Beszélő, 2008. július-december (3. folyam, 13. évfolyam, 7-12. szám)

2008. október / 10. szám - BEFEJEZETLEN MÚLT - Révész Béla: Pártállami intimszféra

kellene hiányolni ott, ahol maguk a szerzők is hangsú­lyozzák: „Általános szociológiai jellemzőik alapján a vezetők [...] viszonylag egységes csoportot alkottak.” (80. o.) A fenti vezetői életútmodell pedig nem egy­szerűen a szociológia módszerét, hanem kifejezetten az ideáltípus kialakításának útját követi. A kategória megalkotója, Max Weber számára természetes volt, hogy a „tiszta” („ideál”­)típus által jelzett jelenségek — ebben az abszolút tiszta, ideális formában­­ „valószí­nűleg éppolyan ritkán fordulnak elő a valóságban, mint az abszolút üres tér feltételezésével kiszámított fizikai reakció”. Az ideáltípusok legalapvetőbb jellem­zője tehát, hogy konstruáltak. Elemeiket a valóságból vonják ki, de ideáltípusokká forrva már nem a valósá­got mutatják. A valósággal egybevetve többnyire határesetnek tekinthetők. „Ez azonban - mint írja Weber - egyáltalán nem állja útját annak, hogy a szo­ciológia a lehetséges »szándékolt értelem« osztályo­zásával alkossa meg a fogalmait, tehát úgy, mintha a cselekvés tényleges lefolyásában csakugyan tudatosan az értelemhez igazodnék.” Ráadásul mindez a tör­ténettudománytól sem idegen, teszi hozzá Weber: „A dolog lényegét tekintve a történetírás sem jár el másként...” A segítségével felvázolt kép ritkán fordul elő a valóságban, de „mindenkor az értelmi adek­­vátság követelményének megfelelően van megkonst­ruálva.”­ Mulatságosnak is találhatnánk tehát az állambiz­tonsági vezető személyiségmodelljének azon vonásait, hogy tizenkét kitüntetést szerzett, és tizenháromszor jutalmazták, vagy hogy budai otthonát az 1970-es évek óta nem újította fel. Azt azonban nincs okunk kétség­be vonni, hogy Ungváryék az állambiztonsági szervek hivatásos állományának rendelkezésükre álló személyi adatlapjai nyomán, „az értelmi adekvátság követelmé­nyének megfelelően” konstruálták meg az átlagos III/III-as vezető életútját. KIK VOLTAK, MIT AKARTAK? Mivel a könyv egyáltalán nem kívánja a Belügyminisz­térium vagy Kádár-rendszer történetét pótolni, csu­pán adalékokat kíván szolgálni ezek megértéséhez, ezeknek az „adalékoknak” a milyenségét is érdemes figyelembe venni. Bár a tartalomjegyzék ezt nem tük­rözi, a kötet két része markánsan elválik. Az intéz­ménytörténeti rész mintegy kétszáz oldalon az állam­biztonsági szervek és a kommunista párt kapcsolatával, a politikai rendőrség irányítóival, parancsnokaival fog­lalkozik, bemutatja az állambiztonsági munka eszkö­zeit és módszereit, végül az állambiztonsági szervek működésének statisztikai adatait közlik, elsősorban a hatvanas-hetvenes évekből. A kötet második fele tizenhét esettanulmányon keresztül­ kívánja érzékel­tetni az ellenségkép változásait, átalakulásának politi­kai meghatározottságát. Egy interjúból­ az is kiderül, hogy az intézménytörténeti részből a BM eszközei és módszerei, valamint a Pártirányítás fejezeteket, illetve a húsz történetből hármat Tabajdi Gábor írt, Ung­­váry Krisztián pedig a többinek a szerzője. Az esettanulmányok egy része korábbi közlések nyomán ismert. Ungváry célja ezekkel a publikáci­ókkal kezdettől fogva bevallottan az, hogy az értel­metlen társadalmi viták helyett mindenki szembe tudjon nézni a tényleges felelősökkel is. Az élő sze­replők reakciói többnyire ismertek. Van, aki hallgat, van, aki pereskedik a kötetben is olvasható anyagok miatt.­ Ami viszont eredeti forrásközlésként új in­formációkat szolgáltat az olvasónak, azok az állam­biztonsági szervek működésének statisztikai adatai, valamint a politikai rendőrség irányítóinak és pa­rancsnokainak szakmai életútjaira vonatkozó adatok sokasága. Az Államvédelmi Hatóság személyi állomá­nyának a politikai nyomozó osztályokon zökkenő­­mentesen folytatott tevékenységéről már több köz­lemény is megjelent.­ Megdöbbentő adatot közöl viszont a kötet az állomány életkorára vonatkozóan. A 17 felső (a párt hatáskörébe tartozó) vezető közül 13-an, 23 központi osztályvezető közül 17-en 31-40 év közöttiek, 104 központi alosztályvezetőből pedig 71 volt 40 évnél fiatalabb. A hierarchiában lejjebb haladva, a megyei alosztályvezetők között már döntő többségben voltak a 35 év alattiak. Emellett a 332 vezetőből csupán 22-en volt 46 évnél idősebbek. Az 1956 utáni megtorlást levezénylő állomány átlagéletkora tehát - az ötéves bontásban megadott statisztikai táblázat alapján - 32 évre tehető! (62. o.)

Next