Bolond Miska, 1862 (3. évfolyam, 1-42. szám)

1862-02-23 / 8. szám

szolgált állásul, melynek szivében négy ka­mara, ereiben teljes vérforgalom van, a légzés tüdő s nem kopotya által történvén s a viszony­lati életszervek párosán sorosulván egy közép vonal mellé. — E leírás ép úgy illik Cato mint Görgei csontvázára s akkor sem tudnánk sok­kal többet, ha a koponya tartalma is előttünk volna, mert Aristoteles s egy birka agyveleje közt rendkívül kevés a különbség. Ebből vilá­gos, hogy az életben látható óriási eltérések magyarázatát hiában várnánk a hasonlító bonc­tantól. A tudomány szava e ponton csak badar­­kodik, állítani mervén, hogy kétkulacsos, j­u­­nior vagy senior, csontváza egy égre­­emelt tekintetű, egyenesen járó gerinces kétlá­­búról tesz tanúságot. Erre mi azt mondjuk, hogy azon esetben Kétkulacsosnak hamis a csontja is, mert hiszen köztudomású dolog, mikép­p egész életében csuszkált, szemei mindig urai­nak csizmáira vagy a zsiros tányérra lévén sze­gezve. — A tudomány nem terjedhet tovább a tények, a valóság határánál s társalmi és állo­mányi létezésünk látszólagosságai és szinlelt­­ségei iránt más törvények határoznak. Hugh Millernek tökéletesen igaza volt, midőn földtani kutatási közt fölkiálta: „csak az emberi fogak nem mutatják meg, hogy mily ragadozó állat szájában voltak.“ Ez a szörnyű omnivorus szüntelen marcangol egy s más jó nevet, leg­tisztább egyéniségek, egész családok, nemzetek becsületén rágódik, s szétszaggat nem egy ne­mes szivet, pedig sokszor foga sincs. A lélek létére nem lehet nagyobb bi­zonyság ez alakoskodási készü­ltségnél, melyre a test szervezetében semmi rugót sem talál­hatni. És ez átöltözés mindinkább és annyira tökéletesül, hogy sok embert már csak akkor lehet kissé megismerni, ha mindennapi viselete fölé egy másik álruhát is ölt, egy külsőbb álcát is tesz. Nem is említve, hogy a maszk néha, szándéktalanul s tán szándékosan is, a belső ember képviselője lehet, vagy legalább hajla­mairól adhat némi képzelet: bizonyos, mikép vá­szonálcája alatt a legművészibb arc is természe­tesebb lesz; az izmok engedelmet kapnak saját tetszésük szerint feszülni vagy pihenni, az aj­kon lebegő „örökös mosoly“ nyugalomra eresz­­tetvén, a szenvedő kifejezés vigasztalódván, szóval, otthonos magányban érezvén magát az egész fedett arc lárvája alatt, mely nem válto­zik, s nem nem csal sem hazug nevetés sem krokodil könyű­zés által. E természetesség az­tán áthat a kedélyre is : a maszk megbátradik s mondja az igazat boldognak és boldogtalan­nak, számítván arra, hogy ez őszintesége épen a szokatlanság által biztosítja őt a fölfedezéstől. — Ismerlek. „Szerencséd. — Miért? „Mert különben megmondanám, hogy mily nagy animal vagy s igy önismerethez juttatnálak, mi bölcsességes, de nem igen vi­gasztaló tanulmány lenne. E párbeszédet egy operabálban hallottam volt Párisban egy csinos domino s egy vastag bourgeois lévén szereplői. Emez elnémult, amaz odább indult s én nevettem, mert tudom, hogy e leckét feleség adá gyanútlan férjének. Január 6-kán, Turinban egy hatósági hir­detmény jelent meg, mely szerint a karnevál alatt az utcán is megengedtetik a maszkbanjá­­rás, de csak egy egy napra szóló, bár folytono­san megújítható rendőri engedély