Bolond Miska, 1867. (8. évfolyam, 1-52. szám)

1867-03-31 / 13. szám

— Klapka tábornok úrhoz van szerencsém ?— szólitam meg őt. — Igen uram, az vagyok. — Tiszteletemet kivántam tenni. Én a Bolond Miska szerkesztője vagyok Pestről. A tábornok letette a tollat, melegen és nyájasan rázta meg kezemet s aztán karjára fűzve bevezetett egy kis mellékszobába. Sokáig nagyon egyszerű, mindennapi dolgokról beszélgettünk. — Ön nemde csudálkozik — monda a tábornok, — hogy én az otthon való dolgokról keveset kérdezősködöm ? — Nem, tábornok úr, hisz nemrégiben oszlatták szét országgyűlésünket, mely a nemzet sérelmeit országvilágnak elmondta , sajtónkis még félév előtt szabad volt s igy önök mindent tudhatnak. — Ön pár hó előtt fogva volt; sokat nevettem börtöni tréfáin. Hogyan bántak önnel fogsága alatt ? — Elég jól tábornok úr ; a katonai felügyelet soha sem oly hitvány, mint a policiális... Inkább ötven auditor, mint egy Prottman. — Ez a volt pesti rendőrfőnök ? .. — Igen uram, a ki egyszer lapomat azért foglaltatta le, mert abban szerkesztői üzenetet irtami bizonyos . .. Sándor nevű költőhöz , rettenetes Verher alá vettek s azt akarták kisütni, hogy az a szerkesz-tői üzenet Rózsa Sándorhoz szól. — De a jelenlegi provizórium még is türhetőbb a Bach-kormánynál? — Ahogy vesszük tábornok úr, a sajtóra nézve sokkal türhetlenebb; Bach idejében a policát kihúzta a lapból, a mi neki tetszett s illetőleg nem tetszett s ezzel a dolognak vége volt; most szintén kihúzzák a lapból a „gefährlich“ helyeket s aztán azt a policájra küldött cenzurapéldányt, a mely meg sem jelent, melyet a közönség nem is olvasott, ráadásul átadják a katonai törvény-széknek, hogy ítéljen el bennünket.— Különben más tekintetben sem vagyunk sokkal jobban. — Azt hiszem , azért is lenne önnek kellemet- t lensége, ha valahogy Pesten megtudnák, hogy enge- ; met meglátogatott. — Én is azt hiszem tábornok úr. — No pedig mi most csakugyan nem konspi- rálunk — monda nevetve Klapka. — De én látom , hogy a tábornok úr el van foglalva. Bocsásson meg, hogy eddig is háborgattam. Komárom hős védőjének kezét akartam egyszer meg- szorítani. — Most eleresztem önt, de visszaadom a látogatást. S valóban a tábornok a hotel royalban kétszer is meglátogatott, de végtelen sajnálatomra csak láto-gatási jegyei által tudtam meg ezt; persze aki Londonban mindössze nyolc napot tölt, mint én, az soha sincs szállásán, hanem hurcoltatja magát mindenféle látni valókhoz, a Pál-toronytól kezdve a grenwichi palotáig Nem is láttam többé aztán Klapkát s valóban nem beszéltem vele többet, mint ami itt le van írva , mégis ha ez a kis vizit a Pálfy-provisorium aranykorában tudomásra jó , elég lett volna , hogy most is a pétervári kazamaták fenekén várjam a koronádót. A kard emberétől mentem a toll emberéhez. Rónai Jácintot kerestem föl. Úgy találtam Londonban is, mint valami szerzetest, egy portland-streeti czellában, élve a tudomány és oktatásnak ; szobájában több a könyv, mint a bútor s az előbbiek közt saját, még kéziratban levő munkái, középkori szorgalommal lemásolva s díszesen bekötve. Londonban még Rónai- szakált hordozott s ez arcának nagyon sok komolyságot kölcsönzött; a pannonhalmi szerzetes mostani sima arca sokkal vidámabb ; vagy a számüzöttség árnya volt az a sötét valami, a mit én akkor Rónai arcán láttam s a mi most akadémiai jegyzőnk vonásairól nagy részben eltűnt ? . . Egész lényében a megtestesült szerénység, a ki csak kötelességeket látszik ismerni, igényeket pedig nem egy elvnek az áldozata, de a ki a szerencsétlenséget ép oly megnyugvással hordozza, mint ha azon elvnek diadalát élvezné. Tanul, búvárkodik, roppant