Beszélő, 2011. január-június (3. folyam, 16. évfolyam, 1-6. szám)

2011. március / 3. szám - KULTÚRA - Dékei Kriszta: Idézetgyűjtemény és szinesztézia - Novellakonferencia

94 kesztül további, immáron hosszabb, novellákból származó részleteket hall­gathatunk meg a kiállításon tárgyalt témakörökben. Az idézetekre támasz­kodó kiállítás kurátora emellett min­dent megtett, hogy Baudelaire verse nyomán („egymásba csendül a szín és a hang") érzékelhetővé tegye a szi­­nesztézia kiemelt szerepét a ködlova­gok művészetében. Mindent, de egy kicsit többet is a kel­leténél. Az első terem közepén egy a padlóra vetített víztükrön kell képlete­sen átgázolni - a kiállítás forgatóköny­ve szerint ez„a nehezített járás szimu­lációja, a befelé figyelés terepe"­, míg az utolsó teremben a látogatók Gu­­lácsy Sétálók Na'Conxypanban című művének részleteivel díszített babzsá­kokon üldögélhetnek, továbbá, hogy az élményük teljes legyen, a plafonon kaleidoszkopikus motívumokban gyö­nyörködhetnek. Teátrális, direkt elemek, könnyen dekódolható szimbólumok sora, amely a befogadóktól nem kíván nagy elmélyülést. A képzőművészet és irodalom pedig ezúttal sajnos néma szenvedője e szinesztéziában és idéze­tekben tobzódó orgiának, ami a kiállí­tás egészének érdekességéből nem von le, mégis kap ezáltal a tárlat valami - hogy én is szinesztéziával éljek - nem odaillően édes árnyalatot. Elhangzott a Beszélő 2011. február 4-5-ei Novellakonferenciáján. Ködlovagok - irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón (1880-1914), Petőfi Irodalmi Múzeum, megtekinthető: május 31-ig.

Next