Bolond Miska, 1863 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1863-10-18 / 40. szám
ЦТj előfizetése „BOLOND MISKÁRA“ Oktober—decemberi negyed évre írt 50 kr A „Bolond ЛИхка“ kiadóhivatala Levszyn gyilkosa. (L. a Zamoyszki-házak kiraboltatását vezényelte s harmad napra a titkos kormány ítélete folytán orozva megöletett.) Oh kedves páter Snapkvitz ! Segítsen, nagy bajom van; Mióta vért ontott kezem Nincs álmom, nincs nyugalmam. Mit használ, hogy hűlt tetemét Az éhes sir lenyelte ; Mostan belém kapaszkodott Elhetlen kósza lelke. Jaj nékem! kósza szelleme Üldöz, kerget szünetlen, S ha lenyugszom ágyamhoz ül És ott viraszt megettem. Mint árny követi léptemet, Hiába protestálok E tolakodás ellen én; Üldöz mint istenátok. Tekintete oly iszonyú; Ha látom, elfagy vérem, Oh kedves páter Snapkvitz Mentsem meg tőle, kérem ! — Ki volt az, kit meggyilkolál Kedves fiam, beszéld el; Szegény lelkét megváltom én Engesztelő misével. Levszynnek hivták, muszka volt S hazánknak ellensége; A két Zamoyszki — palota Rablóit ő vezette. — Hát muszka volt ? Egy szelleme Nem bánt, nem üldöz téged ; Nyugodj’ meg kedves gyermekem ! Álmodtad az egészet. De látom most is, esküszöm ! — Ne esküdj drága kincsem ; Hogy láthatnád lelkét, hiszen Muszkának lelke sincsen! . . . .. .. Kozákiádák. Jadrincsaklpritzoff kozák hadnagy ur nagyérdekü tárcajegyzeteiből még néhánynyal szolgálhatunk. Varsó, sept. 30. Mondja aztán valaki, hogy a mi kegyelmes Berg generálisunk nem lángeszű ember! Más országokban azt a rosz szokást vették föl, hogy aki valami bűnt követ el, a bíróknak kell, hogy rá bizonyítsák, csak aztán ítélhetik el. Eddig nálunk is úgy volt, hanem most Berg generális úr sokkal okosabban intézte el a dolgot. Shakinka! Kimondta, hogy egész Varsó, feleségestül, fiastól, lányastól, cselédestül fölségáruló, tehát golyót vagy akasztófát érdemel. Aki nem az, bizonyítsa be. Minden pólyakot az auditorhoz citálnak, itt meg kell esküdnie, hogy a maga soha sem szitt egy levegőt a rebellisekkel, —• a felesége soha sem volt szerelmes rebellisbe; a lánya soha sem néz rebellisre, a sógora, komája, öcscse, bátyja, húga, nénje, házmestere, kocsisa, lovásza, legénye, inasa soha sem fog cimborálni a rebellisekkel; az anyja soha sem megy rebellis sírjához imádkozni, ha mindjárt saját fia nyugodnék is benne. Mikor aztán mindenre megesküdött, kap certifícátot, hogy megpacificálta magát, hanem jaj neki, ha az elősoroltakból valamelyiknél négy czollosnál hosszabb bicskát találnak; ezt nemzeti pólyák zsandárnak declaráljuk és a város közepén fölelőjük. Berg generális úr evvel az okos fogással kivitte, hogy egész Varsó akasztófacandidatus és nincsen egy perc a nap huszonnégy órájában , melyben Wielopolski rendjelesített marchiótól kezdve a gyepmesterig bármelyik polyákot fel ne akaszthasson. Remélem, ezt az üdvös találmányt a többi pólyák városokra is kiterjesztjük. Varsó, okt. 1. Shakinka! Gyönyörű tréfánk volt tegnap. Egy közel pólyák faluban, a nevét bizony már elfeledtem, két legyet ütöttünk agyon egy csapással. Megmondták nekem , hogy lakik ott egy pólyák születésű muszka beamter, hogy minden titkunkat kilesve, a polyákoknak elárulja. Lakott ugyanazon faluban egy gazdag öreg zsidó, aki nem tartott sem a muszkákkal, sem a polyákokkal, hanem wutkival kereskedett, s a sok szép pénzt zsebre rakosgatta. A polyákot, ha nem beamter, régen fölkötöttük volna, de olyan okosan tudta vinni a dolgot, hogy nem lehetett semmit bizonyítani ellene; az