Speed­­beli razziát Pelle Andrea, a Társaság a Szabadságjog­okért szervezet ügyvédje (Pelle: Magyar Narancs, IX/16., 1997. április 17.). ’97-től a magyar sajtóban ugrásszerűen megnőtt a drogokkal foglalkozó cikkek száma, melyek szövegkörnyezete, egyéb kontextusa szinte apokaliptikus állapotokat festett fel (a folya­matok elnagyolt, de tanulságos összefoglalását lásd: Paksi 2000). Bár régóta tervezték, de a kutatások mégis csupán a kilencvenes évek végén kezdődtek el. Az eredmények tovább igazolták a megérzések he­lyességét, és szoros kapcsolatot állapítottak meg a „hely”, az „elektronikus tánczene” és a „drogfogyasz­tás” között (Demetrovics 1998, 2000 (szerk.), 2001; Szapu 2002; Erdész 2003). 2001-ben Demetrovics azzal a gondolattal zárja könyvét, hogy a táncos szó­rakozóhelyek és a zene nem okai, csupán terei a droghasználatnak, és mindenfajta média által erősza­kolt stigmatizáció, felelősségre vonás a kívánttal el­lentétes hatáshoz vezethet (vö: Demetrovics 2001, 131.). Szapu Magda 2­002-es, fórumviták sokaságát kiváltó tanulmányában mégis arra a következtetésre jut, hogy: „A house követőinek, a fiatalok többségé­nek e szórakozási formához, a »más« élmény meg­szerzéséhez alkoholra és kábítószerre van szüksége... a kemény drogok megjelenésével ez a szórakozási forma vonzza az erőszakot és a bűnözést” (Szapu

Next