Bolond Miska, 1865. (6. évfolyam, 1-53. szám)

1865-12-03 / 49. szám

t pesti figurák. Pest, december 2-án. Alkalmazott adoma. — Éle és érv. — Sok zene és kevés öszhang. — Patti. — Dumas — Egy ártatlan megjegyzés. Több évvel ezelőtt igen mulatságos és ta­nulságos jelenetnek valók tanúja. Az udvaron két kis filt pecézett. A játék eleintén szépen folyt, egyszerre azonban, min min nem, összekapott a két játszótárs, s egymás üstökébe fogózva, ugyancsak verekedtek. A sivás-rivásra kiszalad az udvarra a két mama, s mindegyik ölbe ragadva a magáét, el­tisztelték egymást ennek amannak, ilyennek olyannak, ki úgy neveli gyermekét mint a pusz­tai csikót, lesz belőle haramja, vagy más vala­mi kapakerülő. Egyik szó a másikat érte, s azon percben, hogy a két szomszédasszony nagy haragosan vált el egymástól, az egyik fiú így szól a másikhoz : — Te Pali, később jöjj ki az udvarra, az­tán szépen tovább pecézzünk. Csaknem ilyen komédiát látunk mi ná­lunk is. A választás eleinte békésen történt, de hogy a pártok apránkint neki melegedtek, át­vitt s némelykor tán igazi értelemben is, egy­más hajába kapaszkodtak. Ekkor a jelöltek ki­lépve semlegességükből, a lapokban, noha ál­arc alatt, de annál csekélyebb tartózkodással, minden szépet-jót kívántak egymásnak, s far­kasszemet néznek egymással még a jelen perc­ben is, hogy a választók, békésen összeszűrődve, hatalmas bankettezésre gyö­rköznek. Az evés-ivás roppant tényező. A hús nö­veli az öntudatot, a bor pedig az ékesszólás anyja, s a mi ennek és az igazságnak nem sike­rül, a mit érvek huszonnégy fontos golyóival hasztalan víttak, azt meghódítja sokszor az élő­nek gyors huszárvágása s kinek révén a kaca­­gók tábora van, az jóformán magáénak vallhatja a győzelmet. E fölfogásban semmi frivolitás nincs, s ha volna is, az emberi természetet kellene érte felelőssé tenni, mely sokszor rögtön foglya a játszi ötletnek, mig erőfogytig küzd a gondola­tok vértes rendei ellen. S ha az elmésség rom­bolni képes, úgy bizonyára ért az épitéshez is s a bajnak eleje van véve. Az eredmény meg­van, csak az eszközök különbözők, s az eszközre nézve nemcsak meggyőződés, hanem ízlés is ha­tároz. Mindenki be fogja látni, hogy a „Bolond Miskában“ máskép okoskodni élhetetlenség volna. A reklám korszakában élünk, melynek nagy mestere, Ullmann, néhány nap múlva hozza közénk a kis Pattit. A nagy kis Patti, vagy ha jobban tetszik, a kis nagy Patti! Csalogány, pacsirta, hegedű, fuvola, Mali­­bran s Lind, a reklám retortájában egybeol­vasztva, s ebből a quintessentiát kivonva, ez adja Pattit. A különféle tudósításokból, mik ed­dig e ragyogó csodabogárról megjelentek, nem lehetett egyebet kiolvasni. Századunk kétség­telenül egyike a világtörténet legérdekesb kor­szakainak, melyben a rész bor cégér nélkül is, és a jó bor csak cégérrel tud elkelni. Valóságos zengő áradat készül elborítani a magyar fővárost, s hasztalan keressük a mentő bárkát.Az „afrikai nő“ után következnek a kér­­lelhetlen jótékonyságú hangversenyek, miket hazai és külföldi erők, a textus szerint, „becses közreműködésükkel ígérkeztek érdekesíteni.