Bolond Miska, 1864 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1864-02-21 / 8. szám

úgy ha lehet,“ kirekesztjük a jég­indulásból eredhető zugó Symphoniát és kirekesztjük Csalogati urnák közjogi románcait, melyek arra tanítanak, miként kell kóta szerint, anda­lító melódiákkal és történeti átmenetekkel jaj­gatni. Ellenben szívesen nyitunk tért a nagyvá­­rad-kolosvári vasút mozdonyának, a­mely a „közakarat“ című­ népdalt oly szépen fütyüli, és nagy örömmel fogadjuk a tavasz zengedező dalnokait, kik megmentenek a méregdrága fától és az aranyként pénzfolyam szerint adogatódó coakstól, a­mi ép oly világos szerzési mód — minő sötét a gázvilágitás; szívesen látjuk azon szeretetreméltó honleányokat, kik az „előfizetés gyűjtési dallamokban“ jártasak és végre még a naturalisták előtt sem zárjuk be ajtainkat , mert oh, a naturalisták igen kedves emberek, kik mentek minden művészi ambitiótól s még a lenolajos káposztát is jó étvágygyal költik el. Pedig az előzmények után ítélve az idei böjt, mint a hangversenyek időszaka nem lesz szegény az ily naturális­ művészekben. Már­is látni a városban keretbe foglalt hosszú póznára tűzött, és hordárok által min­den díj nélkül mutogatott ily fajta felhívásokat: „A hires zentai paraszt-zongora-természet­­hivő Zabos Péter hangversenye“ a miből vilá­gosan kitűnik , hogy a böjtnek is megvannak az ő farsagi fánkjai. Ostor­fi.­ ­ Jégvám-kérdés a Dunán. A „Bolond Miska“ körjegyzéke a magyar irodalom nagy és kis hatalmasságaihoz a Du­na jege vámkérdésében, hivatkozással ország­­szággyülési törvénycikkekre s az 1838-diki szerződésekre.) Tekintetes, (nemzetes, vagy teljes cimü úr!) A „B. Miska“ jan. 31-diki nem hivatalos számában „Ez ám a por“ cim alatt egy kis bekül­dött cikk jelent meg, melyben ha jól emlékszünk — ugyanaz mondatik, a­mit más lap kormánya is registrált, (mit szóltak a kérdéshez a kormány­lapok ? azt nem tudjuk) t. i. hogy a Lánchíd-tár­­sulat a Duna jegén levő gyalogösvényekre biz­tosokat akart küldeni az átkelési díj beszedésé­re, s hogy e kérésével közigazgatási után a ren­des perlekedésre utasíttatott. E hírünk ellenében a társulat igazgatójá­tól hivatalos levél alakjában jegyzéket vettünk, d. dte február 4. mely a „fennforgó jégvám­­kérdést a leghelyesebb szempontból igyekszik felvilágosítani,“­s melyből kiderül, hogy a társu­lat nem akart biztosokat küldeni Holst... aka­rom mondani a Dunára, hogy vámvonalat ala­kítsanak az Eider... akarom mondani: a jégen, mert az idézett jegyzék, melynek békülékeny szerkezete iránt teljes elismeréssel viseltetünk, többek között így szól: „A társulat jogai az 1836. évi or­szággyűlésen alkotott törvénycikkben gy­ö­k­e­­rezték, s az 1838. szeptember 27-dikén létrejött szerződésben ez áll: Azon eset­ben midőn a természet a két várost jég­­hiddal megajándékozza, azt mindenki, meny­nyiben az illető hatóságok személy- és életbiz­tosság tekintetéből megengednék, fizetés nél­kül használhatja ugyan , de oly kikötéssel, hogy semmiféle parti hidak, padlók, vagy a partról a jégre átjárásul szolgáló bármi néven nevezendő készületek senki által oda ne helyez­tessenek. — Ily körülmények közt tehát — folytatja az igazgató úr — a lánchid-társulat az átkelési dij szedését el nem rendelte, sem el nem rendelhette. Kérem tekintetességedet, (vagy teljes cimü­­ségedet,) szíveskedjék azon­ barátságos