Bihari Napló, 1972
1972-05-01
Horváth Imre: ■ ■ Önvallató Kerti kép A meggyfa alatt ülök s rám hullatja hópehely szirmait. Élvezem a langyos és veszélytelen hóesést, a fejemre és a vállamra hullanak a gyümölcsfa virágai, s onnan lassan a földre, peregnek, ahol nem fagynak meg, és nem olvadnak el. ■ Lehet élesebb ellentét, mint ez a meleg tavaszi nap, és a sűrű „hóesés“? Azt mondják az ellentétek vonzzák egymást. Nemcsak egymást, vonzanak mást is, mindenkit, engem, téged, — persze csak akkor, ha az ellentétek gyönyörű összecsapása nem a „bőrünkre“ megy. Sőt, még akkor sem tudjuk a szemünket róla elfordítani, ha a sorsunkat dönti el. Csak éppen, hogy akkor „lélekvesztett“ figyelemmel nézzük, nem úgy, mint én most ezt a szemem előtt feltündöklő dialektikát. Ülök a terasz sarkában és valami a szemembe szúr. A futórózsa lombjai között kinyílott egy piros virág. Olyan, mint egy napóleoni gránátos zöld mundérján a becsületrend. Vagy mint egy vérfolt, ami jelzi, hogy a golyó szívet talált. Az unalom Az unalom gyakran kínzott gyermekkoromban és én mindenkit kínoztam azzal, hogy unatkozom. Szerencsére az unalom — ami a filozófusok szerint az em★ beri szenvedés egyik főforrása — engem nem pusztításba és pusztulásba kergetett, hanem az érdekesség kutatására indított. A tanulást nagyon untam, de a tudás érdekelt. S miután csak úgy tudhatunk, ha tanulunk, gyermekcipőim kinőve, elkezdtem tanulni is. Az unalom szelleme már ritkán kísért, és ezért kezdem remélni, hogy tudok már valamit. Tanultam, akár e század, amelyről bármit mondhatunk, csak azt nem, hogy b untató. Unalmasnak csak az érzi, aki — a Holdra lépés korában — jódolgában úgy kiégett, mint egy messzi égitest. Tánc Táncolni csak azért tanultam, mert azt mondták: a lányokat csak akkor szabad megcsókolni, ha „hölgyválaszban“ már táncra kértek bennünket. Szerencse, hogy a Múzsa homlokon csókolja a költőt anélkül, hogy táncolni is kéne vele. Mert engem a sors olyan alaposan megtáncoltatott, hogy ha a Múzsa táncra kérne, még neki is azt felelném: Köszönöm, nem táncolok! Személyi lap Skalpolás előtt az indián rendbe szedi a haját, hogy ellensége ne fitymálhassa a díszt, amit a fején viselt. Egy bizonyos koron túl az író épp így rendezgeti írásait, mint haját a halni készülő indián. Az író dísze nem ellenségét ékíti, de annál illőbb, hogy méltó rendben legyen. Írásaim rendezgetése közben rátaláltam arra az elrongyolt „Polgári személyi lap“-ra, amelynek adatai semmitmondók és jellegtelenek. Illőnek tartom ezt a régi személyi lapot — hagyatékom érdekében — korrigálni. Az alábbi önként vállalt személyi laphoz ragaszkodom. Neve: Tőmondattömörítő. Apja neve: Életet árasztó. Anyja neve: Életet-áldozó. Születésének helye: Betűk bölcsője. ideje: Minden alkotó pillanat. Lakóhelye: Patria pacis. Vallása: A jó írás üdvözít. Foglalkozása: Mérhetetlentkeretező. Szakképzettsége: Szégyenpadban hallgatott két világháborút. Katonai helyzete: Szófegyveres népfölkelő. Büntetve volt?: Életfogytiglani gondolkodásra ítéltetett. BIHARI NAPLÓ © Melléklet © Kiadta a FÁKLYA, a Román Kommunista Párt Bihar megyei bizottsága és a megyei néptanács lapja • Megjelent 1972 májusában . A címoldalon közölt felvételt VILIDAR ISTVÁN készítette. • Grafikai szerkesztés és kivitelezés: SÓLYOM LAJOS, SÜTŐ JÁNOS. © Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagyvárad, Romana utca 3 szám. © Redactio fii administratis, Oradea, str. Romana nr. 3. Nyomda: Intreprinderea Poligrafica „Crisana“, Oradea, str. Moscovei nr. 5—6. A könyvről legalább annyi szállóige van forgalomban, mint az igazságról; nevezik a bölcsek koronájának, a lélek világosságának, az erény kertjének, az ékesszólás és az értelem kincses szelencéjének. Az értelmező kísérletek soha sem apadnak el, szüntelenül új és új metaforák jelzik a könyv káprázatos szerepét az emberi tudat formálásában. Az UNESCO a könyv nemzetközi évének nyilvánította az 1972. esztendőt, s ez alkalom arra, hogy szemlélődjünk a könyv kultúrateremtő szerepéről, az értelemnek erről a csodálatos vívmányáról, mely élővé varázsolja számunkra e letűnt idők életképeit, konzerválja az emberi emlékezetet és majdan hírt visz rólunk kései utódainknak. A könyvnek vannak tisztes versenytársai a művelődés fejlesztésében, ilyen a rádió, televízió, film, s bár ezek a versenytársak feltétlenül mozgékonyabbak, a könyv hatalmát nem csorbítják, inkább előtérbe állítják. Aligha felejthetjük el, hogy korunkban még a művészetek is mindenekelőtt a könyv útján nyernek széleskörű elterjedtséget. S ezért fontos, mert a művelődés soha sem volt befektetés“ — véli Fábry Zoltán, a vox humana hirdetője, „rossz befektetés, mert mártírok