Bolond Istók, 1908. (31. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-24 / 21. szám
8 BOLOND ISTÓK. MÁJUS 24. Bájligeti Izor komptoárista a «Balaton»-ban. Szervusztok, meine Herren ! Nem csodálkoztok rajta, édesim, hogy, faktis, még itt láttok, miután szándékom volt letöfflöffözni a tengerpartra, mert ilyen kis rucser nekem, faktis, bagatel a kitűnő automomon, de hát oly sok élvezet kínálkozik, a szezon még oly pezsgő, élénk és az ünnepélyek rendezésénél, faktis, oly nélkülözhetetlen vagyok, hogy elutazásomat elhalasztottam. A mágnásnék kétségbe voltak esve, faktis, hogy a mentők estélyén hiányozni fogok. Az egész főrangú világ el volt ragadtatva a palota diszitését illető tanácsaim felett, én voltam, faktis az éltető lelke az egésznek. Faktis, famet mulattam a Gerbaud pavilloni mulatságon, a dámák el voltak ragadtatva a splendidségemtől, mesés pénzembe került ez a heccz is ; de hát oly főrangú körben élek, melyben ki kell tennie az embernek magáért. Egész eksztázisba hoztam, faktis, a publikumot művészi játékommal a Mentők estélyén. Frenetikus tapsokat idéztek elő a kabaretben előadott kupléim is. Faktis, mind saját kompozíczióim voltak ezek a szellemességtől sziporkázó strófák. Hallottátok, menne Telleren, hogy mily rekkordokat értem el, faktis, a lovas-polón? Mindenki megbámulta a manyifik paripámat és a remek dresszemet. A mágnásnék uniszont kijelentették, hogy én vagyok, faktis, a világ legbájosabb, gracziózabb lovasa, egy újkori Sándor gróf. Oly ekszaltáczióba hoztam a nőket, hogy, fakus, lelkesedésekben letépték a virágokat a kalapjukról és elárasztottak vele. Azt mondták, hogy úgy néztem ki, mint egy virágból alkotott Apolló. Érdekes ismeretséget tettem e napokban, bemutattam magamat Grippenberg bárónőnek, a fáin képviselőnőnek. Sármánt asszony, faktis. Mondta, mosolyogva, hogy hírből már ismer, mint a nők barátját. Fölkért, hogy mint az asszonyok beezézett kedvencze, szerezzek propagandát a feminizmusnak. Faktis, biztosítottam a fáin honanyát, hogy én nagy pártfogója vagyok a nők egyenjogúságának és nagyban pártolom a herczig «Yost Miczi»-ket, bájos női diurnistákat és csábos telefonistanőket. Erre sokatmondólag megfenyegetett a modern apostolnő. Ezen szellemes mondásomat már szárnyra kapta a fáma és tollt Budapesten elkorportálta. Édesim, őrködjetek felettem, nehogy perfekt dzsentiménségemhez nem illő tettre ragadtassam magamat, mert már ismét ott vigyorog a sarokban malicziózusan röhögve, az a snasz niemand, milliomszor felképett ordináré vigécz, frakkeresek kirugdalt lóetetője, az a gemein Dolfilében. Zsán, hozzon hamar egy vaslapáton parazsat, és füstölje ki eczettel a kávéházat, mert egy kétlábú pestis smaraczerkodik itt, és fertőzteti meg, fakts, a levegőt, miazmatikus lélegzetével. Mit károgsz, te mások becsületén rágódó holló, te baczillusfészek, undok piócza, hogy én a palotákban, mint vikszelő segéd szoktam beütni az orromat, Gerbeaudnál pedig a csészéket segítek mosogatni, és a lovaspolónak végén a lovakat segítek a lovászoknak szivacscsal ledörzsölni. Isten a világ felett, fakus, azonnal idegrohamot kapok ez arczátlan perfidia miatt. Azt mered állítani, te undok orángutáng, hogy engemet vén, libatömő asszonyok protegálnak, szuteniroznak, hogy addig smekhlirozok a hájtól alig mozogni tudó vén kofáknak, mig kegyeikbe jutok. Édesim, ne eresszetek, mert fakts, ketté hasítom az angol fedérmesszeremmel ennek az utálatos féregnek a többször bevert koponyáját. Faktis, nem akarok feltűnést, botrányt okozni, különben olyan maszakíírozást vinnék végbe, melyet faktis, minden esti lap illusztrálva hozna. Igazatok van, menne Szöszén, perfekt arisztokratához illő magaviseletet fogok tanúsítani, és megvetem nagyúri lenézéssel ezt a smuezig niemandot, aki nem érdemes arra, hogy egy levegőt szívjon ily előkelő gavallérral, amilyen én vagyok. Zsán, daczára az anglomániámnak, fakts, kissé izgult vagyok, hozzon hát nekem egy pohár málnaszörpös szódát. Miért nem siet, legközelebb számolunk, most nincs fiduóziám fizetni. Ösmer, fakus, fejedelmi borravalóra számíthat, tudja, hogy mindig gavallér szoktam lenni. El kell mondanom nektek, kedvesim, mint főztem le a napokban egy tánczestélyen egy vén bárónőt, aki szintén belém van bolondulva, fakus. Oda jön hozzám és serpiti : — Látta, kivel tánczoltam ? Féltékenynyé akart tenni az antikvitás. — Nem én, — felelem nyugodtan. — A szép Szeli főhadnagygyal, ah, ha hallotta volna, milyepedve sóhajtozott. — Úgy, — mondom, — bizonyára a tyúkszemére lépett a bárónő. Ezt meghallotta egy kis kontesz, azonnal kolportálta, és faktis, egy nv alatt az egész társaság ezen mulatott. A napokban egy előkelő társaságban voltam; egy henczegő, a vidékemről való párvenü, ki faktis, nem értem, mint juthatott ez illusztris körbe, miután az atyja szabó volt, olyan smafu módra kezdett velem beszélgetni , gondoltam magamban, faktis, mindjárt tudtul adom én a biográfiádat. Mondok : — Az atyja meghalt már, ugye? Faktis, még a sírjában is hálás vagyok az öregnek, mert a legjobb kabátokat és nadrágokat varrta nekem, azóta se tudok ily kitűnő szabóra találni. — Tudom, hogy dolgozott önnek és az atyjának, fivérének, mert nem régen dobtam a többi értéktelen papirosokkal a fizetetlen számláit a tűzbe. Képzelhetitek, menne Kincz igen, milyen dühbe hozott, faktis, e grobián hazugsága , de ott ingoráltam, miként a bonton követeli, hanem másnap provokáltattam, de hát azt üzente vissza, faktis, egyszerűen a segédeimmel, hogy egy miniszteri osztálytanácsos nem szokott vitéczekkel duellálni. Ezentúl, bárhol találkozom, faktis, totaliter ingorálom ezt a kvalifikálatlan ipszét. Ah, hisz die Hand, Záli nagysád ! Ugye, faktis, pontos vagyok, ez dzsentimén szokás ! Hogy megy az üzlet, angyali nagysád ? Fölösleges kérdés , pompásan, ahol ily üzleti kapacitás dirigál, mint bájos Záli nagysád, még a libák is duplán igyekeznek hízni. Pár bizalmas szót megenged, kérek rövid terminusra hatvan kroneszt. Kisz die Hand ! Szabad lesz elkísérni Barokaldihoz, új műsor van, fakus, Adié, édesim !