mellett. Ebből láthat­ó, hogy a szólásszabadság itt is rendőri­leg engedményeztetik az alakoskodóknak, de tán épen ezért nincs is eddig elé semmi eredmé­nye, a Po-utca csarnokzatok alatt ömlengő nap­pali tömegben soha egy áliás se jelenvén meg. Minek is, midőn itt saját képében mondani ki véleményét senkinek sem tilos ? Én csak azon csodálkozom, hogy máshol még nem jelent meg hatósági rendelet az ellenkező értelemben, vagy­is hogy nem lőnek a polgárok figyelmeztetve, mikép különös engedély mellett álca nélkül is sétálhatnak és beszélhetnek, fönnmaradván a csendőri jog azzal, ki garázdálkodik, maszkját és szájkosarát azonnal föltétetni. De tán van is, adatik is ily Maskenfreiheit valahol, csak én nem vagyok élvezhetési körében, mit sajnálok, mert szeretnék egynémely legényt saját képében arcátlankodni látni. Az alakoskodásnak jellemét Alfieri festi legnagyszerűbben, midőn N­e­r­o val következő utasítást adat Tigellinonak: „----------------------In nome mio tu vanne, Mostiati lor: ben sai ehe sia la plebe; Seco indugiar fia il peggio. A piacéi- tuo Fingi, accorda, prometti, inganna, uceidi: Óra, terror, ferro, parole adopra; Pur ehe sien vinti. Va, vola, ritorna. “ (Eredj nevemben, hadd lássanak: tudod mi a nép; legveszélyesebb vele a késedelem. Tetszésed szerint színlelj, engedj, ígérj, csalj, ölj, használj ara­nyat, rémítést, vasat, szót, csakhogy legyőzessenek. Menj, repülj, térj vissza.) E hatósági rendelet egy egész karne­váli tömeget állít élénkbe, egyetlen emberi alak­ban, melynek proteusi természete minden sze­repre talált külön, illetékes, természeti­ han­got, mozdulatot, arcjátékot. Az ily álcás szol­gák mondhatják el igazán a magábatérés intő szavait: mor­amur in domino. 30 A Jövő négy hét története. Első hét. A khinai kormány feltalálja a kör négy­­szögítését: — az alattvalók az eddig divatos gömbölyű pálcák helyett négyszögletes pálcák­kal pálcáztatnak. A nápolyi exkirály ismét új miniszteri kabinetet nevez ki. Hogy a minisztereknek dol­guk is legyen, egész nap ceruzát faragnak. E mellett kötelességükké tétetik, hogy unalomról semmi szín alatt se panaszkodjanak. Magyarországon 36 gyámság alatt levő zsenge író folyamodik lapszerkesztési jogért. Magyarországon a közművelődés előha­­ladása 36 legújabb akadályba ütközik. Akad egy ember, a­ki megirigyli Köpe­­nyessy János úr­ dicsőségét. Egy ember holttestét fogják ki a Dunából. Hátrahagyott leveléből kiderül, hogy alattom­­ban ingyenjegyeket küldtek neki, valamely virtuóznő hangversenyére. Második hét. Az augsburgi Allg. Zeitung „Magyaror­szág“ rovatának kezelésére új mosónők szegőd­­tetnek. Reisz-Schleicz német hercegségben valaki egyet ugrik, miáltal az egész hercegséget rom­ba dönti. A nemzeti színház igazgatása ellen egy év alatt felmerült panaszok összegyűjtve 300 vastag kötetben megjelennek. Valahol a hivatalos újságlapok mulattató olvasmányul ajánltatnak. A természetvizsgáló­ társaság tanácsko­zásra gyűl az „Angol királynő“ vendéglőben, és a tanácskozást hideg ludmájpástétommal kezdi meg. A khinai lapok megintetnek, hogy a köz­művelődést ne terjeszszék határtalan mértékben. Harmadik hét. Egyik művésznőnk magányba vonul, t. i. saját fordított színműveiben lépeget fel a nem­zeti színpadon. Egy