Beszélő, 2012. július-december (3. folyam, 17. évfolyam, 7-12. szám)
2012. július-szeptember / 7-9. szám - VERS - Tatár Sándor: Ideg(en)dúc
Tatár Sándor ideg(en)dúc alambdúcnak épült, ám most fülbemászók s csótányok lakják; ilyen a fejem. Lábam hiába keresi a gázlót - cél? Kétes, s végképp nincsen értelem. Menekülni - ez nem cél, csupán ösztön. Egy idő után sivár és kevés. Ez a rend: fanfár csak olyat köszöntsön, aki valódi énje kapuján belép. Beköltözik, s tudja, hogy itt van otthon. Saját ereje sosem hagyja el - könyvet ír, nőt hódít, húst süt roston, kételyeire tettekkel felel. Én, mint a farkas a gidáknak házát, kerülgetem, mi„jog szerint enyém". Nem ott őrzik tán lényem egyszeri csodáját?! Ha bejuthatnék, megtekinteném. Semmi gomolyog körülöttem, így hát mint hideg űrbe kitett, rettegek. Történetemet horror-napok írják, míg a fásultság ledönt s ebemet. Unom a verkli belső párbeszédet, mely túlcsócsált falatként föl se le,miben bízhatnék, ha egyszer az énnek végveszélyben sincs mentő ötlete!? Kicsit hibáztam, de azt kitartóan: szabadságomból készült börtönöm - jövőm sötét köd, és én pusztulóban, volt hajlékomban nincs már kő kövön. A vesztes árnyékán túl nem ugorhat: az ész letette kardját, jogarát kiürültem; az egykori galambdúc korhadt, férges, s nincs galamb, nincsen olajág.