Bolond Miska, 1861. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1861-08-04 / 31. szám

nem a kocsonyája reszket, hanem az, a­ki megeszi. A fogas fogasnak két okból nevezte­tik : először áráért, mert vérünkkel s pén­zünkkel kellene megfizetnünk ; másodszor, mert fogait, az 500,000 szuronyt mindig ki­mutatja. A rovarok osztálya. XVIII. A csótány. (Csótány. Vituperia executo­­r­i­a.) Nálunk nagyon ismert kártékony fekete bogár. Ismertető jele, hogy kétszárnyú, frakk­­féle fekete öltönyt hord. A csótány némely ter­mészettudós szerint csak Basta és Caraffa ideje óta telepedett meg hazánkban, s azóta rend­szeresen folytatja irtó háborúját. Megtelepedése idején jött be hozzánk ez a közmondás is : „Há­rom ártalma­s fa v­a­n: C­a­r a­f f­a, Musz­­tafa és akasztófa!“ Hogy a csótány nem csupán éléskamráin­kat pusztítja, de hogy pénzünket is szereti meg­emészteni, ezen felfedezésre csak most jöttek Dunaföldváron, miről egy levél így értesít: „N. N. helybeli polgár az 1848. után be­állott kegyetlen üldözések alkalmával birtoká­ban levő öt darab magyar százasát egy üvegbe téve, ágya mögött, házának tömött sárfalába rejté. A napokban azonban félrehúzza az ágyat, a rejteket kinyitja s kiveszi belőle a nagy­becsű üveget, az üveg ugyan tökéletesen ép, de bankó helyett vagy hat csótánybogár van benne, s köztük csak itt-ott látszik néhány vágott fosz­lány az értékes papírból. A többit mind meget­ték az üveg lágy fadugaszán keresztülfurako­­dott csótányok.“ Levelező szerint ezen eset egészen való, s annál érdekesebb, mert kicsinyben hasonlít nemzetünk történetéhez. XIX. A Selyembogár. Bombyx orientalis hungarica. Keletről ide származott, haszna miatt nagyra­­becsült rovar. A selyembogár négyszer szokott vedleni, s minden vedlése után annál közelebb van ki­fejtéséhez. A bombyx orientalis hungarica először az Árpádok kihaltával, másodszor a mohácsi vész után, harmadszor a Caraffák alatt, s negyedszer 1849. után vedlett, azaz akkor húzták le a bőrét. A selyembogár négyszeri vedlés után sa­ját kebléből eregeti ki a vékony fonalakat, mikből egy erős alkotmányos épületet emel maga körül, s mit a selyembogár védő gubójá­­nak neveznek. E gubó egy élet árán készülvén, igen erős és becses, s azért egyéb telhetetlen s­­ tehetetlen rovarok irigységét föl szokta kelteni,­­ kik azt, mint például a csótányok, kirágni igye­keznek ; de ha sikerül is nekik a selyembogár gubóját kirágni, nem sokra mennek, mert míg ők így csak szétrágott rongyokhoz jutnak, ad­dig a selyembogár szabad lepkévé változik, s uj, az előbbinél szebb életét folytatja. Sokáig fogják-e még várjon ezt a selyem­­gubót rágicsálni ?! XX. A pók. Araneus burocraticus. —Telhe­tetlen, vérszopó állat. Nevezetes e fajban : 1- ször. A kaszás pók, mely rendesen több apróbb rovart szokott összefogni s meg­gyilkolni, mint mennyi vérszomja kielégítésére szükséges. 