Bolond Miska, 1865. (6. évfolyam, 1-53. szám)
1865-11-05 / 45. szám
45-dik szám Fest, nov. 5-én 1865 VI. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő nov. 6. Egy 61-diki par excellence határozati képviselő szóról szóra igy kezdi el mostani programmját: „Elveim jelenleg conservativek és föliratiak.“ Kedd, nov. 7. A hatóság elővigyázati szabályokat ten, nehogy a politikai lapokhoz befolyó ,programmokból“ valahogy ” árvíz törjön ki. Szerda, nov. 8. A „N. Presse“ meghagyja a pápának, hogy dr. Schuzelkát, mert a magyarok mellett beszélt, vegye egyházi átok alá. HETI NAPTÁR. Csütörtök nov. 9. Haladás , hogy az embernek a fejét már nem csak az igazmondásért, hanem a korteskedés miatt is betörik. Péntek nov. 10. A francia kormány egy ezredest küld Magyarországba, hogy a választási hadműveleteket, tanulmányozza. Szombat, nov. 11. Bolnai gróf Bethlen, miután Erdélyből kiutasították, a szamarkandiai ázsiai atyafiak közé megy el agitálni. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési díj negyedévre 1 frt 50 kr., félévre 3 frt. — Az előfizetés * (barátok tere 7. sz.) utasítandó. S minden reclamatió a Bolond Miska kiadó hivatalába Király utcai levelek. Tiszteletes redacteur ur, Én, kérem, vagyok egy zsidó, egy magyar izraelita és én ere büszke vagyok, mert ha nem válnék is büszke, mégis volnék egy zsidó. Mondja meg nekem ön, mér ne csináljam én ezzel a geschäftet? Már régen elővettem magamnak, hogy én írjak önök leveleket sokféle dolgokról, és az emancipationról. Föléptem volna a Pesti Naplóban, de utan olyan ügytelenül beszélt már néhány hitvesrokonom a zsidó kérdésről, hogy gondoltam magamban, bizonyosan nem voltak azok izraeliták, hanem olyan fogadott pseudo-izraeliták, hogy tegyék népszerűtelennek az emancipationt. Kérem, ne tesék mondani nem, én aztal jóban tudom, mert nekem van eszem mint egy advocatnak. A Honba is nem léptem föl ezen oknál mint. Aztal kérdezi én tőlem ön, hogy mér nem igazitattam a szememet a Pester Lloydra? Kindischer Mensch was Sie sind! Hát hiszen a Pester Lloyd úgy féli magát etől a kérdéstől, mintha volna méreg vagy concurrent, és azért hogy csupa zsidó dolgozza bele, sohasem mégis nem megemlít a zsidó kérdést. Ha ő úgy cselekszik, akár ő bizomosan tudja mér, mert a Lloydnak is van esze. De én még sem tudom alányomni aztal a sok eszméket, ami énbe nem támatta föl az emancipationról és mivel eszem van, gondoltam, nem irok ilyen fontos társadalmi üldről uyschagba, hanem irok kedvesebben egy bolond ujsagba, mert teszik tudni, mindig töbet éri ha okos ember bolondozza, mintha bolond ember okoskoddja. Én leszek tehát az a bolondozó okos ember. Mert kérem masan nem bolondos dolog, beszélni most az emancipationról nekem, mikorától a sok követjelöltből egy sem beszélte még eddig az ő programmban ? Beszélte kicsi adóról, beszélte a codificationrol, beszélte a constitutionrol, beszélte a congregationrol, beszélte a tanítás és a hindustani vasút centralisationrol, a canalisationrol, még Napóleonról is, csak nem beszélte az emancipationról. Mindezek akik beszéltek így, voltak emancipált emberek, mert gondoltak magukba: „Én úgy éljek, a zsidó földesurak és az izraelita háztulajdonosok is emberek vannak és egy millionérnak is csak kel élni. Fogok a programmban nem is szőni az emancipationról, csak stillschweigent fogunk kinevezni a nemes dohányleveles thormási Schoossbergert financministernek és evel meg lesz oldva a kérdés. Aztán lesz emancipált zsidó, lesz emancipált zsidó asszony, lesz emancipált zsidó kisasszony s fognak öszevisza keveredni a civil házasságba Abraham pénze és Árpád vére.