“ Egyik művész a másikat kergeti. Elfúlunk a sok jóban , az országház disz­ülése, a színházak díszelőadásai, a diszebédek,­ a vigadó diszbálja stb. stb. egymást érik. A díszekből, magyarán mondva, még a fülünk sem fog kilátszani. Kü­lönösen szomorú azokra nézve, kiknek egyedüli diszét a fül képezi. Fölvonás közben, midőn az ember egy nagy dráma fejlődését várja, melyről nem tudja a hős halálával vagy szerencsés házassággal fog­­ végződni: fölvonás­ közben a méltányos haza ne várjon tőlünk elmésebb észrevételeket. Többel és jobbakkal bővelkedik nyilván az öreg Dumas,ki néhány „csevegésre“ fog hozzánk legközelebb lerándulni. A bécsiek, kiknek köré­ben mulat ez idő szerint, nincsenek vele megelé­gedve. A kedves, élénk regényíró helyesen fogta föl saját jelentőségét, midőn személyes megje­lenése által vélte a legnagyobb vonzerőt gyako­rolni s oly jelenetek rajzával kelteni az érdeket, mik egyéniségét jellemzik. Ez nem szerényte­lenség, hanem inkább engedmény. A sógorok olcsó kárörömmel pattogtatják rá tompa nyilai­kat, melyek által­­án azt akarják bebizonyítani, hogy, ha az állítólag régi adoma­ns, a goromba­ság minden esetre elmésség. Barátom Dumas, miért nem ócsároltad elöttök III. Napóleont, miért nem mondtad, hogy a reichsrath tárgya­lásai elragadák a párisiakat s miért nem külö­nösen azt, hogy a magyart kutyafejű tatárnak ismerik Franciaországban ? Bezzeg, emberükké lehettél volna ez által! De te azért csak jöjj közénk, csevegj bát­ran, csevegj magadról, csevegj nem bánom ir­­nokságodról, mert te ilyenül is nagyobb szó va­­lál mint a bécsi iró-irnokok, centralista poéták s ministerial-sekretair-dramaturgok. Jöjj, papa Dumas! Itt fogod lenni Bulyovszky Lillát is, ki­ről egyik elbeszélésedet irád s ha látni fogod mily nyájasan beszélget férjével a páholyban, bizonyosan azt fogod mondani rá, hogy viszo­nya van vele. Csicseri Bors: Az országygyűlésről. (Vonatkozással a már megválasztott képviselők neveire.) Az igaz, hogy hosszan tartottak a válasz­tások, mint a Szentiványi ének, s nem le­­­­het elmondani minden pártról, hogy valami na­gyon Jámbor (Pál) lett volna, mert volt Erős (Lajos) itatás. Eddig csak egyetlen L­a­­j­to­r (Gábor) olyan, kit derék emberül ismerünk: a többi lator főbeverést okozott, s a meggyőzö­­­­dést Csáky (Albin) szalmájának tekinté, a miért ha nem is Bittó (István,) de megrovás lenne érdemleti díja. Sok helyütt pap is lépett fel jelöltül, de ed­­­­dig­ csak két Pap (Simon s János) lett megválaszt­­­­va. A megbukottak közt is van Bánó (de nem József,) a­ki hiába költekezett, s ha Juhász (Rudolf) honatyává válhatott, azt gondolja ma­gában a komárommegyei molnármester , miért ne versenyezhetnék ő is annál inkább, mert nem csak néhány Nagy (Ignác,) és Kiss (Miklós) lett követté, de azzá lett egy Deák is, míg mások, a­kik az iskolák padját csak most hagyták el, szintén bocsátottak ki programmot. Egyébiránt már minden renden volna, s csak egy kem­­é­n­y dió van hátra, melybe eddig nem igen akarnak bele­harapni. Ez a nemzetiségi kérdés. Azonban reméljük, hogy Kovács (Lajos) majd addig üti a vasat, a­míg meleg, aztán ott van Szabó, a­ki az egyez­kedés mustráját kicirkalmazza, míg Varró (Soma) a különböző érdekeket igyekszik össze­­fércelni, így aztán a Horváthok (Boldizsár, Károly, Döme és Lajos,­ a T­ó­t­h­o­k (Lőrinc, Vil­mos és Kálmán,­ valamint a Szász (Károly) is minden skrupulus nélkül elfoglalják székeiket a képviselők