Bolond Miska, 1864 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1864-02-21 / 8. szám
úgy ha lehet,“ kirekesztjük a jégindulásból eredhető zugó Symphoniát és kirekesztjük Csalogati urnák közjogi románcait, melyek arra tanítanak, miként kell kóta szerint, andalító melódiákkal és történeti átmenetekkel jajgatni. Ellenben szívesen nyitunk tért a nagyvárad-kolosvári vasút mozdonyának, amely a „közakarat“ című népdalt oly szépen fütyüli, és nagy örömmel fogadjuk a tavasz zengedező dalnokait, kik megmentenek a méregdrága fától és az aranyként pénzfolyam szerint adogatódó coakstól, ami ép oly világos szerzési mód — minő sötét a gázvilágitás; szívesen látjuk azon szeretetreméltó honleányokat, kik az „előfizetés gyűjtési dallamokban“ jártasak és végre még a naturalisták előtt sem zárjuk be ajtainkat , mert oh, a naturalisták igen kedves emberek, kik mentek minden művészi ambitiótól s még a lenolajos káposztát is jó étvágygyal költik el. Pedig az előzmények után ítélve az idei böjt, mint a hangversenyek időszaka nem lesz szegény az ily naturális művészekben. Máris látni a városban keretbe foglalt hosszú póznára tűzött, és hordárok által minden díj nélkül mutogatott ily fajta felhívásokat: „A hires zentai paraszt-zongora-természethivő Zabos Péter hangversenye“ a miből világosan kitűnik , hogy a böjtnek is megvannak az ő farsagi fánkjai. Ostorfi. Jégvám-kérdés a Dunán. A „Bolond Miska“ körjegyzéke a magyar irodalom nagy és kis hatalmasságaihoz a Duna jege vámkérdésében, hivatkozással országszággyülési törvénycikkekre s az 1838-diki szerződésekre.) Tekintetes, (nemzetes, vagy teljes cimü úr!) A „B. Miska“ jan. 31-diki nem hivatalos számában „Ez ám a por“ cim alatt egy kis beküldött cikk jelent meg, melyben ha jól emlékszünk — ugyanaz mondatik, amit más lap kormánya is registrált, (mit szóltak a kérdéshez a kormánylapok ? azt nem tudjuk) t. i. hogy a Lánchíd-társulat a Duna jegén levő gyalogösvényekre biztosokat akart küldeni az átkelési díj beszedésére, s hogy e kérésével közigazgatási után a rendes perlekedésre utasíttatott. E hírünk ellenében a társulat igazgatójától hivatalos levél alakjában jegyzéket vettünk, d. dte február 4. mely a „fennforgó jégvámkérdést a leghelyesebb szempontból igyekszik felvilágosítani,“s melyből kiderül, hogy a társulat nem akart biztosokat küldeni Holst... akarom mondani a Dunára, hogy vámvonalat alakítsanak az Eider... akarom mondani: a jégen, mert az idézett jegyzék, melynek békülékeny szerkezete iránt teljes elismeréssel viseltetünk, többek között így szól: „A társulat jogai az 1836. évi országgyűlésen alkotott törvénycikkben gyökerezték, s az 1838. szeptember 27-dikén létrejött szerződésben ez áll: Azon esetben midőn a természet a két várost jéghiddal megajándékozza, azt mindenki, menynyiben az illető hatóságok személy- és életbiztosság tekintetéből megengednék, fizetés nélkül használhatja ugyan , de oly kikötéssel, hogy semmiféle parti hidak, padlók, vagy a partról a jégre átjárásul szolgáló bármi néven nevezendő készületek senki által oda ne helyeztessenek. — Ily körülmények közt tehát — folytatja az igazgató úr — a lánchid-társulat az átkelési dij szedését el nem rendelte, sem el nem rendelhette. Kérem tekintetességedet, (vagy teljes cimüségedet,) szíveskedjék azon barátságos