Bolond Miska, 1864 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1864-07-10 / 28. szám

Erdélyről. Sajnál téged minden Gyönyörű szép Erdély, Hogy az árvizeknek Martaléka lettél; Hogy sok szép faludból Csak a torony látszik S mohó viz ragadja Szép buzakalászid. Hogy a jónak, hűnek, Baja vagyon mindég — Mennyire sajnálunk, Azt te el se hinnéd ; Drága vagy te nagyon A mi sziveinkben, Sorsodon kesereg, Siránkozik minden. De mi újságírók Sajnálunk legjobban: (Hogy minden érzésben Az önzés is ott van!) Minek estél bajba, Minek estél vészbe, Te az ország legjobb Prenumerans része. S gonoszul azt mondjuk : Ha már épen kellett Mért nem ment el a viz Más vidékek mellett . Járt volna Mosonyban, Járt volna Somogyban. Azokra a mosás Ráfért volna jobban. B. Miska: Mecenás. (Igaz történet, de nem szomorú.) Gyakran ott talál az ember egy egy becsületes jó szívből származó eredeti ötletet, ahol nem is keresné. Bizony sok áldott szép és jó tulajdonság van te benned egyenként és összevéve , oh én édes magyar nemzetem. Itt történt Pesten. Egy színházi táncos ellátogatott egy csizmadia mesterhez,s megkérte, hogy készítsen neki egy pár jóravaló kordován csizmát, majd egy pár hónap múlva a gázsiból kicsinyenként lefizetgeti. Tudva levő dolog, hogy a csizmadia már foglalkozásánál fogva született színészetpártoló. Beszélhetne erről ha akarna sok vándorló és vándorlótt színész. — Emberünk is a csizmadiák e tiszteletreméltó osztályához tartozott, s annálfogva mégis ígérte, el is készítette a csizmát harmadnapra. Talán felesleges is lesz mondani, hogy több hónap elseje, és azzal együtt ugyanannyi gázsinap elmúlt, de a jó táncos megfelejtkezett a csizmadia barátságról, és az egykori nyalka csizma már régen valamelyik váci-úti zsibárus bolt szögletében elmélkedett, elrongyollott kellegái társaságában a világ múlandóságáról, de az ára még mindég nem volt kifizetve. Néhányszor megfordult a derék fábtyaművészetnek bozontos fejű fogalmazó gyakornoka a maiszter úr tiszteletével a hálátlan ifjúnál, de az reá se hederített. Ezen közben egy év is elmúlt. Csizmadia barátunknak rendes ügyvéde a szokott időben megjelent, könyveit átnézte, a régi tartozókat levélben fizetésre intette, azon záradékkal, hogy különben törvény eseibe fognak idéztetni. Táncos atyánkfia is kapott egy ilyen megtisztelő paksamétát, hanem hát ő azt is könnyedén félrevetette, s még csak egy jószót se adott a csizmadiának. Az ügyvéd által szabott határidő letelt, s ez ismét megjelent kliensénél, hogy a bepörlendők neveit kiírja. Természetesen, hogy abban a glédában állott a háladatlan Stucki is. Csizmadia barátunknak kedvenc tárgya a politika, irodalom és művészet. Azt naponként el tudja mondani, hogy mit mond a Times, Jókai regényeiből egész fejezeteket elmond könyv nélkül, a színházat pedig ha csak teheti, el nem mulasztja. Ezen tárgyak felett beszédbe eredt ügyvédével, s olyan jószűn elbeszélgettek, hogy utóbb az ügyvéd az ebéden is ott maradt, ebéd után meg addig addig kocintgattak, addig verték a muszkát, hogy rájuk esteledett, hogy a jól folytatott napot jól is végezzék, elmentek együtt a színházba, s egymás mellé ültek zártszékre. Valami olyan darabot adtak, (már hogy melyiket a sok közül, bizonyosan nem tudom) amelyikben a fekete lelkű táncosnak csárdást kellett táncolni. Rárántják a magyar nótát, a táncos fiú kiugrik a színpad közepére, egyet emelint karján, melyen a hófehér borjúszárú ing válláig felszalad ; kalapját felhajítja, sarkantyúját összeüti, s úgy megrakja, hogy annak a jó láb alá húzott nótának minden taktusát kicsinálta. Gyönyörködve nézi a mi igaz lelkű csizmadia barátunk, s végre nem állhatja tovább, azt mondja a mellette ülő ügyvédnek: „Fiskális úr, nagyon szépen járja az exatta, várjunk neki még egy esztendeig. És úgy jön a mint mondá. Baltás Ferenc. Alapos mentség. Azt nem mondom meg, hogy hol történt, egyébiránt az nem is tartozik a dologra. Neveket