Bolond Miska, 1865. (6. évfolyam, 1-53. szám)

1865-11-05 / 45. szám

45-dik szám Fest, nov. 5-én 1865 VI. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő nov. 6. Egy 61-diki par excellence határozati képviselő szó­ról szóra igy kezdi el mostani programmját: „Elveim je­lenleg conservativek és föliratiak.“ Kedd, nov. 7. A hatóság elővigyázati szabályokat ten, nehogy a po­litikai lapokhoz befolyó ,programmokból“ valahogy ” árvíz törjön ki. Szerda, nov. 8. A „N. Presse“ meghagyja a pápának, hogy dr. Schu­­zelkát, mert a magyarok mellett beszélt, vegye egyházi átok alá. HETI NAPTÁR. Csütörtök nov. 9. Haladás , hogy az embernek a fejét már nem csak az igazmondásért, hanem a korteskedés miatt is betörik. Péntek nov. 10. A francia kormány egy ezredest küld Magyarország­ba, hogy a választási hadműveleteket, tanulmá­nyozza. Szombat, nov. 11. Bolnai gróf Bethlen, miután Erdélyből kiutasították, a szamarkandiai ázsiai atyafiak közé megy el agitálni. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési díj negyedévre 1 frt 50 kr., félévre 3 frt. — Az előfizetés * (barátok tere 7. sz.) utasítandó. S minden reclamatió a Bolond Miska kiadó­ hivatalába Király utcai levelek. Tiszteletes redacteur ur, Én, kérem, vagyok egy zsidó, egy magyar izraelita és én ere büszke vagyok, mert ha nem válnék is büszke, mégis volnék egy zsidó. Mondja meg nekem ön, mér ne csináljam én ezzel a geschäftet? Már régen elővettem ma­gamnak, hogy én írjak önök leveleket sokféle dolgokról, és az emancipationról. Föléptem volna a Pesti Naplóban, de utan olyan ügytele­­nül beszélt már néhány hitvesrokonom a zsidó kérdésről, hogy gondoltam magamban, bizonyo­­­san nem voltak azok izraeliták, hanem olyan fogadott pseudo-izraeliták, hogy tegyék nép­­szerűtelennek az emancipationt. Kérem, ne te­­sék mondani nem, én aztal jóban tudom, mert nekem van eszem mint egy advocatnak. A Hon­ba is nem léptem föl ezen oknál mint. Aztal kérdezi én tőlem ön, hogy mér nem igazitattam a szememet a Pester Lloydra? Kin­discher Mensch was Sie sind! Hát hiszen a Pester Lloyd úgy féli magát etől a kérdéstől, mintha volna méreg vagy concurrent, és azért hogy csupa zsidó dolgozza bele, sohasem mégis nem megemlít a zsidó kérdést. Ha ő úgy cse­lekszik, akár ő bizomosan tudja mér, mert a Lloydnak is van esze. De én még sem tudom alányomni aztal a sok eszméket, a­mi énbe nem támatta föl az emancipationról és mivel eszem van, gondoltam, nem irok ilyen fontos társadalmi üldről uy­­schagba, hanem irok kedvesebben egy bolond ujsagba, mert teszik tudni, mindig töbet éri ha okos ember bolondozza, mintha bolond ember okoskod­dja. Én leszek tehát az a bolondozó okos ember. Mert kérem masan nem bolondos dolog, beszélni most az emancipationról nekem, mikor­­­ától a sok követjelöltből egy sem beszélte még eddig az ő programmban ? Beszélte kicsi adó­­ról, beszélte a codificationrol, beszélte a consti­­tutionrol, beszélte a congregationrol, beszélte a tanítás és a hindustani vasút centralisationrol, a­­ canalisationrol, még Napóleonról is, csak nem beszélte az emancipationról. Mindezek a­kik be­széltek így, voltak emancipált emberek, mert gondoltak magukba: „Én úgy éljek, a zsidó föl­des­urak és az izraelita háztulajdonosok is em­berek vannak és egy millionérnak is csak kel élni. Fogok a programmban nem is szőni az emancipationról, csak stillschweigent fogunk kinevezni a nemes dohányleveles thormási Schoossbergert financministernek és evel meg lesz oldva a kérdés. Aztán lesz emancipált zsi­dó, lesz emancipált zsidó asszony, lesz emanci­pált zsidó kisasszony s fognak öszevisza keve­­redni a civil­ házasságba Abraham pénze és Ár­pád vére.