Katolikus gimnázium, Besztercebánya, 1898
Gyászbeszéd Erzsébet királyné halála felett. Mélyen Tisztelt Gyülekezet! Kedves Tanuló Ifjak ! Gyászlobogókat lenget az őszi szellő, a harangok olyan sirva zúgnak . . . nemzeti gyászünnepre gyűltünk ma egybe. A legfényesebben ragyogó csillag tűnt le nemzetünk egéről s az áldásos fényt a legmélyebb sötétség váltotta fel, keservesen zokog nemzetünk édes atyja, a jóságos király, vele együtt sír és jajgat a hatalmas palota büszke ura és a szegény nyomorult kunyhó lakója, gyászba borult a szép magyar haza . Erzsébet koronás királynénk, nemzetünknek imádott édesanyja, a magyar haza védőasszonya és földi őrzőangyala, szeptember 10-én Genfben egy nyomorult orgyilkos tőrének esett áldozatul. Ma temetik drága halottunkat. A rémes esetnek villámgyorsan híre ment az egész világon, mindenütt megsiratták a szerencsétlen áldozatot, a koronás vértanút, akit sokan nem is ismertek, aki felől csakis annyit tudtak, hogy a legtökéletesebb nő, önfeláldozó hitves, boldogtalan anya, imádott királyné, a szegényeknek legnagyobb jótevője, egy valóságos szent volt, aki soha senkit sem bántott a világon s mégis ily rémes végzetnek esett áldozatául. És mi a mi fájdalmunk a világ bánatához képest? akik ismertük a megdicsőült magasztos életének minden egyes mozzanatát, akik oly közel állottunk az ő áldott jó szívéhez, akiket ő legjobban szeretett ezen a világon ? Oh ! nagy a mi gyászunk ! ennek mélységét kifejezni nincsen szó! az a tőr, mely Nagyasszonyunkat megölte, mély sebet ejtett a nemzeten is, ezen seb még sokáig fog sajogni, hosszú időnek kell lefolynia, míg mélységes fájdalmunkra némi enyhülést találhatunk. Ha végig nézzük ezredéves történelmünk lapjait, nem találunk hozzá hasonló nagy királynét s könnytelt szemeinket az ég felé emelve