2- szer. A rövidlábu pók, mely lábai rövidsége dacára rendkívül gyorsan fut. E pók a muszkáknak, ama töméntelen sokasága, apró legyeknek nagy barátja, miket úgy szo­kott megfogdosni, hogy magát tehetetlen­nek, gyakran holtnak is léteti, 3- szor. A nyolcszemű pók, mely fe­jén, hátán, hasán és hátulján éles szemekkel van fegyverkezve. Ezen Arguszszemü pók a rovarvilág spiclije, 4- szer. A keresztes pók, a legfalán­kabb, legvérengzőbb, s a természet talán ezért díszítette föl öt kereszttel. Némely helyütt a lotteriázásnál használják, s igy e pók a szám­vevőséghez is ért. A pók átalán alattomosan szőtt hálókban fogdossa össze áldozatait s ha magánál hatal­masabb ellenre talál, nyomorultan összehúzza magát, s holtnak színlelve magát, igyekszik megmenekedni. A ki egyenes után megy — nem jut a reixrát­ba. Akkor mondj hopp ! - ot, mikor — Gari­baldi nem lesz többé. Nem mind arany a mi — fertálybankó. Addig ütötted volna a francziát, mig le­hetett. Ne építs pátensre alkotmányt. Addig jár a korsó a vizre — mig egyszer megunják Párisban. Augsburgi lárma nem hallik mennyekbe. Nem fél az osztrák pénzügyminiszter at­tól, hogy — kirabolják. Dr. Hein csak dr. Hein marad, ha Bécsbe hajtják is. Ki sok zsirost evett, — Rómába menjen a kapott csömört kiheverni. 12 évig dinom-bánom — s csak fél évig szánom-bánom. A hol kalács nincs, kenyér is jó, — a­hol nem adnak, ott végy. Bach csak szőrét, nem bőrét változtatja. Madarat a tolláról, bécsi konstituciót a zsandárokról lehet megismerni. Papucscsal kezdeni, bottal folytatni, me­zítláb végezni: nem válik ugyan becsületedre — de most igy a szokás. Sehol sincs kevesebb becse a pénznek, mint a­hol verik, — vagy verekedve szerzik. Nagy az óriás, ha a völgyben áll is — szűk a reixráth, ha a sz. István tornya tete­jén ül is. Akkor van legroszabbul az a beteg asz­­szony, mikor nem érzi hogy fáj. Ha elfogy is a hold, megmarad a neve. — Ha elfogyott is Prottmann, megmaradt a po­­licáj. A­ki két pátens után fut, egyiket sem fogja el. A napot akkor nézik legtöbben, mikor fo­gyatkozik — a bécsi Hauptkasszát akkor néz­nék, ha megszűnnék fogyatkozni. Kiki lába alá vágja forgácsát. Csak addig feszítsd a húrt — még elő nem jön a velencei kérdés. Szegény mint­­— Esztergom az adóexe­­cutió után. Kedves neki, mint Bolond Miskának a veres plajbász. Sok pátens között elvész az alkotmány. Néha reggel tánc, este pedig provisorium. „Probe-Reixráth Bizony nem tudom én, ha megbocsátja-e bűnömet a magyarok istene , de tény, hogy ott voltam, a­hova belépni, már csak a vár­ megyém dekrétuma szerint is hazaárulás. Két álló óráig ültem a Reixruthban! Magam voltam magyar az egész gyülekezetben, s dacára, hogy szá­munkra 85 pompás fauteuil áll üresen, mégis a karzatra utasítottak! Higgje a ki akarja, hogy várnak minket oda. A dolog így történt. Épen haza szándé­koztam jönni Pestre. Kijövök Bécs egyik ka­puján, s bámulva látom, hogy a vasúti indóhoz milyen közel van. Jegyet akarok váltani,, de megszólít egy német. „Kicsoda az úr?“ — „Én ? Rendes bécsi levelezője vagyok a legnagyobb magyar politikai lapnak, a Bolond Miskának.“ — Épen ily emberre van szükségünk. Fogja ön , itt van egy jegy a karzatra , mellé még 40 darab firtsi bankó, ez Pesten 10 forint; nem lesz más dolga, csak ha látja, hogy Giskra vagy Kuranda urak rázzák a fejüket, kiabáljon ön úgy, mint midőn a múltkor Hans Miskát meg­­macskamuzsikálták!“ — „Áll az alku. De ki fizeti ezt a 10 forintot ?“ — „Titok. Pléner úr as­­signálja­ az évenkénti deficitből.