viszony­nál fogva (!) mely köztünk hirlaphatalmasságok közt létezni szokott, a lánchidtársulat igazgatósá­gával tudatni, hogy mi tiszteljük a fennálló tör­vényeket s a londoni . . . akarom mondani: a lánchidtársulati 1838-diki szerződéseket, s Botanikus észleletek. (A Garaboncástól.) Az előre haladó civilisatió egyik legszen­­tebb feladata a centralisatió : az erők összpon­­tositása, a hová a természet centralisálása is tartozik. A „quot caput, tot sensus“ közmondást a centralisatió el nem ismerheti, mert ez min­den főt egyenlőnek tart s azért a centralisatió közös kalapjába dugja. De mi köze van ezen előre bocsátottaknak a botanikához ? — megfejtem mindjárt. Valamint a társadalmi életben, úgy a ter­mészetben is vannak különböző országok : ál­lat-, növény-, ásványország, s azt is tudja már minden kis diák, hogy az egyes országokban ismét külön csoportozatokat, fajokat különböz­tethetünk meg. De még mit veszünk észre a természetben? Ugyanazt, a­mit a társadalmi életben, t. i. hogy a civilisatió üdvös erejénél fogva itt is képes a természet erejét felbomlasztani, s a­minek nyugaton kellene maradnia, azt átviszi kelet­re és viszont kelet termékeit nyugatra plán­tálja át, igy iparkodván egyes országokban az aklimatisatio utján a legkülönbözőbb fajokat centralisálni s egy és ugyanazon klima kalapja alá szorítani. Ezen botanikai centralisatio körül tett ész­leletei a következők: A „oroszlán fej“ virággal egy talajon tenyésznek már a „napraforgók“ A sásbuzogány“ szomszédságában van a „noli me tangere“ A kemény „diófa“ árnyában heverész a „t­ö­k.“ „Liliomokra“ kacsingat a „mákvirág“ Egy földből terem a magasra emelkedő, s inkább kettétörő, mintsem meghajtó „jege­nye“ meg a földön kúszó „folyondár“ Az „eper­fa“ bokorrá törpíthető, míg az „uborka“ fa lesz, melyre fölkapaszkodnak. A „cser“ gályái nemcsak az érdem meg­koszorúzására, de ilyen ínséges időkben a bar­mok kiteleltetésére is alkalmazható. A „c­s­a­l­á­n“ meg a „s­p­i­n­ó­t“ nemcsak a kertekben, de az irodalomban is türelmesen megfér egymás mellett. A szerény „rezed­a“ cserepébe az élénk szinü „büdöskét“ ültetik s a „boldog­­aszony tenyere“ barátságosan simul egy csokorban a „sisakvirághoz“ De a legérdekesebb azon észlelet, hogy a „zöldségeket“ nemcsak rákosi kertjeink­ben, de bizonyos politikai lapokban is nagyon termesztik, különösen pedig azt a “káposz­ 30 azokat semmiesetre sem akarjuk megszűntek­nek nyilvánitatni, mint III. Napoleon az 1815- öieket. De más­részt megvalljuk, hogy egy eu­rópai (t. i. az „Európában tartandó) kongres­­sust nagyon örömest vennénk, melyben e szer­ződésnek „parti hidak, padlók“ s más ilyen a nép bukását megakadályoztató s az „egyen­súlyt“ fenntartó kikötései revisió alá vétetné­nek. E kongressust illetőleg a kezdeményezést nagyon szívesen átengedjük a lánchidtársulat­­nak, mely esetben et fogná illetni, hogy az ér­dekelt feleket hivja meg „t­r­a­k­t­á­r­a.“ Az nem nagy különbséget tenne, akár „Páris“,akár„Lon­­don“ városában kezdetnének meg s folytattat­­nának a trakták, melyek célja — más trakták­­kal ellenkezőleg — az lenne, hogy ne jégre, de a jégről elvigye az illetőket. Ily traktálásokat célzó kongressustól az egymásba ütköző érdekek legbiztosabb ki­egyenlítését remélem s hiszem, hogy ez minden­felől támogatásra találand a népnél. Midőn e közleményemnek tudomásul ada­­tására újólag felkérném tekintetességedet,(nem­zetességedet, teljesciműségedet,) vagyok stb. stb. Gara Boncás, „Bolond Miska“ felelős minist .... akarom mondani: szerkesztöje. t . t“, melyről szeretnék, hogy a „kecske is jól­lakjék vele, de a káposzta is megmaradjon.