“ Isten a világ felet, micsoda denerű élet fog ez leni! ” De még nem adta ki minden kandidáton (törvényhozó-jelült) a maga votumot. Félem magamat, hogy fognak lőni, kik fognak mon­dani, hogy kell emancipation és ezek megsérte­nek benünkben az emberi méltóságot. Minket akar az ur emancipálni ? Hát mi vagyunk mi ? Mit teszik rólunk gondolni ? Nincs eszünk ? Ne­vet a candedatus, tudja hald van. Nincs szi­vünk? Szeretünk az istent és szeretünk feleba­­rátonkat, adónk minden jótékony célre, me­gyünk még a leggonoszab jótékon hangver­­senybe is, a lányaink klavíroznak szépen mint a Liszt, olvasnak a Petőfi Mihályt, a Vörösmar­ty Sándort, az Arany Kálmánt meg a Tót Já­nost, olvasnak a Kárpáty Mórictól a Jókai Zol­­tánt, olvasnak magyarul az ó­testamentet és görögül az Uj kórságot; a mi fiaink úgy ká­­ronkodnak mint egy magnat, hordanak a leg­­szeb otilát s a legfinomabb magyar pan­talont, kutschiroznak mint egy baron, színak a legdrá­gább szivárványt; még csak egy hibájuk van nekik, nem csinálják adóságot. De reméntem az Istentől, meg lesz ez is, csak legyen meg azzal a civilisations házasság. Minek nézi benünket az olan követ, a ki akarja fölszabadítani a zsidókat ? Kumulabban szólva, vanak mi nálunk az újabb generatióban olyan egy pár legén, hogy lehetne miagyar par­liament tag Amsterdamban is. Beszél úgy ma­gyarul mint a viz, i­ magyarul olyan denerű tisz­taságban mint a Kazinczky s van neki olyan styl, olyan styl, hogy lehetne egy Börne, a ki mi tőlünk való volt. War ein grossartiger Mann, a Börne! Ismeri tőle az „örök zsidót?“ Azér, hogy kisebb mint a Sue öreg zsidója, mégis na­­­­gyobb, tíz százszor is nagyobb. Ha eztet a be­szédet én elmondanám az országgyűlésben, ab­ban a momentben megtenének grófnak. Remé­lem, megmutatom, hogy mi is va­gyunk emberek; ha pedig ezret tőlünk megta­gadnak, akor legaláb mondjanak Xantusnak, hogy az álatkertben mutasa ki a mi helünket. Szeretnék tudni a szamarakhoz zene­i bennün­ket vagy a krokodilekhez ? Ghettónak azért ezzel az álatkertet mondani még­sem nem le­hetne, mert a ghettóban nincsenek szamarak. Míg az emancipationnal fognak foglalatos­kodni az országgyűlésben, addig örömes, igazán majd örömmel nézünk a választásokat. Mér? Megmondom. Saphir, tudja az a híres witzig Saphir, a­ki ebenfalls mi tölönk való ember volt, azt monta ezzel, hogy a „Hugenottákat“ azért szereti hall- t­gatni, mert agyonvernék egymást a keresztén­­ nyek s csinálja hozá a muzsikát egy zsidó, a . J .verbeer. Mink is úgy. A keresztények ver­nek egymás fejibe lukat, ez a derik ember le­gyen­­ követ vagy az a kandidál esznnk, és mink nézünk biztoságban. Pedig nem bánnék, ha mink is beleszólhatnánk az alkotmányos lár­mába. Olyan jól esne nekünk is egy kis veres fej. Még­is furcsa ! Mindig verék a zsidót, ha nem akarja — edszer szeretné ha megvernék ötét, hát nem bántja senki sem. Különös országh! Na, a viszontlátásra. Akár még tökfelérül fogja okoskodn­i barátja Spitzig Iczig. Halottak napján. Emlékezzünk régiekről, És hullassunk könyet érttök, A kik kényeket facsartak, Mikor éltek szemeinkből: Ma halottak napja van ! Oh siralmas szomorú szó, Gyászos ének zengedezzél Temetésén Sehmerlingünknek, Kinek szemfedője volt a Becsületes „Botschafter.“ És a raixrát, ki magának Kriptát a Schottentor mellett Építtetett puha fából: Hogy nyugodjék békességben — Ezt sóhajtsa ajakunk! Jertek koszoruzzuk sirját A derék reactiónak, S hogy feltámadást ne érjen : — Üdvössége érdekében — Kivánjuk mi­t neki! S kiket megölt a jó erkölcs, Tehát erkölcsi halottak : Ássunk fűzfát fejeikhez, Mely legyen szép, három ágú . . Ám itt nyugszik Bolnai. És a kik most haldokolnak, Hogy könnyebb legyen haláluk, Hogy örökös pensióban Találják fel nyugodalmuk : Húzzatok csengőt nekik! Zengedezzünk hát chorusban Gyászos éneket felettek, Sziveinkből nekik örök Csendes nyugalmat kívánva . .. Ma halottak napja van ! F. B.

Next