házában. Garaboncás. Garaboncásságok. Csak verjétek, üssétek agyon egymást k­ö­­vetválasztó derék magyarjaim , ez ugyan nek­tek fájdalmas, de hát mért ne tennétek ? mikor az olyan jól esik a mi ellenségeinknek! Az egri választásoknál a rendes gyakor­lattól olyan eltérés történt, hogy ott nem nyil­vánosan, hanem titkosan szavaztak, s hogy az illető jelöltek urnáiba nem golyókat, de pál­­cácskákat dobtak. Ez ellen most némelyek gú­nyosan kelnek ki. Hja, olyan felfordult világot élünk, hogy most sokan inkább szeretnének 100, mintsem csak 24 pálcát kapni! Az se rész, a mi szomszéd megyénkben történt, hol A. jelölt négy szavazattal kapott többet, mint B. mire ez utóbbi haját tépve ro­hant ki a szavazatszedő helyiségből,s desperátu­­san kiált fel: „Csak még négy szavazatot, em­­berek, csak négy szavazatot!“ — „Azt mondja a nagyságos úr, hogy nekünk négy szavazattal többünk van? no hála istennek!“ felelt rá az ellen párt egyik süket jelöltje, a ki épen az ajtó előtt állt. Komárom­ megyében meg egy református molnár mester igyekszik a népet a maga ré­szére tántorítani s azt hirdetgeti, hogy öt álmá­ban szűz Mária szólította fel követjelöltnek. Az ilyen hóbortos emberre valószínűleg szintén csak álmában fognak szavazni. A mi jóakaró bécsi lapkollegáink­ minket magyarokat most mindig schwabenfressereknek neveznek. Nem, tisztelt kollégák, mi nem va­gyunk azok, mert kivált olyan csúnya bogara­kat, mint önök, nem tűr meg a gyomrunk. Egy ezermestert fogtak el, a­ki Garabon­cás diáknak adta ki magát s állítólag olyan re­cepteket tud írni, melyektől a rabok láncai le­hullanak. Ilyen receptíró munkatárs kellett volna nekünk akkor, midőn a journalistica ke­ze lába le volt láncolva. Szegény honatyáinknak ugyancsak meg­gyűl a bajuk, mert nem elég, hogy a képviselő­­házban kell ülniök, de már három fotográf is lefoglalta őket­ előre, hogy albumaik számára üljenek. Kétségkívül lesznek olyak is, a­kik meg felültetni szeretnék őket. Sokszor mulatságos dolgokat is olvashatni a legkomolyabb lapokban; ilyen például az, midőn közelebb jelentették, hogy felsőbb enge­­delemmel Ziegler Ágoston, nevét Ma­­yerre magyarosította. Valamelyik képviselőjelölt két század előtti eszméktől vezettetve, programmjában a vallá­sok egyenjogúsítása ellen nyilatkozott. Történt aztán, hogy a választáskor ennek a jelöltnek még négy szavazóra volt szüksége , a­kik a csúnya esős időben nem jöttek be; rögtön frak­­kert küldött hát értük lóhalálában, de a frakker szerencsétlenségére zsidó volt. El is indult ez a szavazókért lóhalálában, de a jelölt programmja annyira elfoglalta az eszét, hogy a miatt szinte elfelejtette az egyenes utat s csak jó egy óra múlva ért a meghagyott helyre­, hol aztán föl­szedte a szavazókat; visszamenet azonban két­szer is elejtette az ostorát, a miért lovait mind­annyiszor ki kellett fognia, hogy el ne fussanak mig ő az ostorát keresi. Végre megérkezett, de épen akkor, midőn a szavazást bezárták, s igy a képviselő megbukott. Hja, azok is buktathat­nak, a kiknek nincsen szavazatuk ! A tiszai vaspálya-társaság, magyar hivatal­nokainak elbocsáttatás büntetése alatt megtil­totta, hogy a választásokban ne merjenek részt venni. Hát azt nem hagyja meg nekik, hogy csak „ausschlifzlich privilegirte“ levegőt mer­jenek szívni ?

Next