Bolond Miska, 1863 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1863-08-02 / 29. szám

Tíj előfizetés a „BOLOND MISKÁBA“ julius—septemberi negyed évre 1 irt 50 kr julius—decemberi fél évre . 3 írt — kr A „Bolond Miska“ kiadó-hivatala■ Muszka válasz. Ugyan kérlek szívességgel, Ne lármázzatok oly nagyon , Velem könnyen megalkusztok, A mit kértek mind megadom. Adjak megint amnestiát ? Ez az első kivánságtok . Jól van ! Minden fébelövött Lázadót megamnestálok. Legyen fegyverszünet ? Oh ez igen méltányos kivánat. Különben hős Murawheff Ezen már régóta fárad. A lengyel nemzetiségét, Nyelvét, hitét megbecsüljük ? Hisz majd agyon ölelgetjük A burkussal, úgy szeretjük. Hát még mi kell ? Függetlenség ? Ez már bajos , no de hagyján ! Addig legyenek csak függők, Mig függnek az akasztófán. Látják tehát jó uraim, Hogy minden rendjében vagyon , Velem könnyen megalkusznak . A mit kérnek, mind megadom. fl. 122 Varsoviankák. (A Garaboncás diáktól.) III. Kirándulás Lengyelországba. A „Bolond Miska“ olvasói közül talán csodálkozva kérdi valaki: „Hát már mindig csak a lengyelek ? örökké Murawheff? a kozá­kokon kívül nem hallhatunk egyébről?“ Erre csak azt mondhatom, hogy „Bolond Miska sem kerülheti ki a berlini „Kladderadatsch“, a párisi „Figaro“, a londoni „Puntsh“ s egyébb euró­pai humorisztikus lapok, humorisztikus politi­kusok, szatirikus diplomaták és tragikus diplo­­matiai jegyzékek sorsát, melyek mind,­­ mind tele vannak a lengyel ügygyel. Különben bálban oktalanság a mezei gaz­­dászatról, hölgyek előtt az időjárásról, orvos előtt halálról, pap előtt Viktor Emmánuel po­litikájáról, humorisztikus lapban pedig száraz­ságról beszélni, miután a humor és száraz­ság már magukba véve is a legellentétesebb fogalmak. A humorisztikus lapoknak nem az a fel­adata, hogy vezérszerepet vigyenek s igy a kö­zönség előtt járjanak, de az sem, hogy a kö­zönség uszályhordozói legyenek. A humoriszti­kus lapok hébe-korban ugyan a közönség után is lépegethetnek, de mindig nyomukban, s igy lépést tartanak vele, habár táncolva, gúnyolód­va, vagy az előtte haladókat parodizálva is bak­tatnak ; legtöbbször azonban ott vannak a kö­zönség mellett, s így nem csoda, ha a töme­gen kívül történő eseményeket fürkésző sze­mük előbb veszi észre. „De hagyján­ és tér­jünk a dolog folyamára“ — mint a régi jó anonimus Belae regis nótárius szokta volt mondani. Két kirándulást terveztek Füredre, Svájc­ba, Olaszországba, sőt az amerikai csatatérre is. Egyik kirándulásból se lett semmi, s­okául azt hozzák fel, hogy nincs pénz, nagy a száraz­ság, roppant sok az ínséget szenvedő az alföl­dön. E kifogás nem ér semmit, hogy elég pénz van, azt mutatja Károlyi Viktor gróf eskü­vője, melyen az utolsó apród is 2000 forintos értékű ruhába van öltözve, a mint azt a lapok­ban olvasom. A föntebbi kirándulások bizo­nyára azért buktak meg, mert a ki utazni akar, az egyenesen Lengyelországba megy. Ott van most a legtöbb, valóban idegizgató látvány, s a mai blazirt világot holmi Niagara, Boden­see, Montblanc s egyéb ilyen szemlélete nem képes kielégíteni. Olvasó közönségünk, illetőleg praenume­­ránsaink légiója azért fizet, hogy nevessünk helyette, akár van rá kedve Miskának, akár nincs, mert a nevetés ragadós, s igy a publi­kum is célját éri. Mi nevetünk, sokszor keser­vesen, az igaz. De ha nevetünk, miért ne utaz­hatnánk is a publikum helyett, akár van rá kedvünk, akár nincs ? S mert feladatunk, hát bsz mi utazunk is, sokszor keservesen, az igaz, s kivált ha a váci frakkerekre jutunk, mint nem rég Bolond Miska, mikor Koritnicára igyekezett. Ezen egész bevezetésem tehát arra szol­gált, hogy elmondhassam, miként derék, ked­ves és hű prenumeránsaink iránti kedveske­désből közelebb Lengyelországban voltam. Poroszországon keresztül kerültem oda, de már itt is láttam kozákokat, kik azonban nem a Don, hanem a Spree partjain születtek, s kiknek a wutki-imádó néppel csak az az egyetlen közös nemzeti sajátságuk van, hogy ezek is szeretik az embert­­ kizsebelni. Ilyen