öreg zsidóról meg minden ember tudta, hogy a pénzén kívül semmivel sem gondol. Hát csak annyi esze volna Jadrincsakloritzoff kozák hadnagynak, hogy ezen se tudjon segíteni ? — gondoltam magamban s tizenkét válogatott legényemmel a helyszínére mentem. Egy megbizható emberem útközben vagy tizenöt segeltudikulit dobott be az öreg zsidó pinceablakán. Ezt senki sem látta, mert a polgákok oly alázatos tisztelettel viseltetnek irántunk, hogy után útfélen elszaladnak, ha pikáinkat meglátják; az igaz, azt csak a városokban és falvakban teszik, hol az ő kezükben nincsen fegyver. A csatatéren rettenetesen szemtelenek. Mikor a kiflik a pincében voltak, egyenesen az öreg zsidó házára rontottam; mindent revideáltunk ; először a kasszát, abból a pénzt zsebeinkbe deponáltuk; aztán az asszonyok ékszereit, ezeket sipkáinkra tűztük ; a wutkis pincébe még nem eresztettem derék legényeimet, — mert nem az volt a célom, hogy a vén zsidót agyon üssék. Mást akartam én, el is értem. Az öreg Mózes eleget mondta, — hogy ő semmit sem tud a vászonkulikről; két három tucat pofonra eleredt ugyan az orra vére, pedig már átkozott kevés lehet benne belőle. Húszszor is kérdeztem tőle, ki rendelte meg nála ezeket a rebelliseknek való uniformisokat ; mindig azt mondta, fogalma sincs róla, hogyan jutottak a pincéjébe , amint hogy nem is tudhatta. Kicsit keményebben fogtam a dolgot. Megsúgtam neki, hogy ha azt mondja , hogy az a bizonyos gyanús pólyák beamter a megrendelő, nem lesz semmi bántása, ha nem mondja, meghal. A bolond vén zsidó azt mondta, — nem akarja öreg napjaira hazugsággal terhelni lelekisméretét. Inkább meghal, minthogy egy ártatlan vére szálljon ősz fejére. Megpróbáltattam vele egy kicsit a meghalást. A lengyel zsidóknak igen hosszú és tömött a hajuk; a szakáluk sem kisebb. Az ajtófélfához köttettem s gyertyával előbb a szakálát, — aztán a bajszát leperzseltettem. Csak úgy suttorgott a bőre, mint a jóféle malacpecsenye a serpenyőben. Valami hatszor elájult, mikor már nagyon fájt neki, annak a pólyák beamternek nevét kiáltotta, bizonyosan csak szemrehányásul, hogy ennyit kell szenvednie miatta. Én kegyelmes akartam lenni az öreg iránt; a fölkiáltást vallomásnak vettem; a pólyák beamtert két kozákkal elfogattam; mikorra a vén zsidó fölgyógyul sebeiből, s azt mondhatná, hogy nem vád volt fölkiálltása, a polyákot régen fölakasztották. Ezután megittuk a sok jó wutkit s hátrészegen tértünk vissza Varsóba. Remélem, ezért az ügyes eljárásért még Muracheff is megcsókolna — watkis állapotban. fitár fax. . . Nagy. Szereti é a szomszéd úr Ábrányi urnak a zongorázását? Kiss. Jaj uram irgalmazz — dehogy szeretem ! Nagy. Hát a zenészed cikkeit szereti é ? Kiss. De már akkor még is inkább szeretem a zongorázását. Emléksorok lengyel album lapokra. (Lábatlan versekben és szemtelen prózában.) Nesze semmi, fogd meg jól! Az északi medve. Úgy szeretlek , meg is eszlek! Murawheff: Bízzál lengyel! lesz még feltámadás : a sirokat már mozgatom ! Berg tábornok. Nekem nincs semmim se, még egészségem se; de amim van, azt mind neked adom! A beteg ember. Engem buldognak hívnak : köszönd hát meg, ha nem haraplak! John Bull. Mert szeretünk, ellenségedet meg akarjuk rövidíteni; mert a muszkát meg akarjuk rövidíteni, szolgálatába állunk — financiája nagy kárára! Északi németek. Szavunk sortűz, lapjaink cikkei kartácszápor, diplomatiai jegyzékeink pedig rakéták. Ne féljetek lengyelek! szóval, cikkel, jegyzékkel mellettetek harcolunk! A franciák: 164