Bolond Miska, 1860. (1. évfolyam, 1-31. szám)
1860-06-04 / 1. szám
lső szám. Pest, június 4. 1860. 1. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő, junius 4. Siciliában most igen meleg napok vannak. Nehány hét előtt pedig sok eső volt. Küldtek is oda nem rég köpenyeget, hanem azt mondják erre, hogy „késő eső után a köpenyeg.“ Kedd, junius 5. Brassai, derék tudós hazánkfia megdöbbenve veszi észre, hogy már június 5-dike van, s ő még ebben a hónapban nem polemizált. Szerda, június 6. Csendei Tivadar úr újra keresztelteti leányát, Emíliát, nehogy a békétlen olasz tartományok nevét viselje. HETI NAPTÁR. Csütörtök, június 7. A szüret még messze van, hanem Poroszországban a daniaidák hordáját máris készülnek megfenekelni. Péntek, június 8. A szépirodalmi lapok arról vitatkoznak, hogy a műegylet idei sziűrzett műlapja szilvalével, vagy pedig pipalével van-e kipingálva. Szombat június 9. A politikai lapok is vitatkoznak, nevezetesen arról, hogy Lamoridére beöltözött - e, vagy pedig kivetkezett? Megjelen minden vasárnap. Előfizetési dij junius 1-től September végéig 2 ujft, június 1-től az év végéig 3 ft 50 ujkt. — Az előfizetés és minden reklamáció Emich Gusztáv kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz.) utasítandó. — A kéziratok Tóth Kálmánhoz (Szerb utcza 5. sz.) küldendők. Ki adta Garibaldinak a 300 ezer aranyat ? A „Times“ azt mondja, hogy ő tudja jól, A nápolyi kiszállás kin marad. A francia adta Garibaldinak Azt a háromszázezer aranyat. A „Patrie“ mondja, ő is tudja jól Ki sérté még imigy az úri just, Hogy azt a sok pénzt Garibaldinak Nem adta más, csupán az ánglius. S szól a „Kreuzzeitung“ szörnyű mérgesen : Az a kalóz megint öl, s vágva szúr, Hanem tudjuk, ki adta rá a pénzt, Jól tudjuk azt, hogy Viktor meg Cavour. Ki adta már most csakugyan a pénzt ?" No, kiugratom én az agarat. Tehát én adtam Garibaldinak Azt a háromszázezer aranyat. Bolond Miska. PRIVÁT LEVELEK. Pölbontogatja a Zöld Ördög. I. Kipfelhauser úr Krümmer úrhoz. ------------Tetszik azt tudni édes Krümmer úr, hogy én becsületes, rendszerető ember vagyok, nekem meg van a magam jó mestersége, én sütöm a zsemlyét, beszedem a házárendát, néha kijárok a városligetbe, este megiszom a magam öt pohár sörét, azután háló sipkát teszek a fejemre, imádkozom a béke fenntartásáért, s elalszom, aztán nem gondolok semmivel. Hanem ez az én családom! na ezzel ugyan megáldott engem az Isten. Én nem tudom, mindig az ország sorsával vesződnek, mintha megannyi miniszterek volnának , még a feleségem, Lizi is, hogy nem szégyelli magát, pedig már 50 esztendős. S én különösen meg nem foghatom azt, hogy mért akarnak lenni olyan nagy magyarok. Tetszik azt tudni édes Krümmer úr, hogy az én nevem Kipfelhauser, Gräc mellett születtem, s ha az isten engedi, ott is halok meg (csak még két házat akarok itt magamnak építeni) — hanem ez az én családom, — én nem tudom, mi ütött beléjük. Még Vilmos fiammal nem gondolnék. Ez már úgy is el van veszve. Ahelyett, hogy apja becsületes mesterségét tanulta volna, az anyja kivonatára jogász lett. Már minden kanapémat kiszakasztotta a sarkantyújával, a kalpagja tollával mind leveri a palaczkokat az almárjom tetejéről, fokossal, csákánynyal, valóságos fejszével jár, hogy még magam is megijedek tőle; mindig a Rákócyt fütyüli, mindenféle haszontalan lármáknál jelen van, néha aztán három napig sem látom, már azt gondolom, hogy többé nem is jön elő, midőn egyszerre csak előáll, tiszta inget vesz, s kér tőlem mindenféle célokra, hallatlan summájú pénzeket, erre tíz, arra húsz forintot; hát hallott valaha ilyet édes Krümmer úr, ez a fiatal ember, ki még egy krajcárt sem tudott keresni, tíz forintokat ajándékoz Kazincynak, a múzeumnak, meg nem tudom én kinek. Már nem merek a céhgyűlésbe menni, mert a céhmester úr (aki, mint tetszik tudni, igen befolyásos ember) fájdalmas szemrehányásokat tesz azon rendetlenségekért, melyeket fiam imitt-amott elkövet. Hát tehetek én róla ? ! már azt is mondtam neki, hogy kitagadom, hanem erre azt felelte, hogy bánja is ő, ha a huszonnégy esztendőt eléri, úgy sem lesz ő többé Kipfelhauser, har nem megváltoztatja a nevét Szarvasira. Megüt a guta édes Krümmer úr, megüt a guta. Aztán Vilmossal még nem gondolnék — ez