viszonynál fogva (!) mely köztünk hirlaphatalmasságok közt létezni szokott, a lánchidtársulat igazgatóságával tudatni, hogy mi tiszteljük a fennálló törvényeket s a londoni . . . akarom mondani: a lánchidtársulati 1838-diki szerződéseket, s Botanikus észleletek. (A Garaboncástól.) Az előre haladó civilisatió egyik legszentebb feladata a centralisatió : az erők összpontositása, a hová a természet centralisálása is tartozik. A „quot caput, tot sensus“ közmondást a centralisatió el nem ismerheti, mert ez minden főt egyenlőnek tart s azért a centralisatió közös kalapjába dugja. De mi köze van ezen előre bocsátottaknak a botanikához ? — megfejtem mindjárt. Valamint a társadalmi életben, úgy a természetben is vannak különböző országok : állat-, növény-, ásványország, s azt is tudja már minden kis diák, hogy az egyes országokban ismét külön csoportozatokat, fajokat különböztethetünk meg. De még mit veszünk észre a természetben? Ugyanazt, amit a társadalmi életben, t. i. hogy a civilisatió üdvös erejénél fogva itt is képes a természet erejét felbomlasztani, s aminek nyugaton kellene maradnia, azt átviszi keletre és viszont kelet termékeit nyugatra plántálja át, igy iparkodván egyes országokban az aklimatisatio utján a legkülönbözőbb fajokat centralisálni s egy és ugyanazon klima kalapja alá szorítani. Ezen botanikai centralisatio körül tett észleletei a következők: A „oroszlán fej“ virággal egy talajon tenyésznek már a „napraforgók“ A sásbuzogány“ szomszédságában van a „noli me tangere“ A kemény „diófa“ árnyában heverész a „tök.“ „Liliomokra“ kacsingat a „mákvirág“ Egy földből terem a magasra emelkedő, s inkább kettétörő, mintsem meghajtó „jegenye“ meg a földön kúszó „folyondár“ Az „eperfa“ bokorrá törpíthető, míg az „uborka“ fa lesz, melyre fölkapaszkodnak. A „cser“ gályái nemcsak az érdem megkoszorúzására, de ilyen ínséges időkben a barmok kiteleltetésére is alkalmazható. A „csalán“ meg a „spinót“ nemcsak a kertekben, de az irodalomban is türelmesen megfér egymás mellett. A szerény „rezeda“ cserepébe az élénk szinü „büdöskét“ ültetik s a „boldogaszony tenyere“ barátságosan simul egy csokorban a „sisakvirághoz“ De a legérdekesebb azon észlelet, hogy a „zöldségeket“ nemcsak rákosi kertjeinkben, de bizonyos politikai lapokban is nagyon termesztik, különösen pedig azt a “káposz 30 azokat semmiesetre sem akarjuk megszűnteknek nyilvánitatni, mint III. Napoleon az 1815- öieket. De másrészt megvalljuk, hogy egy európai (t. i. az „Európában tartandó) kongressust nagyon örömest vennénk, melyben e szerződésnek „parti hidak, padlók“ s más ilyen a nép bukását megakadályoztató s az „egyensúlyt“ fenntartó kikötései revisió alá vétetnének. E kongressust illetőleg a kezdeményezést nagyon szívesen átengedjük a lánchidtársulatnak, mely esetben et fogná illetni, hogy az érdekelt feleket hivja meg „traktára.“ Az nem nagy különbséget tenne, akár „Páris“,akár„London“ városában kezdetnének meg s folytattatnának a trakták, melyek célja — más traktákkal ellenkezőleg — az lenne, hogy ne jégre, de a jégről elvigye az illetőket. Ily traktálásokat célzó kongressustól az egymásba ütköző érdekek legbiztosabb kiegyenlítését remélem s hiszem, hogy ez mindenfelől támogatásra találand a népnél. Midőn e közleményemnek tudomásul adatására újólag felkérném tekintetességedet,(nemzetességedet, teljesciműségedet,) vagyok stb. stb. Gara Boncás, „Bolond Miska“ felelős minist .... akarom mondani: szerkesztöje. t . t“, melyről szeretnék, hogy a „kecske is jóllakjék vele, de a káposzta is megmaradjon.