Bolond Miska, 1865. (6. évfolyam, 1-53. szám)

1865-10-22 / 43. szám

43-dik számPest, okt. 22-én 1865VI. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő okt. 23. Valaki betanít egy papagályt az 1790-diki tör. 10-dik cikkére s föllépteti valahol a követjelöltnek. Kedd, okt. 24. Az x-i választók nyilatkoznak, hogy nem igaz, mintha ők egymásra késsel rohantak volna , csak közönséges, megengedhető bunkósbotokat használtak. Szerda, okt. 25. A gesztenye már sül, csak azt nem tudjuk még, hogy miképen fogjuk­ kikaparni. HETI NAPTÁR. Csütörtök okt. 26. Könnyű a mexikói, schleswigholsteini, meg olasz kér­dés, hanem azok a „k­ö­z­ö­s ügyek.*!.. Péntek okt. 27. Egy páva kifecsegi, hogy Töksy követjelölt, pro­­grammját az ő tollával irta. Szombat, okt. 28. Az országház alapjába szokás szerint pénzt tettek,­­ de miután nem volt­ huszas, hát hallomás szerint csak olyan Pléner-bankó került oda. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési díj negyedévre 1 frt 50 kr., félévre 1 frt. — Az előfizetés­ és minden reclamatió a Bolond Miska kiadó­hivatalába (barátok tere 7. sz.) utasítandó. Új előfizetés „BOLOND MISKÁRA“ Októbertől december végéig........................1 frt. 50 kr .Teljes számú példányokkal szolgálhatunk. 31 pesti fig­urák. Provisorium alatt. — Adó és adósság. — Tudós kö­vetjelölt. — Terézvárosi búcsú. — Beliczay és Meyer­beer. — Különféle versenyek. — Szegény Szigligeti. Pest, octóber 21-én. Ha kinyitom ablakomat, fázom; ha becsu­kom , dohányfüst ködösíti el szobám. Ha fü­­tenék, akkor kályhám — hencegjünk, mert hisz tárcaírók vagyunk, — ha fütenék, kandallóm huzamot okozó tüze kisodorná a pipa — hen­cegjünk, mert hisz tárcaírók vagyunk — kiso­dorná a regália füstjét.] De nem fütök, mert a drágaság — de csak hencegjünk még, hisz tár­caírók vagyunk —­ mert a világ azt mondaná: ej be kényes természetű, fagyos ember! Az ilyen legény — hm, hm, legény ! — még oda se nézzen egy kis hűvösségnek. Hogy segítsek magamon ? Íme, a provisorium átkai. Csak lenne már országgyűlés. Ez a remedium universale mindenkin és mindenen fog segíteni. Akkor majd neki melegszünk a honszeretet lángján, a szónoklatok tüzén, sütkérezni fogunk a múlt di­csőségének s a jövő, a remények fényében. Szégyenkezve vallom meg, hogy ezt a szép mondatot nem magam csináltam. A legszeren­csésebb változatokban olvastam azt s olvasom még most is lapjainkban, melyek hol kedvező és kimerítő bőségben, hol irigykedő kivo­natban vagy célzatos töredékességben hozzák a követjelöltek programmjait. Eddig persze — s mit is tehetnének most egyebet ? — csak ígér­nek, s az ígéret szép szó, ha beváltják — jó is. Ezt sem én találtam föl, de azért nem kevésbbé igaz. Sokan vannak, kik azzal biztatják hívei­ket, hogy az adó leszorításán is fognak munkál­kodni. Adósságainkról azonban nem szólnak. Ez nem correct eljárás. Az adó és az adósság egy anyaméhnek gyermeki, valami rut­banyától lettek, tüskebok­ron termettek, nyirkos őszi napon, éjfélben szü­lettek. Ha T­u­d­ó­s­d­y barátom a kilencedik can­­didaturával valahogy elém nem vág, még ma­gam lépek föl követjelöltnek Újpesten, Cinko­tán vagy Kutyabagoson. Zászlómra ezt tűzném : „Le az adóssággal, ki a hitelezőkkel, nincs tra­fik , éljen a király!