és könyvek porából még mindig új élet született“. A könyv szelleme halhatatlan. „Kinek emberhez méltó gondja van“, — annak számára a könyv erkölcs, mert az erkölcs nem önmagáért s nem önmagában van, hanem a szép emberi együttélésért, az igazság és méltóság találkozásáért. Könyvekből tudjuk, hogy Földünkön 2796 féle nyelvet, anyanyelvet tartanak számon s minden anyanyelvnek megvannak a maga sajátos szépségei, amelyek gazdagítják más anyanyelvek sajátos szépségeit. Nos, ezek a nemzeti nyelvek, 2796 egymástól eltérő nyelv puszta léte a legnagyobb emberi erényt, a türelmet táplálja, legalább is erre intve a türelmen túli cselekedetre is késztet, a barátság, a megértés, a kölcsönös tisztelet cselekedetére. Tanúskodjon rólunk is a könyv a számok költészetének nyelvén: 8142 nyilvános könyvtárunkban közel 50millió könyv szolgálja népünk szellemi igényeit, románul, magyarul, nő A KÖNYV SORSA AZ EMBER SORSA és nem is maradhat magánügy, minden irodalmi vagy művészeti alkotás, s mindenekelőtt a remekművek az emberiség közkincsei. Shakespeare művei áttörték Angliai Erzsébet udvarának kárpitos falait, kijutottak az utcák mutatványos bódéiba és közel félezredes messzeségből időszerű előjellel szólnak hozzánk. Nem is említve az antik idők sokezer éves művelődésének könyvekben megőrzött gondolatait. A könyv oltalmazása — az ember oltalma, a könyv pusztulása — az emberi méltóság csorbítása. Csak most adunk számot arról, hogy milyen pótolhatatlan veszteség érte az emberiséget, amikor a római hódítók felégették az alexandriai könyvtárat, amely egyedülálló tájékoztatásokat tartalmazott az emberiség megelőző múltjáról, s még emlékszünk rá, hogy a fasizmus a könyvmáglyák után embermáglyákat gyújtott. Ahol elhamvad a könyv, ott elhamvad a humánum is, ahol bemocskolják a könyvet, az emberi értelem tükrét, ott nem kímélik az ember életét sem. Giordano Brúnót egyszerre égették el könyveivel, de „a máglyarakás rossz metül és sok más nyelven, s legalább további 50 millió könyv van a magánkönyvtárakban. Száz milliónyi könyv szól szocialista művelődésünk ügye mellett, készíti elő a jövendő ívét. Könyv, nyelv és nép így forr össze halhatatlanul a szellem építő halhatatlanságában. A modern világ működése elképzelhetetlen könyv nélkül. S hogy a könyv valójában csak a humánumot szolgálja ki, mégha óha -■ kánul megjelennek olyan művek is, amelyek szemben állanak az emberség szolgálatával, arra legfőbb bizonyság, hogy csak a humánus művek maradnak fenn, csak ezek halhatatlanok, az összes többi művek máglyák nélkül is pernyévé fosztanak az időben. Könyvet mindenkinek! Az UNESCO könyvévi jelmondata áthatja mindennapi életünket, könyvéven innen és túl, mert a szocialista fejlődés létfontosságú követelménye az öntudatos, művelt, tájékozott ember, aki szabadon cselekszik a felismert szükségszerűség szerint. R. I. BARTÓK-kötet román és magyar nyelven A két évvel ezelőtti Bartók ünnepségeket eleveníti fel emlékezetemben a Bihar megyei Szocialista Nevelési és Művelődési Bizottság gondozásában most megjelent tanulmánykötet. Tartalmában magába foglalja mindazt, ami Bartók Bélát a román folklórhoz köti, az egyetemes zene kereteiben Bartók romániaiságát elemzi. „Nincs a magyar szellemi életben senki, aki Ady Endre mellett annyit tett volna a román-magyar barátság és kölcsönös megismerés ügyéért, mint ő. Bartók új szakaszt nyitó felfedezése: a szomszédos népek „parasztzenéjének“ gyökérzete óceáni mélységekben szétszakíthatatlanul egymásba fonódik. Közös sorsunk és történelmi együvé tartozásunk zenei kifejezője a bartóki mű.“ Ion Bradu, Dan Smantonescu Bartók Béla Bihari kutatásait vázolja fel, Faragó József a bihari népzene bartóki osztályozását ismerteti a korábbi Alexandru Rosetti és Amzulescu rendszerezéssel szemben, Gh. Petrescu a bihari zenei dialektus körvonalazódását ismerteti a Bartók gyűjtésben, Benkő András romániai hangversenyeiről, Traian Mirza a folklorista Bartókról ír. A könyv elhivatottsága, hogy, ha szerényebb terjedelemben is — a magyar nyelvű változat is rövidesen megjelenik — tudományos igényességgel feltárja mindenki előtt a bartóki életművet. A könyv legnagyobb része, már a kiadás révén is, a községi művelődési házak és könyvtárak birtokába kerül. Azokban tudatosítja a folklór kincs tiszta forrás értékét, akik még önmagukban őrzik ezt a kincset. Melyik művére hivatkozzunk? Vonósnégyesére, zongoraversenyeire, rabszódiáira, népdalfeldolgozásaira, a Cantata profanára, a Concertóra, a Zene húros, ütőhangszeredre és cselesztára ...* A Bartók-életműnél talán semmi sem meggyőzőbb, hogy ,a folklór, ezzel együtt megőrzőikis „az új időknek új dalai“. 2. OLDAL BIHARI NAPLÓ