Bolond Miska, 1862 (3. évfolyam, 1-42. szám)
1862-04-20 / 16. szám
16-dik szám. Pest, Április 20. 1862. Ш. évfolyam. HETI NAPTÁR. HETI NAPTÁR. Csütörtök, ápril 24. Nankingban oly nagy az éhség, hogy ott a lakosok már emberhússal élnek. Nálunk bizonyos lap eddig még csak a rágalommal él. Péntek, ápril 25. Poroszországban az országgyűlést talán daganatnak tekintették, s azért találták jónak feloszlatni, hogy sok ne származzék belőle ? Szombat, april 26. Az aprilhónapot valaki magyarul Köpenyessihónapnak nevezi el, mert mindkettő nagyon változandó. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési díj januártól mártius végéig 1 ft. 50 kr. félévre 3 ft. — Az előfizetés és minden reclamátió a Bolond Miska kiadóhivatalába (Barátok tere 7. sz.) utasitandó. — A kéziratok Tóth Kálmánhoz (Zöldkert-utcza 6. sz.) küldendők. Hétfő, ápril 21. A kocsmákat s a régi kormányok visszaállítását restauratiónak hívják. Abban hasonlítanak egymáshoz , hogy mindkettőben történnek tántorgások. Kedd, april 22. Sok státusférfi hasonlít a doktorokhoz : mindkettő rendelvényt ír, mitől a patiens kiürül. Szerda, april 23. Némely sajtószabadság olyan, mint az egérfogó : mikor beléfutnánk, akkor vesszük észre, hogy fogva vagyunk. Uj előfizetés a „BOLOND MISKÁ“ra apriltól junius végéig . . . . 1 ft. 50 kr. apriltól september végéig ... 3 ft. apriltól az év végéig . . . . 4 ft. 50 kr. harang-kórék. Küldi a nagy világból Bolond Miska. I. Pest, april 14. Kedves Garabonciásom! Midőn e sorok világot látnak, én már Párisban vagyok; épen a húsvéti ünnepekre érkezem oda, amely ünnepek ott igen ájtatosak szoktak lenni; majd megnézem, miként imádkoznak a legitimisták és ultramontánok, hogy a jó isten adja vissza nekik a vaskesztyűk korát, s különösen azt a boldog középkori állapotot, mikor az emberek prenitenciából még szalmát is ettek; majd megnézem , hogy miként könyörögnek contra Napóleon, hogy az ég érje utól ezt a pogány uralkodót , aki nem restelli megvallani, hogy a nép akaratából uralkodik. Megyek Garabonciásom a nagyvilágba... egy kis nem tudom mire van szükségem, de arra, amit itthon nem találok, nem akarom én a mi konstitucionális állapotunkat érteni, hiszen ez elég szép, hanem az is megtörténik gyakorta, hogy a feleségének is azt mondja az ember, hogy v oh be kedves, de nagyon szereti s rögtön rá, szalad a kaszinóba. Aztán tudod kedves Garabonciásom, fáradt vagyok , mikor még ti nem vettetek körül Kotró Lőrinccel, meg ama derék veres szakállas hazafival, tizenkét hónapon át majdnem egyedül írtam e lapot, novellástul, versestül s minden apróságostul, ami egyébiránt nem lett volna olyan fárasztó, hanem tudod kedves Garabonciásom, hogy a mi lapunkkal tulajdonképen akkor kezdődik a dolog, mikor már készen van ... nem panaszképen, hanem mulatságos statistikai adat gyanánt közlöm, hogy amíg a „Bolond Miskát“ szerkesztőm, épen 174-szer voltam a policián, 12-szer a helytartóság és háromszor a haditörvényszék előtt, e közben pedig pihenésem csak egyszer volt, hat hétig, t. i. a Károlykaszárnyában. Nem vehetitek tehát rész néven, ha most vagy négy-öt hétre neki megyek a nagy világnak ; valami óriási egykedvűség lepett meg, mely egy nagyobb út ezer apró bajai és érdekei közt tán eloszlik ; egykedvűségem valóban a végletekig ment; barátom, én elolvastam azt a brochuret is , a mit legközelebb Garibaldiról írtak, a melyben az áll, hogy ezen ismeretes „kalóznak“ semmi egyéb célja nincs, mint hogy ahol megfordul, a népekre kétszeres adót vessen az ördögbe is, még mosolyogni se tudtam rá; én már azon sem nevetek, mikor valaki a francia rendbehozására egész komolyan azt ajánlja, hogy semmi sem kell egyéb, csak nyomjanak uj bankókat... és nem tudok megharagudni, mikor Bourqueney a francia szenátusban irigylésre méltónak találja azt a sajtószabadságot, ami