Beszélő, 2007. január-június (3. folyam, 11. évfolyam, 1-6. szám)
2007. április / 4. szám - KULTÚRA - Szijj Ferenc: Növényszöveg - Regénydarab (E)
az összes férfitól, csak az alkoholt meg a pénzt, meg vannak bolondulva a pénzzel, csak arról tudnak beszélni. Akkor ezek szerint a Lobánci nevűt se ismeri, mondom kitérőleg, miközben már azon gondolkodom, hogy tegyek-e próbát az első emeleten, vagy elég volt mára a szociális problémákból, a halmozottan hátrányos helyzetűekből, a megalázott és bús pesti népekből, akiknek én szívem szerint akárhány milliót odaadnék, csak látnám legalább némi kis halvány jelét annak, hogy hallottak valamit harangozni az áfakörről vagy a vámorgazdaságról. A Jenőt ő hogyne ismerné, mondja a fiatal nő, ezzel egyben bizonytalanságban is hagyva engem, hogy vajon jól értette-e a Loboncit, nem értett-e helyette valami mást, Lovasit, Lovászt vagy Nyergesit, persze, hogy ismeri, sajnos, azt kell hogy mondja arról is, csak ő most annyira idegeskedik a kisfia miatt, hogy el is felejtette, hogyne, hát a Jenő mondta neki, hogy majd jön valaki, de miről is van szó, mert a Jenő is csak jön-megy, rohan állandóan a pénz után, semmit nem magyaráz el neki. Na ez az, hogy nekem sincs pontosan elmagyarázva, hagyom én is nagy lélekjelenléttel bizonytalanságban őt, amíg ki nem derül, hogy tényleg jó helyen járok-e, csak azt tudom, hogy valami tujákról van szó, növénynemesítésről, magokról, amik esetleg a Lobánci urat érdekelnék, illetve meg van vele beszélve, de ha nincs itthon a Lobánci úr, mondom lassan, tagoltan, akkor én nem is tudom, mit csináljak, teszem hozzá, hogy legyen meg az elvi lehetőségem a gyors távozásra is, ha úgy adódik. A Jenőt hogyne érdekelné, mondja határozottan a fiatal nő, bár ahogy ő tudja, tujákkal nem foglalkozik, mert azokra is valami vámot vagy illetéket vagy micsodát vetettek ki, csak most nincs itthon, illetve nem is lakik itt, hanem csak jön néha, és most is jöhet bármikor, ő legalábbis nagyon várja minden pillanatban, hátha tud valamit a fiáról, vagy segítségre tud lenni, és mondta is neki a Jenő, igen, már emlékszik, hogy ha keresné őt valaki, amikor ő nincs itt, akkor csak hívja be az illetőt, aki feltétlenül várja meg őt, de itt is hagyhatja, amit hozott, csak előtte számolja meg, mármint ő, a fiatal nő. Hát, ha minden pillanatban, akkor én inkább visszajönnék egy kicsivel később, pár perc múlva, vagy egy órával, mondom, úgyszóvan pánikba esve a lelepleződéstől, mintha tárva-nyitva lenne az aktatáskám, vagy egy röntgengép mutatná ki benne a pénzjegykötegeket, és még sípolna is, vagy szirénázna, hogy álljon meg a menet, itt valami rendellenesség van, kóros elváltozás, benne felejtett olló, a kórház tulajdona, ne engedjék meglógni, fogják meg az ápolók, altassa el a portás, ugyanis volt egy kis probléma a bankban, kapaszkodom bele az utolsó szalmaszálba, elkérték a személyi igazolványomat, sokáig vizsgálgatták, elvitték egy hátsó szobába, közben a biztonsági őrt odaállították mellém, illetve jött az magától, már amikor odaléptem a pulthoz, aztán valami cégpapírokat kértek volna tőlem, kérdezgettek a káeftéről, de én arról mit tudtam volna mondani, tehát ha nem haragszik, vagy jó, gondolom meg magamat, mert végül is hová mehetnék ennyi pénzzel, amit aztán nagy nehezen mégiscsak kiadtak, de ezt nem kell tudnia senkinek, vissza nem vihetem, mert az rettentő gyanús lenne, és akkor villamoson utaztassam, amíg ott ne felejtem valamelyiken, és azzal is egy jegy nélkül utazó járna jól, vagy melyik pályaudvar csomagmegőrzőjébe adjam be, ahol nem dézsmálják meg rögtön, hiszen mindenhol ki van írva, hogy felelősséget nem vállalnak, de persze gyúlékony vagy robbanékony anyagot beadni nem szabad, mert a maguk életét, azt féltik, azért minden eszközzel vállalják a felelősséget, nem törődve azzal, hogy másokkal mi lesz, ha csak egyetlen köteg is hiányzik a megadott összegből. Vagy jó, akkor megvárom a Lobonci urat, egyezem bele az elkerülhetetlenbe, és várom, hogy a fiatal nő sürgősen beljebb tessékeljen, mert a ház lakóinak, gondolom, máris feltűnt, hogy egy aktatáskás járja végig az emeleteket, és ki tudja, mit gondolnak, nyilván felrémlik előttük az egyházi adó, amit már hosszú évek óta nem fizetnek, és inkább templomba se járnak, nehogy a miséről kilépve útjukat állja egy számlás ember, mert akkor nincs apelláta, gyóntak, áldoztak, de legalábbis a prédikációt meghallgatták, azt nem lehet meg nem történtté tenni, azért fizetni kell, vagy eszükbe jut a békekölcsön, hátha az aktuális megszorítások részeként újra bevezették, nem kötelezően ugyan, de segélyre se