“ Hogyan készülnek a hírek? (Közli a Garaboncás.) — „In dp end. beige.“ — III. Napoleon Lajos ő felsége a Tuileriák utolsó bálja alkalmával kinézett az ablakon s azt mondá, hogy „borús időnk lesz.“ Valljon nem rejlik-e ez alatt valami mélyebb értelem. — „Kölnische Zeitung“ Napoleon az utolsó udvari bál alkalmával egy magasállásu egyéniséggel bizalmasan beszélgetvén az egyik ablak fülkében, többek közt így nyilatkozott: „Higye meg édes tábornagyom, hogy mindenesetre „háborús időnk lesz.“ A felsége még csak azt nem jelölte ki, hogy lokálisért, avagy általános lesz-e a háború. — „Augsburger Alig. Zeit.“ Napoleon, diser famoser Wetterprofet megint elkukorikálta magát. A francia kabinetben levő tudósítónk azt mondta, hogy a felsége palotája mind a négy égtájra tekintő ablakaira mutatva így szólott: „Kilátásunk minden irányban viharos, s mint látom, átalános égi háború fog kitörni.Rendben vannak-e villámhárítóink?“ Ki ne tudná, hogy ő felsége szereti a képes kifejezéseket, miket különben mindenkivel megértethet. — „Brezlauer Z.“ Napóleon tegnap letette titokfátyolát, s nyiltan bevallotta, hogy átalános európai háború küszöbén állunk. Arra nézve is tett már kérdést, váljon készen vannak e már hadcsapatai? — „Waterland.“ Napoleon felsége bizony már vénül. Köszvényes lába már az utolsó udvari bál alkalmával megjövendölte neki, hogy „borús időnk“ lesz, s másnap csakugyan ropastul havazott, amiért az előre tervezett saint-cloudi vadászat is elmaradt. Alázatos indítvány. Miután mindenféle nemes inditványnyal lépnek fel az Ínség enyhitésére, rendezvén jótékony bálokat, bazárokat, hangversenyeket, műkedvelői előadásokat s lovagi játékokat (caroussel,) én alulírott is egy célszerű és könynyen kivihető, bár kissé agyafúrt inditványnyal lépek föl. Rendezzünk ugyanis irodalmi lovardát! Programmom következő volna: 1. Csirke Feri érzelmes poéta mutatványai a sánta „Pegazuson.“ 2. Szamárverseny. — Ehhez az illető paripákat könnyen megszerezhetni. 3. Egy vad ember és költő be fogja majd mutatni a tisztelt közönségnek „Pegazus“ nevű „iskolázatlan“ lovát. 4. Lovagias párviadal két mohikán kritikus közt, délamerikai bunkós botokkal. 5. Hajlonghy úr, hires gimnaszta be fogja mutatni merész „fordulatait“ s testének bámulatos hajlongását. Csúszkálni is fog a szárazon. 6. „The padlock, vagyis: A lakatnéger dal. Ira Aldridge után magyar fordításban, előadják az irodalmi lovar társaság „némái.“ 7. Gázverseny, többrendbeli akadályok átugrásával, s a szokásos nyakficamitásokkal. — Véghezviszi több politikai lapszerkesztő. 8. A Páris és több európai elsőrendű városban hírt szerzett akrobata, miszer Pantallenosi csodálatos dolgokat fog végbevinni, s bemutatja nagyszerű felmászását a journalistai uborkafára. 1. Az egyes számok körei közt a társaság ismert bohócai: mr. Martin de Kakas s mr. Michael de Bolond fognak tojás közt táncolni, s más szokott veszedelmes dolgokat végbevinni. Egyébiránt azt hiszem, hogy ilyen ínséges időben az irodalmi lovak és lovagok különb productiókkal nem léphetnek föl. Garaboncás Diák.