már úgy is el van veszve. Ha nem tetszik tudni, hogy van egy másik fiam is, Pepi, még csak 8 esztendős, ez eddig a legjobb gyermekem volt, szelíd, engedelmes, egészen reám ütött, s ez idő szerint is ott van a mesterségnél, rá mertem bízni minden dolgomat. Egy szép reggel bemegyek a boltomba, hát valami kis törököt látok ottan mozogni. Már azt akartam neki mondani, hogy ez nem trafik, a dohányt amottan átellenben árulják, midőn egyszerre csak megszólal a török, az én Pepi fiam. Hát tetszik tudni édes Krümmer úr, hogy mi történt ? — nem kevesebb, mint hogy ez a gyerek fogta magát, s az ő bő pantallóját belecsomiszkolta a csizmaszárába, mert — úgymond — már ezután ő is csak magyar nadrágban akar járni. Én édes istenem! — de tudtam, hogy elrontja az a léhűte, az a Vilmos. Aztán kértem őt, hogy tegye le izt a csúnya öltözetet, mondtam, hogy csináltátok neki új pantallont is, meg szép fekete rokkot elefántcsont gombra, sőt igyekeztem (megfeledkezve atyai méltóságomról) tréfálni is vele, hogy az, ami rajta van, török bugyogó, nem is magyar nadrág, hanem erre még neki állt fölebb, s azt mondta, hogy csináltassak hát neki szűkebbet. S valóban e gyermek oly nevetségesen nézett ki az ő rögtönzött uniformisában, hogy családi nevemnek gúnytól való megőrzése tekintetéből, kénytelen voltam neki magyar nadrágot csináltatni. Már most ez is a gonoszé, együtt járnak Vilmossal „herumszoszben.“ A Katalin leányom ? erről nem is szólok; ezek az asszonyok a legrosszabbak; ez a leány tetőtől talpig gyászban jár, azt mondja, hogy valami nagy halottat gyászol, hanem én még föl sem foghatom, hogy az kicsoda, aztán lapokat járat, pénzeket gyűjt patriotis célokra, a boltokban nem akar németül beszélni, s még a boldog isten tudja mit csiál.Csak már valaki megkéretné,hanem perszerjuriszt, az nem házasodik, a magunkféle békességes ember pedig irtózik az ilyen katonás asszonyszemélyektől. Még a feleségemet is belevitték; tavaly húsvétkor vettem neki egy szép kék kalapot, jól emlékezem, tizenhat forintba került; múltkor kimegyek vele a városerdőbe sétálni, hát csak látom, hogy innen is, amonnan is nevetgetnek mi felénk; csak néztem, hogy a forhemedlim pántlikája lóg-e ki, vagy a kaputom gyuladt meg; hát csak akkor vettem észre édes Krümmer úr, — tudja mit? hogy a feleségem azt az ő szép tizenhat forintos kalapját összevissza csipkézte, zsinórozta, úgy nézett ki, mint egy bóbitás tyúk; menten összevesztem vele, mondtam neki hogy nevetik, de ő meg azt mondta, hogy engemet nevetnek — nem tudnám miért; mérgemben megittam hat pohár sört és trakkeren jöttem haza; hanem hát ezzel is én jártam meg, mert az asszonyok azt mondták a frakkernek, hogy csak arra hajtson, amerre lehet még látni fekete zászlókat, mert hogy ezek , nekik nagyon tetszenek, hogy az valami megható. De még ez mind semmi. Lizikém (már csak így nevezem az istenadtát) két esztendő előtt egy gyönyörű kis kövér gyermekkel ajándékozott meg, aki mai napig is hála isten, jó egészségben él, kedves egy gyermek, megeszik mindennap hat kiflit. No, gondoltam, már ezt csak fölnevelem magamnak, ez majd épen olyan lesz mint én , hogy az atyai vonások nem is hiányoznak belőle, mutatja az, hogy már most is szeret (habár kártyából) házakat építeni. Most, május 25-kén volt születésnapja, most lett három esztendős. Áradozó atyai kebellel léptem a nevezett napon szobájába, szívemre szorítottam, s megkérdezem őt: mi kell neked a te születésnapodra édes kis apró Kipfelhauserem ?! — Szarkantusz czizma — felelt leszéditőleg a selypes gyermek. Igen édes Krümmer úr, ezt a kis három éves, ártatlan gyermeket is elrontották; már nem is hitják úgy hogy Stefi, hanem Pista. — Kipfelhauser és Pista! Hallott valaha ilyent édes Krümmer uram ? ! így állok családomban. Hanem magsejt hála isten jól megy. A búza ára most kisebb lett s igy következésképen majd a zsemlyéket is kisebbekké tehetjük. Fájdalom, hogy a cserép s egjabb építkezési eszközök igen drágák. A kivánt tökmagot itt küldöm (jó helyen kereste ezt nálam édes Krümmer úr, én magam is szenvedélyesen tenyésztem e nemes gyümölcsöt) és tisztelem a Krümmerné asszonyt, meg a fetter urat is, meg a kis Pepit (tud-e már számolni ?) meg mindenkit; én pedig vagyok saját kezemmel Kipfelhauser.