Beszélő, 2011. július-december (3. folyam, 16. évfolyam, 7-12. szám)

2011. július-augusztus / 7-8. szám - VERS - Borbély Szilárd: Ariadné öregkorában

re suttogtak, hogy ne halljuk. Olyankor pletykákat mondtak el egymásnak, vagyis inkább Adélka néni mesélt anyámnak, aki huszonnyolc éves fiatalasszony volt ekkor. Egy héten egyszer vagy kétszer hajnal négykor kel, dagaszt, készül a sütéshez. Négy-öt szakajtót készít elő. Általában négyet, egy tepsibe pedig a vakarékot karamankónak, mert így hívják a makarónit. 5a A fatekenő széléről összekapart kevés vakarékot alumíniumkanállal szedte össze, hogy egy csepp se menjen kárba. Mert pocsékolni bűn. A vakarákban mindig van néhány szálka. Az istenek faszikáncsnak mondják, és röhögnek.„Na, faszikáncs?"kérdezgették a fiúkat, a pöcölősöket a férfiak a Rámpán. Mert szokták úgy is szólítani egymást, de ez lekezelő, hogy faszikám. Ez bizalmaskodás. Vagy valakiről beszélnek, aki idegen, arról a megvetés hangján szóltak, és úgy szőtték a beszédükbe bele, hogy „oszt kérdezte a faszikám, hogy...", mondják tele szájjal. Anyám kolbász vastagságúra sodorja a takarékot, néha segíthetek ebben, ha megcsúszik valamiért a sütés, és már ébren vagyok én is. Vagy csak felébreszt a vb munka zaja. Mert felkapcsolja anyám a villanyt a konyhában, ahol mindannyian alszunk. Behozza ilyenkor a dagasztóállványt, amelyre teszi fel a fatehenőt. Néha Ari Adélkának is süt, mert Adélka nem szeret sütni. Meg igaz is, egy emberre mért fűtsön be kemencét. Egyedül élt, férfi nélkül, ezért férfimunkát is kellett végeznie néha, a ház körülit. Fát vágni, kaszálni, felzsákolni a padra a málét, a vízbe belefojtani a csipás macskakölyköket, mert ennyi éhes szájra nincs elég ennivaló, a kapát kalapálni, kijavítani a sövényt, ahol a kutya átjár, belapátolni a szént a kamerába, felásni a kiskertet, hordani a ganéjt ki a kertbe. Aki férfimunkát végez, mert úgy alakul, azt férfinak is tartják felerészben. Adélka is, mintha férfi lett volna kicsit, olyan is lett öregen. Megitta a pálinkát is kupicával. De a korcsmába nem járt be a férfiak közé. De a szavát úgy hallgatták meg, mint az emberekét. Néha eljön hozzá két nővére is Két szomszéd faluban laknak, ritkán látogatják egymást. Akkor ülnek a forró lakásban, csend van. Fonnak. Pörögnek az orsók. Flárom hatalmas, fekete ruhás asszony, akik örökre gyerekek maradtak. A halandók sorsáról duruzsolnak, hogy mi történt itt meg ott, ki halt meg azóta, hogy nem beszéltek, kinek lett gyereke, veje vagy menye éppen, kit csalt meg az ember vagy az asszony. Unoka hol született. Aztán csend lett. Járt a kezük a néma szobában, az álmosító fülledtben. Csak az orsók pörögtek, a tű járt a kezükben. És néha felszisszentek: na nézz má,­­ mondták, míg az ablak alatt csak a Field járt. Mert gyűszű nélküli ujjakból serkent ki a vér, kövér nagy cseppben a döngölt földre le. Fia valamit befejeztek, azonnal új vásznat vettek elő. Az egyik kitekerte a vég­szövetet, amit megszőttek az esztováján, méter­rúddal mérte a másik­ai, Adélka vágta az ollóval, csattogtatva előbb, hogy bejárassa az ujjait is, meg a fémet. Mert ő volt a legkisebb és a legfélelmetesebb, aki nevetett és várt, mint az elkerülhetetlen, a végzet.

Next