egy pár kozák elkortkrozott engem tourista címen a lengyel határokig, a­miért em­bertelenül megborravalóztattak, aztán szélnek eresztettek. Tehát ebben is különböznek a Don mellett születtektől, mert nem pálinkára, de borravaló kell nekik. Az utolsó hely, melyet Poroszországban értem, Bis­markt nevű városka volt; lakossága orosz és új-porosz. Itt az embereket dróton rángatják, úgy mozognak; rendesen a minisz­ter­elnök utasításai szerint élnek, foglalkozá­saik pedig a gépészet. Nagyobb ünnepélyeik alkalmával nemzeti hagyományból „alkotmá­­nyosdit“ szoktak játszani; ez azonban itt újabban minden „kigyuladás“ elhárítása miatt betiltatott, mert az atyáskodó miniszterelnök­nek eszébe jutott az a régi magyar közmondás, hogy „gyermekeknek nem jó tűzzel játszaniok“ — még alkotmányosdit sem. Különben még nem láttam a világon ren­desebb várost, mint a­milyen ez a Bis­markt. Itt minden rendes, mert minden rendeletből történik. Reggel a gyermekek rendelés szerint mondják el az imádságot; reggeli mellett a csa­ládfő a kormányrendeleteket olvassa; az utcá­kon a rend őrein kívül alig láthatni mást; az utcasarkokon nincsenek tarkabarka plakátok mint más városban, hanem szép rendes rende­letek ; a sétányokon a fák rendbe vannak ül­tetve s rendesen megnyitva, valamint a kato­naság is. (A katonaság nincs ültetve, hanem csak megnyitva!) A papok még a templomok­ban is így szokták megkezdeni a csatákban elestekért tartott isteni tiszteleteket: „Rende­letből könyörgünk te hozzád, úr Isten! A Bis­markt városkában tapasztalt rend megemlítésekor azonban eszembe jut egy ren­deletáthágás miatt történt komikus történet, mely „még egy kozák gyomrában is“ rendet­lenséget volt képes előidézni. Ugyanis itt Bis­­marktban vannak már oly­an stearin gyertya- és suvix-faló kozákok, a kiket tudniillik a len­gyelek csúful elkeféltek s kiket aztán gyógyí­tás végett az itteni kórházakba hoztak. Egy ilyen kozákot megvizsgált a bismarkti orvos. Tizenhat sebet talált a testén; a füle le volt hasítva, az orra beverve; de ezeket nem csatában, hanem egy konyhában a vászoncse­lédségtől kapta, midőn onnan a rézedényeket azon szándékkal akarta tovaszállitani, hogy azokat pénzzé értékesítve, ily módon finanz­­operatiot tegyen. Az orvos látva e számtalan sebet,­­egész font flastromot rendelt a kozák számára, azon utasítással, hogy azzal aztán rendesen éljen. Még azt a szívességet is megtette neki az orvos, hogy az egy font flastromot szépen rákente vászondarabokra. Alig távozott el azonban, midőn a kozák elővette az első flastromos rongyot, s bár kissé nehezére esett, még is lenyelte. Erre megcsó­válta fejét, de mert hallotta, hogy Bismarktban nagyon rosz néven veszik, ha valaki rendelet ellen cselekszik, s mert az orvos azt mondá, hogy rendesen éljen a rendelettel, s azért estig a flastromot mind megette! A flastrom sebszárító volt, s így a kozáknak nem lett egyéb baja, hanem csak a torka száradt ki tőle! Alig bírták wutkival tartani az istenadtát! Bismarkt városkában épen egy hétig kel­lett útleveleim láttamozására várakoznom, s így olvasóimat szintén épen egy heti türelemre kell kérnem, hogy további úti tapasztalataimat elbeszélhessem. J­aj vir­ágo­k. I. Napóleon fürdőbe megy, Még pedig Visibe, S ott lubickol, mig a lengyel Fürdik ön­véribe. Ő felsége elbukhatik, Ismét majd kilábol, De ha a lengyel elbukik, Ki számol majd arról? II. Török Jancsi aprehendál, Hogy a „Részvétkönyve“ Annyi protestáns költőnek Művével van tömve; Talán lelohad haragja, Ha azt meggondolja, Hogy e harmincegy költőnek, Hisz’ van olvasója. III. Nóta után nótát szerkeszt, A diplomácia; Egy medvének kék e nótán Megtáncoltatnia, S ha csakugyan el is kezdik Ezt a hősi aktust, Kiváncsi vagyok meg tudni, Ki veri a taktust ? IV. Hóhérieff tojást evett, Benne volt a csibe, S hogy a pápa meg ne tudja, Lenyelte izibe. Számot vesz ezért a „kakas“, De nem ám a Márton, (Hanem az, a melyik ottan Lakik Szajna-parton,) Majd meglátjuk hős férfiú, Hogy állunk a gáton.

Next