“ Isten a világ felet, micsoda denerű élet fog ez leni! ” De még nem adta ki minden kandidáton (törvényhozó-jelült) a maga votumot. Félem magamat, hogy fognak lőni, kik fognak mondani, hogy kell emancipation és ezek megsértenek benünkben az emberi méltóságot. Minket akar az ur emancipálni ? Hát mi vagyunk mi ? Mit teszik rólunk gondolni ? Nincs eszünk ? Nevet a candedatus, tudja hald van. Nincs szivünk? Szeretünk az istent és szeretünk felebarátonkat, adónk minden jótékony célre, megyünk még a leggonoszab jótékon hangversenybe is, a lányaink klavíroznak szépen mint a Liszt, olvasnak a Petőfi Mihályt, a Vörösmarty Sándort, az Arany Kálmánt meg a Tót Jánost, olvasnak a Kárpáty Mórictól a Jókai Zoltánt, olvasnak magyarul az ótestamentet és görögül az Uj kórságot; a mi fiaink úgy káronkodnak mint egy magnat, hordanak a legszeb otilát s a legfinomabb magyar pantalont, kutschiroznak mint egy baron, színak a legdrágább szivárványt; még csak egy hibájuk van nekik, nem csinálják adóságot. De reméntem az Istentől, meg lesz ez is, csak legyen meg azzal a civilisations házasság. Minek nézi benünket az olan követ, a ki akarja fölszabadítani a zsidókat ? Kumulabban szólva, vanak mi nálunk az újabb generatióban olyan egy pár legén, hogy lehetne miagyar parliament tag Amsterdamban is. Beszél úgy magyarul mint a viz, i magyarul olyan denerű tisztaságban mint a Kazinczky s van neki olyan styl, olyan styl, hogy lehetne egy Börne, a ki mi tőlünk való volt. War ein grossartiger Mann, a Börne! Ismeri tőle az „örök zsidót?“ Azér, hogy kisebb mint a Sue öreg zsidója, mégis nagyobb, tíz százszor is nagyobb. Ha eztet a beszédet én elmondanám az országgyűlésben, abban a momentben megtenének grófnak. Remélem, megmutatom, hogy mi is vagyunk emberek; ha pedig ezret tőlünk megtagadnak, akor legaláb mondjanak Xantusnak, hogy az álatkertben mutasa ki a mi helünket. Szeretnék tudni a szamarakhoz zenei bennünket vagy a krokodilekhez ? Ghettónak azért ezzel az álatkertet mondani mégsem nem lehetne, mert a ghettóban nincsenek szamarak. Míg az emancipationnal fognak foglalatoskodni az országgyűlésben, addig örömes, igazán majd örömmel nézünk a választásokat. Mér? Megmondom. Saphir, tudja az a híres witzig Saphir, aki ebenfalls mi tölönk való ember volt, azt monta ezzel, hogy a „Hugenottákat“ azért szereti hall- tgatni, mert agyonvernék egymást a keresztén nyek s csinálja hozá a muzsikát egy zsidó, a . J .verbeer. Mink is úgy. A keresztények vernek egymás fejibe lukat, ez a derik ember legyen követ vagy az a kandidál esznnk, és mink nézünk biztoságban. Pedig nem bánnék, ha mink is beleszólhatnánk az alkotmányos lármába. Olyan jól esne nekünk is egy kis veres fej. Mégis furcsa ! Mindig verék a zsidót, ha nem akarja — edszer szeretné ha megvernék ötét, hát nem bántja senki sem. Különös országh! Na, a viszontlátásra. Akár még tökfelérül fogja okoskodni barátja Spitzig Iczig. Halottak napján. Emlékezzünk régiekről, És hullassunk könyet érttök, A kik kényeket facsartak, Mikor éltek szemeinkből: Ma halottak napja van ! Oh siralmas szomorú szó, Gyászos ének zengedezzél Temetésén Sehmerlingünknek, Kinek szemfedője volt a Becsületes „Botschafter.“ És a raixrát, ki magának Kriptát a Schottentor mellett Építtetett puha fából: Hogy nyugodjék békességben — Ezt sóhajtsa ajakunk! Jertek koszoruzzuk sirját A derék reactiónak, S hogy feltámadást ne érjen : — Üdvössége érdekében — Kivánjuk mit neki! S kiket megölt a jó erkölcs, Tehát erkölcsi halottak : Ássunk fűzfát fejeikhez, Mely legyen szép, három ágú . . Ám itt nyugszik Bolnai. És a kik most haldokolnak, Hogy könnyebb legyen haláluk, Hogy örökös pensióban Találják fel nyugodalmuk : Húzzatok csengőt nekik! Zengedezzünk hát chorusban Gyászos éneket felettek, Sziveinkből nekik örök Csendes nyugalmat kívánva . .. Ma halottak napja van ! F. B.