“ Választóimnál fejadóról úgy sem lenne szó. De T­u­d­ó­s­d­y barátom miatt nem lehetek nagy emberré. Már­is tizenöt a választója, sokan azt mondják, hogy tizenha­tan vannak, de ez nyilván, noha megbocsátható, de pártszínezetű nagyítás. Képzelem, hogy Tudósdy barátom a sötét­ben tapogatózó kerületnek meggyújtja argumen­­tátiójának tudós lámpáját,mely napnál fényeseb­ben bizonyítandja azt, miszerint Görögország geológiája, a miam-miam törzstől átvett hagyo­mányt ferdítő okadatolás ellenére, a Lisboa kör­nyékén és Rhamspsenit rasusoleumában felfede­zett okiratok alapos tanulmányával egyetemben képezhetik az egyedül üdvözítő tanrendszer központosításának kiinduló pontját és végcélját, szükséges tekintettel azon befolyásra, melyet a chromophotographia gyakorolt a régi egyptu­­sokra­l kapcsolatban az ettől el nem választható azon félreismerhetlen nivellírozással, melyet a szamosháti és babelmandebi tájszólam között való szembetűnő hasonlatosság tapasztalt a donparti kozákok és a hallei linguisták liberá­lis közvetítése folytán. A terézvárosi emberek, kik jobbára holmi hivalkodó iparszabadságról s hasonló éretlen­ségről álmodoznak, előreláthatólag két pártra szakadnak majd, melyeknek egyike a tudo­mánytalan ipar, másika az iparkodó tudomány felé fog hajolni. Feszülten várjuk az ered­ményt. A terézvárosi választási mozgalmak s a búcsúi vigalmak egy és ugyanazon napra estek. Beliczay úr, ki nem hiába hogy kalácsos, igazán körmönfont beszéddel mutatá be Goro­­vét választó társainak: egy huszonnégy óra alatt ezer királyt, egy ármádia huszárt, tenger puszit s rengeteg szivet adott el barátnak és el­lenfélnek egyaránt. Beliczay úr talpraesett kis dictiót mondott, úgy hogy felette tünődöm azon, vájjon maga miért nem candidál ? Kérdésemre egy adomával feleltek: Meyerbeer nem csak híres zeneszerző ha­nem gazdag bankár is volt. A báró — báró alatt mindig Rotschildet kell érteni — a porosz korona örökösnek e szókkal mutatá be a „Hu­­gonották“ szerzőjét. „Van szerencsém bemu­tatni fönségednek Meyerbeer barátomat; hires compositeur — hat’s aber Gott sei Dank nicht nöthig.“ Beliczay úr is igen okos ember — de hál Istennek, nem szorult rá. Mikor a politika gyepén történnek versen­gések, a lófuttatások kissé hátra szorulnak s a lóurak és lókisasszonyok némi meglepetéssel tapasztalák, hogy alig nézik őket ötszázan, mig a tavaszi versenyeken ötvenezezernél is többen bámulták vékony lábszáraikat s a még ezeknél is vékonyabb jockeyket, a cérnaszállal vetekedő Entwistereket és Robinsonokat, kiket, magas születésű gazdáik, ebéd után állítólag fogpiszkálók gyanánt használnak, míg egy másik versió szerint kettőnek összefogásából köröm­ollót combinálnak, hogy azonban borot­válkozni is lehessen velük, ezt nem hiszem. Nem szeretem a túlzásokat. Kiváncsi vagyok a legközelebbi drámaver­seny sorsára. Eddig Szigligeti tized-huszad ma­gával futó meg az olympusi pályát s relativ be­csű nyertes drámáinak positiv aranyait fölszed­ve, mégis csak öntudattal mondható el, ám ál­lítsátok darabomat legkevésbbé jónak, mégis csak én vagyok köztetek a legkülönb legény. De ezután ? Kivel fog versenyezni ezután ? Míg a 61-ki országgyűlés követeiből még az irodalomnak jutott egy hatalmas drámaíró, a 65-ki országgyűlésre a színmű-írók mennek követekül, s alig marad magnak belőle. Mit Szász Károlynak Heródes, ha maga Mózes le­het ? Mit Dobsának Makó, ha Jeruzsálemben, az­az ha Pesten választóinak képét fogja visel­ni ? Mit Tóth Kálmánnak a jelenetezés baja, ha Baja az ő öröme? (Lehr gut!) S meg fogjuk érni azt a melancho­likus jelenetet, hogy Szigli­geti, mint tavaszszal a „Doubtful,“ ügetve fog a célhoz vágtatni, egymaga , pályatársak nélkül. Szigligeti seul ! Már ez magában is mily érde­kes, lélektani konflictus ! „Szomorú vidámság, vagy az önmagával duelláló vitéz.“ A cím nem rész s ismert nagylelkűséggel ingyen engedem át derék és termékeny collegánknak. Csicseri Bors. Kortesdalok. A Ráthisták a lipótvárosban ezt ének­lik Kemény Zsigmondra: Nem kell nekünk Kemény Zsigmond, Immel ámmal megy a mit mond, Mindig poros a kabátja, Danielik a barátja. Hanem a Keményisták meg ezzel fe­lelnek vissza: Kell lesz nekünk Kemény Zsigmond, Mind bölcsesség az a mit mond, Akármilyen a kabátja: Deák Ferenc a barátja.

Next