Máshonnan Beszélő 3. (1986)
1986 / 3. szám
nélkül rámutatott egy fára! - Itt van* Vajon hová mutathat?. Engedélyt kértem a bíróságtól, hadd menjek oda az íróasztalhoz, hogy megnézzem* . -- Szükségtelen, ügyvéd elvtársnő* Jegyző elvtárs, kérem, jegyezze a következőt. A bíróság tanúsítja, hgy a tanú arra az almafára mutat, amelyik a második a sorban a gyümölcsösnek azon a végén, amelyik a falutól a legtávolabbra, a patakhoz és Ruszlanova kertjének kerítéséhez a legközelebbre esik. Leírta? A bejegyzéssel elégedett voltam, ismét a tanúhoz fordultam hát. - Megjáték-e stopperórával, mennyi időre volt szükség hozzá, hogy megtegyék ezt a távolságot, és lejegyezték-e az eredményt? - Nem*• . "• - Megmérték-e, milyen messze van a röplabdapályától a gyümölcsös, és hogy mekkora utat tettek meg az ösvényen? - Izmalkovóba menet Juzov azt mondta, hogy csak azt mérjük majd meg, • milyen hosszú utat kell megtenni a kerti ösvényen a fáig. De amikor befordultunk az utcáról az ösvényre, kiderült, hogy senki nem hozott magával mérőszalagot. Juzov azt javasolta, mérjem én ki, hány lépés a távolsági Megszámoltam, hány lépésnyire van az ösvény eledből az a pont, ahol Kabanov megállt, és megmutatta az almafát, aztán ezt a számot fölírtam egy darab papírra* - Magánál van ez a papírdarab?, - Nem. Még akkor, ott odaadtam Juzovnak* , - Mivel magyarázza, hogy a‘helyszíni szemléről felvett'jegyzőkönyvben nem szerepel ennek a mérésnek az eredménye? Aláírta a jegyzőkönyvet, ugye? Én szóltam Juzovnak, hogy fel kellene vennünk az eredményt a jegyzőkönyvbe, de ő azt mondta, elég, ha annyit írunk, hogy a "második almafa a kerít ..végétől számítva." Én tényleg azt hittem, ennyi elég lesz, igy beleegyezzen, hogy aláírom a jegyzőkönyvet. Nem volt több kérdésem, Judovicsnak sem,az ügyésznek sem. A következő hivatalos tanú is egy bukovkai gyári munkás volt. Ugyanazokat a kérdéseket tettem föl neki is, de most már nem vártam akkora aggodalommal a választ. Egyre biztosabb voltam benne, hogy a válasza kedvező lesz, és igen fontos is a védelem számára. A két tanú vallomása tökéletesen egybehangzott. A bírósági jegyző újra azt jegyezhette a jegyzőkönyvbe: "Kabanov rámutatott a gyümölcsösnek a patakkal és Ruszlanova birtokával határos végétől számított második almafára«" Nekem nem volt több kérdésem. Most Volosina kért rá engedélyt, hogy keresztkérdéseket tegyen fel a tanúnak« . - Kérem a tanút, feleljen, találkozott-e valaha a vádlottak rócnaival, mielőtt ebbe a tárgyalóterembe lépett? -•. . - Nem, még sose találkoztam velük. - Senki nem kérte meg rá, hogy úgy valljon, ahogy most tette? - Nem* Az idézést tegnap kézbesítették a lakásomra, ma reggel pedig egyszerűen fölültem a moszkvai vonatra* Senkivel nem beszéltem* - És itt, a bíróságon, a tárgyalás előtt se próbálta befolyásolni senki? - Hát persze hogy nem. Mondta, már, hogy egyáltalán senkit nem ismerek itt* - Igazat beszél, tanú? Tudja, ugye, hogy hamis tanúzásért öt évre is elítélhetik. Tisztában van ezzel? « ~ A bíróság figyelmeztetett, hogy az igazat kell mondanom* De ha nem figyelmeztetnek, akkor is ugyanezt mondtam volna* Mert így történt. Úgy tűnt, mintha Kirilov nem is figyelne ezekre a kérdésekre és válaszokra, a két laikus ülnök pedig változatlanul unatkozó arcot vágott* Még arra sem emlékszem, férfiak vagy nők voltak-e, fiatalok vagy idősek... Még ebben a súlyos ügyben sem telt tőlük több, mint hogy rá-rábólintsanak Kirilov véleményére. - Arra feleljen, tanú, kényszerítette-e Juzov Kabanovot az ön jelenlétében, hogy beszámoljon a gyilkosságról? - folytatta az ügyész. - Nem, nem kényszerítette. - Más szavakkal, Kabanov önként számolt be róla.