Beszélő, 2007. január-június (3. folyam, 11. évfolyam, 1-6. szám)
2007. január / 1. szám - JÁTÉKTÉR - Litván György: 1956 emlékének szerepe a rendszerváltásban
A kivégzettek öt közvetlen hozzátartozója és 34 ötvenhatos elítélt 1988 tavaszán megalakította a Történelmi Igazságtétel Bizottságát. Célját a Történelmi igazságtételt! című felhívásban fejtették ki. „30 éve, 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrét, az 1956. október 23-án kirobbant magyar forradalom miniszterelnökét, két társával, Maléter Pál honvédelmi miniszterrel és Gimes Miklós újságíróval együtt. A per egy másik vádlottját, Szilágyi Józsefet titokban már korábban felakasztották. Losonczy Géza államminisztert, a másodrendűnek szánt vádlottat még a bírósági komédia megkezdése előtt, 1957 decemberében a börtönben pusztították el. A magyar társadalomhoz fordulunk: követelje velünk együtt a kivégzettek méltó eltemetését és egy nemzeti emlékmű felállítását, amely megörökíti a sztálinista önkény, a vele szemben vívott szabadságharc és a megtorlás áldozatainak emlékét. Felhívunk mindenkit, hogy ezen az évfordulón - 1988. június 16-án - emlékezzen a harcokban elesett, halálba hajszolt és kivégzett honfitársainkra. Aki teheti, ezen a napon helyezzen el virágot a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában nyugvó mártírjaink jeltelen sírjára.” Bár a felhívást csak a nyugati sajtó és rádiók ismertették, a magyar nép meghallotta, és megemlékezett az évfordulóról. 1988. június 16-án Párizsban jelentős nemzetközi és magyar részvétellel (emigrációs és hazai ötvenhatosok jelenlétében) felavatták a Rajk László tervezte és Nagy Ernő kivitelezte temetői emlékművet. Ugyanezen a napon Budapesten a forradalom óta legnagyobb ötvenhatos demonstrációkra került sor, különböző színhelyeken. A 301-es parcellában több száz főnyi tömeg előtt Rácz Sándor és Fónay Jenő tartott beszédet, Nagy Gáspár mondta el versét, Mécs Imre és Hegedűs László felolvasta a vélhetően a 301. parcellában elhantolt kivégzettek névsorát (amelynek összeállítása, mint már említettük, Rainer M. János fáradságos kutatómunkájának volt köszönhető). A Batthyány-örökmécsesnél tartott megemlékezést a rendőrség brutális akciókkal - veréssel, megbilincseléssel, őrizetbe vételekkel igyekezett megakadályozni, de az itt szétoszlatott tömeg a Televízió épülete elé vonult, ahol a lépcsőkről újabb beszédek hangzottak el. A gumibotos szétoszlatás után az ismét összeverődött tömeg a Vörösmarty tér felé vette útját. A Nádor utcát teljes szélességben elfoglaló tüntetők soraiból a forradalom óta először hangzott fel a budapesti utcán, teljes hangerővel: „Nagy Imre!”, „Demokráciát!” Ez az esztendő már az országlakosok széles körű aktivizálódásának és a hatalom egyre nagyobb zavarodottságának, tehetetlenségének, az ötvenhatos szellem és emlékek nyílt felszínre jutásának és erősödő hatásának jegyében telt el. Már érezhető volt a közelgő rendszerváltás lehelete. Az 1988-as és a rákövetkező évben az ötvenhatos forradalom felelevenedésének egyenes következményeként sorra megalakuló új civil szervezetek, pártok, mozgalmak kifejezetten ’56-ra hivatkoztak. A sajtóban, különféle rendezvényeken, sőt az MSZMP-n belül is napirendre került ’56 értékelése, története, jelentősége. Az ötvenhatos forradalom szellemének újjáéledése Nagy Imre és mártírtársai végre kikényszerített kihantolásában, azonosításában és óriási, százezres demonstrációként megvalósult újratemetésében öltött testet. Valószínűleg a kivégzetteknek most már az egész ország tudomására jutott névtelen, jeltelen, aljas, a kegyelet minden jelét nélkülöző elföldelése lehetett az emberek elemi erővel feltörő felháborodásának és igazságtételi követelésének indítéka. Ebben az ideiben nem a győzelmes hangulatú október 23-i felvonulás és a Sztálin-szobor ledöntése, nem a fegyveres ellenállás eseményei, hanem elsősorban a gyász, az elesettekre, kivégzettekre, az áldozatokra való emlékezés érzése mozdította meg a tömegeket. Ezek az érzelmek és indulatok élesztették fel újult erővel ’56 emlékét, és váltak a rendszerváltás közvetlen érzelmi előlkészítőjévé. A 2006. szeptember 23-25-én rendezett, 1956-ról szóló akadémiai konferencián tartott előadásának szövege.