vigyázatlan ember tévedésből felszip­pant két német hercegséget. Egy elszánt embert mutogatnak, a­ki a pesti kávéházakban képes meginni két adag kávét, minden komolyabb következmények nélkül. Egy léghajós több várat fedez föl, miket a bécsiek építettek. Henszlmann kérdést intéz az említett lég­hajóshoz, hogy miféle stylben vannak azok a várak építve? (Alkalmasint renaissance­­stylben.) A „Great Eastern“ óriás hajó, a magyar szépirodalmi lapok vizein sétautakat tesz. Negyedik hét. A török diván kijelenti, hogy örömest fölcserélné a „fényes kaput“ valami „hátsó ajtócskával.“ Valahol valami nagyon ostoba dolog tör­ténik. Az Augsb. Alig. Zrg munkatársai mint műértők, odahivatnak. Varsóban valaki magában gondolja a „Jestye Polska nye zginula“ nemzeti dalt. Azon­nali elutazás Szibériába. A török birodalomnak elvesztett ideje ösz­­szeadatik és­­ örökkévalóság jő ki belőle. Oroszországban a kormány maga veszi át alattvalóinak megborotválását. Bizonyos magyarfaló külföldi újság egy­éves folyamát egy magyar ember bekötteti­­ az istállóba. A budai színház igazgatósága khinai falat akar emelni az ostromló fiatal drámaírók elle­nében. A londoni vi­lág k­­­a­cfi fásra (még mindig ajánlhatnánk egyetmást elküldeni valót). a) Egy mákvirág-bokrétát, mely valahol a liliomszál helyett az ártatlanság jelvényének mondatik. b) Egy porzótartót, mely föveny helyett puskaporral hinti be az írást. c) Azon papirollót, melylyel valahol na­gyon jól tudnak nyirbálni. d) Egy pokrócot, melylyel sok helyütt bizonyos emlékeket el akarnak fátyolozni. e) Egy arithmetikust, a­ki föl bírná számí­tani, mennyivel kisebb az adriai tenger azon tintatengernél, mely már felíratott és naponkint feliratik annak bebizonyítására, hogy a fehér csakugyan fekete. f) Egy poharat, melyből a Megváltóval ez idők szerint nem ecetet, hanem vitriolt itat­nának. g) Egy pipaszurkálót, mint olyan különös hadiszerszámot, melynek tartására nem kíván­tatik waffenpass. h) Egy újkori csodatevőt, ki túltesz a bibliai 2 hal és 5 árpakenyér történetén, és egy csepp vízzel akar kielégíteni több ezer szomjú­­hozót. i) Egy igazi farkast, mely valahol azt kívánja, hogy tegyék meg őt a hívek húsvéti báránynak. j) Egy austráliai vadembert, ki megtekint­vén bizonyos európai újabb intézményeket, cso­dálkozva felkiált, hogy mily keveset haladt meg Európában a civilizátió. k) Egy oly munkatársát az Augsb. Alig. & Comp. lapoknak, a ki megtudván, hogy Napo­leon császár több átalag tokaji bort vásárolt Magyarországon, ebből rögtön valami roppant kiterjedésű politikai komplot tervezésével ne tudná gyanúsítani a magyarokat. l) Egy veszett fejszét, melyről kisült, hogy tulajdonképen úgy lopták el, s melynek a nyele sem került meg. m) Egy augsburgi doktort, a­ki útra kel, azon eltökélt szándékkal, hogy Magyarországot bemorzsolja tubákos­ pixisébe, és onnét felszip­pantja. n) Egy olyan kofát a pesti Dunapartról, a­ki magyarországi levelezőül alálkozott az Augsb. Alig. & Comp. újságokhoz, és visszautasít­­tatott. o) Egy csodabogarat Magyarországról, a­ki még mindig sült­ galambnak nézi a papiros­galuskát. p) Egy szamarat, mely elhagyja hitetni magával, hogy szép énekéért kedvelik, és nem azért, mert jól tud téliért hordani.

Next