“ Így jutottam a Reixráthba (mert ezt néz­tem indóháznak). Ha tudtam volna, hogy mit látok ott, nem megyek be 1­00 forintért, de hogy benn voltam, nem adom ezerért. Nem írom meg, a­mit láttam, hallottam, mert az rész, hanem megírom a­mit gondoltam, mert az jó. Nagy tervet főztem ki, s közzé is teszem azt, mint első vezércikket a „Bolond Mis­kában.“ Ha Scharf úr az „Ung. Correspon­­denz“ számára lefordítja cikkemet, át­veszik a bécsi lapok, ezektől a berliniek, ismét ezektől franciára, angolra fordítva a párisiak és londo­niak, s akkor részemre a halhatatlanság ko­szorúja biztosítva van. A terv ez. Tagadja meg ugyan kereken minden nem német „Kronland“ a reixráb­­­választást, de mondja ki, hogy absque ulla ab hinc ned­enda consequentia, nem bánja, ha puszta tapasztalás­szerzés végett, egyszer egy­szer Probe-Reixráthoz csapunk össze: hadd lássák a Mühlfeldek és Perthalerek, hogy minő bolond mennyország az, melybe oly forró vágygyal kívánkoznak! Csináljuk meg előbb azonban a száma­dást, mert ha némettel van dolgunk, értenünk kell a vierundzwanzigoláshoz. Kéne lenni mind­össze 340 reixráth-követnek. Lássuk: 85 ma­gyar, 20 erdélyi, 20 velencei, 2 isztriai, 9 hor­­vát. Ezekhez járul a­ 40 cseh, és lengyel kö­vet, a sokból, mert ezek nagyobb része a né­metekkel iszsza a bruderschaftot. Ecce: itt a bizonyos többség! 176 szavazat 164 ellen ! men­jünk, rohanjunk! fogjuk meg az ellenséget sa­ját hálójában! Hát ha még oda számítjuk azt, hogy az orvosi statistika szerint a lajthántúli lakosság közel 12 percent rendesen német has­ban szenved, ez is naponként, fölváltva, vagy 17 szavazattal apaszthatná a minoritás erejét. Nemde tervem gründlich van kigondolva , hanem kissé száraz. Annál gyönyörűbbek mel­lékes tanácsaim, bár elismerem, hogy nem jó lesz ezeket így dobra ütni. Elmondom tehát csak a vastagot, a raffi­­neriákat az értelmes közönségre bízom. Elő­ször is Magyarországot illetőleg elvül kellene kitűzni, hogy olyan 85 embert válogassunk ki, a­ki testestül lelkestől határozatista, s a mellé egy szót sem tud, vagy nem akar tudni néme­tül. Hasonlókép tegyenek a horvátok és erdé­lyiek is. A­mi a velencéseket illeti, az a 24 mil­lióból álló olasz nemzet, összesen sem tud 3 német szót elviselhetőleg kimondani. Minő jelenet lesz az, a midőn északról, délről és keletről ezen 176 emberből álló i­de­­gen­légió ötféle zászló tarkaságában bevo­nul Bécsbe! Csak versbe lehet ilyet voltaké­­pen rajzolni, s csak a nagy Castelli tehetné ezt méltóképen a „Wiener Zeitung“ Feuilletonjá­­ban, in oberösterreichischen Mundart. Előre sejtetjük ezen magasztos óda tar­talmát.,Példának okáért: „Üdvözlegyetek At­tila és Árpád hős unokái, nemde jöttök megint, mint Mária Terézia korában, véreteket ontani Ausztriáért ? Willkommen ! — Vitéz horvátok, a kikről azt hittük, hogy csupa kvaternikokká változtatok, holott Trenck hősi vérét látom ben­netek újra fölbuzogni. — Mit mondjak rólatok Lengyelország daliás ifjai ? Jöttek megint, mint 122 Példabeszédek s közmondások, melyeket, hogy a korszellemmel e téren is haladjunk, annak igé­nyeih­ez idomított a dormándi jósnő. A mint vetsz , úgy exequálják rajtad az adót.

Next