se említek, — mert hát — minek. — Egy ügyvéd elküldé segédét, hogy több rendbeli pörköltséget s a feleket illető részletfizetéseket szedjen be, és vigye haza. Az utasítás első része pontosan teljesítve jön, de már a második nem. A leendő jogtudor útja a „Korona“ mellett ment el, betekintett, leült az ott cupaszoló ferbli kompániába, s addig fel se kelt, míg a maga pénzével együtt a principálisé, sőt a mi több, még a feleké is ott maradt. Ekkor aztán elmehetett haza. Útközben sokszor gondolkodott, úgy mint az a csizmadia inas, aki a korsót eltörve azt mondá: „A korsó már eltört, csak már meg is volnék verve“ ! Kapot leckét olyat, hogy volt mit hallgatni rajta. ” A nagyszerű dorgatóriumot ilyen formán fejezte be a haragos principális úr: „Azt még meg tudnám bocsátani, hogy az én pénzemet elkártyázta, de az isten szerelméért a felekét! Ugyan miért nem kelt fel akkor, mikor már az én pénzem is elfogyott?“ „Nem lehetett, kérem a lassan fiskális úr — épen huszonegyem volt vörösből.“ Úgy gondolom, hogy ez aztán elég alapos mentség. _________ _ Nagy. Hova, hova szomszéd úr? Kiss. Megyek unokám számára a Vörösmarty összes munkáira prenumerálni. Nagy. Hát a szomszéd urat nem érdeklik a „Szózat“ költőjének művei, hogy unokája számára prenumerál. Kiss. Ezt azért teszem szomszédul, mert Vörösmarty munkáit Gyulai Pál rendezi sajtó alá, amibe pedig ő kezd, annak a végét csak az unokáink érik meg. Garaboncásságok. A bérkocsik árszabálya kérdését újra rendezés alá vették Budapesten, s a hatósági hatalmak már kitűzték árszabályi pogrammjukat, de úgy látszik, hogy a kocsisok ezentúl se igen fognak abba beleegyezni, mi végből a háború újból való kitörése, egy némely vereség (a városháza deresén, s a sarcolások ismét bizton várhatók Azt a napi közmondást, hogy „az asszony s a rostélyos verve jó“, újabban így toldották meg: „az asszony, a rostélyos s a —pénz verve jó“ — t. i. azért, mert az utóbbi máskülönben, ha t. i. nem verik, hanem csak nyomtatják, hát nagyon hamar — szakad. A politikai lapok mindegyike most azzal az újdonsággal van tele, hogy Napóleon császár közelebb bele esett a boulognei tóba. Ezen újdonságot a lapok különböző politikai színezetük szerint igyekszenek illustrálni, s van olyan is, mely Napóleont még a fürdő után is mosdatja. Némely tudósunk az ősrégi mongol, skandináv és finn „Hagyományokat“ gyűjtögeti. A nemz. színház nyugdíj alapja pedig csak magyar hagyományokat gyűjt oly szerzőktől, kik munkáik gyümölcsét rendesen csak haláluk után bocsátják közre. Ily hagyomány látott közelebb Győrött is napvilágot, mely 1000 darab egy forintos bankjegyre van nyomatva; szerzője Zmeskál István, ajánlva van a nemzeti színház nyugdíj-intézetének, kiadta az elhúnyt testvére: Zmeskál Gábor. Zsombolya mellett a helység biráját elevenen eltemették. A sirásó nem a „Hermanstädter Zig“ volt, hanem a felesége, de nem a „Hermanstädter“felesége,hanem a Zsombolya melletti falu birájának a felesége. Végképen eladás! Alulírt raktár a nagy konkurrencia miatt azon kényszerített helyzetbe jött, hogy áruit rendkívül leszállítva, a gyári árakon is alul bocsássa a nagyérdemű t. c. közönség rendelkezésére. Nagy választékban kapható itt ugyanis: 1. — Ruganyos lelkiismeret,mely a legmagasabb fokig tágítható. Különösen alkalmas az augsburgi lap munkatársai, orosz diplomaták, s politikai apostaták számára. 2. — A divatvilág számára joujoukul mindenféle szivek, másod s harmad kézből. 3. — Politikai hitvallások, tetszés szerinti — átfordításban. •1. — Zálogba adott szavak, miket tulajdonosaik be nem váltottak. —• Ezen áru igen nagy készletben van raktárunkban, s rendkívül olcsó. 5. — Nagyúri ígéretek — nyomtatásban, szelvények s amortisatió nélkül, s mert igy kamat nem fizettetik utánuk, azért ezek rendkívül olcsók. 6. — Journalistai tollak, melyek fekete tintával nemcsak zöldet, de sokszor mindenféle szint is irnak. — Divatcikkek raktára „Európához“.