t. i. kelet felé van... Oda van Garabonciásom a kedély fugékonysága, hogy fájt csak egy év előtt is, ha valamely élcemnek az élét vették — most mikor két hasáb masírozik ki a lapból, azt kérdezem: hogy hát csak ennyi ?! Majd a párisi zaj és londoni gőz kiveri fejemből e nembánomságot ésvisszaad engem magamnak, hogy újra érdekeltessem, szeressek, gyűlöljek. Addig kedves Garabonciásom, rád bízom egészen ezt a lapot, viseld a gondját úgy, hogy a paragraphus is jól lakjék s az előfizető is megmaradjon, tanulmányozd a keleti virágnyelvet; tedd föl a humornak a parókáját, hogy mikor a hajadat akarják is megmarkolni, tulajdonképen csak az a coiffure maradjon a kezükben ; táncolj a tojások közt, de vigyázz, hogy valamelyik el ne pukkadjon. Legközelebbi levelemet a Rajna mellől irom, isten áldjon meg! kosaira, látom, hogy egy igen méltóságos kinézésű úr, pláne anglus, terpeszkedik szét előttem. Nyomhatott vagy harmadfél Zollzentnert, szakálából kitömhettem volna egy „knakwurstot,“ akármily nagyságú fauteuil vagy balzac számára. Szemgolyói megüvegesedve kidióztak, vörös nyelvét úgy mutogató, mint az oroszlán az angol címeren: szóval, előttem ült megtestesült valóságában az ideális szépségű angol mészároslegény , vagy legalább a legvaskosabb londoni hentes, aki a múlt héten minden ellenét leverte a boxírozásban, s talán most épen Pestre igyekezik, hogy megpróbálkozzék Toldi Jánossal is, a városerdei „ Circus Maramaldi“ban. Mindjárt kezdtünk megismerkedni, azaz: nem szóltunk egy szót sem; én helybehagyó tekintettel bámulom meg az ő armstrongágyúnak való combjait, ő pedig mentséget elfogadó mosolygással véve szemmértékre az én lábaim pipaszárszerű caliberségét. Egyszerre azonban csúnyát füttyent a locomotiv, egy tábla az útfélen jelenti, hogy a train elhagyta „Königreich Sachsen“ területét, átléptük az österreichische Reichgrenzét, a conductor magas kis hangon elkiáltja: Bodenbach ! E pillanatban az én angolom tele szívja tüdejét a felénk áradozó fris constitutionalis levegővel, nagyot lehel, és igen válogatott Southampton! angol dialectussal mondja: — No csak hogy végre átgázoltunk Szászországon. Goddam! nem lett volna itt tanácsos politikáról beszélni. Könnyen kicsúszhatott volna nyelvemen, hogy az angol constitucio nem ér fakovát, s ha erre Beust úr szokása szerint, auskeferol engem legnagyobb ellenségemnek, Palmerston lordnak, bizony bezárnak vagy húsz esztendőre a Towerbe, ha ugyan meg nem fullasztanak malvasia-borban, amint egykor ugyanott Clarence herceggel is történt. Néztem az emberre. majd ki lehet ö ? és hol van hazája? Váljon nem egyik legújabban fölfedezett furculussa a Stuart háznak, aki mint pretendens akar föllépni Viktória királynő ellen, különben mért álmodoznék a Towerról, meg a York-ház egyik hercegének szomorú haláláról ? Feleltem volna neki, ha tudtam volna, sir-nek, vagy mylordnak tituláljam, de ő felém fordulva folytatá: — Uram! — egy kis szívességre kérném önt. — Egészen szolgálatára vagyok; tessék velem rendelkezni. — Uram, én egy szót sem tudok németül ; legyen az én tolmácsom ezen idegen országban. Egy nap a vasúton, véle ! épen ő vele!!! Nekem is akad néha dolgom Lipcsében, Drezdában, stb. Utaztam; fentartom autoritásomat, mint a „Miska“ dolgozótársa; első classis vagyonba váltottam jegyet. Kit találtam ott? őt! épen őt! Mily öröm! mily magasztos menyei érzemény! csak kettecskén voltunk a kocsiban egész napon! De hát ki ezen ő ? Talán a harmadik ifjúságát élő Pepita ? Talán a Thalia oltárától desertált kis Goszmann? Vagy a hervadást nem ismerő Kathi Renz ? vagy épen az ismét hölgggyé metamorphisált miss Ella ? Félre előlem, és öszbecsavarodó bajuszszálaim előtti bűnös világi gondolatok. Odi profanum et arceo: Höher, höher, urak, ha úgy tetszik, paulo majora canamus. Tehát levetvén magamat a nagyon van