“ Hogyan készülnek a hírek? (Közli a Garaboncás.) — „In dp end. beige.“ — III. Napo­leon Lajos ő felsége a Tuileriák utolsó bálja al­kalmával kinézett az ablakon s azt mondá, hogy „borús időnk lesz.“ Valljon nem rejlik-e ez alatt valami mélyebb értelem. — „Kölnische Zeitung“ Napoleon az utolsó udvari bál alkalmával egy magasállásu egyéniséggel bizalmasan beszélgetvén az egyik ablak fülkében, többek közt így nyilatkozott: „Higye meg édes tábornagyom, hogy minden­esetre „háborús időnk lesz.“ A felsége még csak azt nem jelölte ki, hogy lokálisért, avagy álta­lános lesz-e a háború. — „Augsburger Alig. Zeit.“ Na­poleon, diser famoser Wetterprofet megint el­­kukorikálta magát. A francia kabinetben levő tudósítónk azt mondta, hogy a felsége palo­tája mind a négy égtájra tekintő ablakaira mu­tatva így szólott: „Kilátásunk minden irány­ban viharos, s mint látom, átalános égi háború fog kitörni.Rendben vannak-e villámhárítóink?“ Ki ne tudná, hogy ő felsége szereti a képes ki­fejezéseket, miket különben mindenkivel meg­értethet. — „Brezlauer Z.“ Napóleon tegnap letette titokfátyolát, s nyiltan bevallotta, hogy átalános európai háború küszöbén állunk. Arra nézve is tett már kérdést, váljon készen van­nak e már hadcsapatai? — „Waterland.“ Napoleon­­ felsége bizony már vénül. Köszvényes lába már az utol­só udvari bál alkalmával megjövendölte neki, hogy „borús időnk“ lesz, s másnap csak­ugyan ropastul havazott, a­miért az előre ter­vezett saint-cloudi vadászat is elmaradt. Alázatos indítvány. Miután mindenféle nemes inditványnyal lépnek fel az Ínség enyhitésére, rendezvén jó­tékony bálokat, bazárokat, hangversenyeket, műkedvelői előadásokat s lovagi játékokat (ca­­roussel,) én alulírott is egy célszerű és köny­­nyen kivihető, bár kissé agyafúrt inditvány­nyal lépek föl. Rendezzünk ugyanis irodalmi lovardát! Programmom következő volna: 1. Csirke Feri érzelmes poéta mutatvá­nyai a sánta „Pegazuson.“ 2. Szamárverseny. — Ehhez az illető pa­ripákat könnyen megszerezhetni. 3. Egy vad ember és költő be fogja majd mutatni a tisztelt közönségnek „Pegazus“ nevű „iskolázatlan“ lovát. 4. Lovagias párviadal két mohikán kriti­kus közt, délamerikai bunkós botokkal. 5. Hajlonghy úr, hires gimnaszta be fogja mutatni merész „fordulatait“ s testének bámu­latos hajlongását. Csúszkálni is fog a szárazon. 6. „The padlock, vagyis: A lakatnéger dal. Ira Aldridge után magyar fordításban, elő­adják az irodalmi lovar társaság „némái.“ 7. Gázverseny, többrendbeli akadályok átugrásával, s a szokásos nyakficamitásokkal. — Véghezviszi több politikai lapszerkesztő. 8. A Páris és több európai elsőrendű vá­rosban hírt szerzett akrobata, miszer Pantalle­­nosi csodálatos dolgokat fog végbevinni, s be­mutatja nagyszerű felmászását a journalistai uborkafára. 1. Az egyes számok körei közt a tár­saság ismert bohócai: mr. Martin de Kakas s mr. Michael de Bolond fognak tojás közt tán­colni, s más szokott veszedelmes dolgokat vég­bevinni. Egyébiránt azt hiszem, hogy ilyen ínséges időben az irodalmi lovak és lovagok különb productiókkal nem léphetnek föl. Garaboncás Diák.

Next