ismereteket szerez, nem hogy magát értékesítse,hanem hogy másoknak használjon.Független a legszorosb és szolgálatkész a legnemebb értelemben Eljön velem is London múzeumaiba, intézeteibe, oktat egész napon át a leggyengédebb modorban s este elpezsgőzik velem, nem mintha valami jól esnék neki, hanem mert észrevette , hogy nekem ezzel is örömet okoz. — Mintha csak őt ismerte volna a római bölcs, mikor azt írta , hogy szép dolog az ember, ha — ember! Egy szép délutánon amint együtt szivarozgattunk Rónaival, három férfi lépett a portland utcai szobácskába. Az első egy Petur-báni alak, zömök test, horgos, ziháló orr, vastag ősz bajusz, mellé két nagy villogó fekete szem, tar homlok ; az egész — az előhaladt korhoz képest — csodálatos elevenség, dac és kihívás. A második egy nyírott s már deresedő szakálú magas férfi, de tartásában van valami fiatal elegancia ; szemei kancsiznak, ajkán némi kicsinylő higyedtség s az egész még is igen vonz ; az ember érzi, hogy egy éles értelemmel áll szemközt, mely magában örökké bírál s még sem idegenit, hanem percről percre mindinkább megnyer. A harmadik egy fiatal sugár szőke dalia, rendkivül okos kifejezésü s majdnem női kellemű arccal; a legszebb férfiak egyike , akiket valaha láttam. Az első : Kmetty tábornok. A második : Yukovics , volt igazságügyminiszter. A harmadik : Éber ezredes. Majd a jövő számban bővebben megismerkedünk velük. _______+* 51 V ! Nagy lármát csinálnak most Bécsben abból, hogy a hadügyminisztériumból egy darab mappa elveszett. Mikor nem mappa, hanem egy pár országrész veszett el, nem ütöttek ekkora lármát. Ez az igazi német Gründlichkeit. A közüsügyi vita részleteinél nagy szerepe leend a státusadósságnak. Abban mind a három projektum egyetért, hogy fizetnünk kell, csak abban térnek el, hogy mennyit és hogyan. Petőfi oldotta meg 48-ban legrövidebben ezt a kérdést, mikor így énekelt: „Ha csináltad, fizesd is ki, Ha a nyelved öltöd is ki.“ Pénzügyminiszterünk jól kezdte el mesterségét, először is egy értékes aquisitiót jelentett be a képviselőháznak. Az erről szóló telegrammot több bécsi lap nem is közölte, abban a meggyőződésben lévén, hogy ez valami hamis hír, mert ők eddig csak olyan fináncminisztereket ismertek, akik eladtak vagy elzálogosítottak mindent, s az államnak soha sem szereztek egyebet — adósságnál. Bácsmegyéből tudósítanak bennünket, hogy az egyik provizórius alispán két politikai menekültet köröztet, a kik hazatérőben vannak s a kiknek elfogatását a provizórius alispán ur előre is elrendeli. — No majd nem sokára az alispán ur is menekülni fog — hivatalától, hanem őt bizonyára senki sem — körözteti. Hát csakugyan lesznek honvédeink, egye-lőre azonban csak 10 zászlóaljt. No de elég ez még most — magnak. Lajtán túl „hivatalnok-segélyegyletet“ terveznek, miután Magyarországból igen sok elbocsátandó hivatalnokot várnak haza. Mi is szívesen adakozunk bele s kívánunk a derék humanisztikus egyletnek minél szélesebb működési kört s tolongással határos igénybevételt. Egy nagyon is neki legálisodott hírlapíró azt írja, hogy a gödöllői legmagasb vadászaton 21 darab szalonba volt szerencsés lelövetni. Gazdasági egyletünk lépéseket akar tenni a magyarországi halászat emelésére, mert átalános a tapasztalás, hogy folyóinkból különösen a nemes halak jobbára kivesztek. No de megszaporodtak a szokfisok s a többi nemtelen vízzel úszók, ha ugyan most majd nem mennek haza a Lajtába. A tavasz eljött, már most járunk megint az állatkertbe. Az egyik maczkó, mióta utoljára láttuk, nagyon megsoványodott, mert a szegénynek „közös ügye“van egy nagyobb maczkóval, a mely egy ketreczbe záratott vele s a legjobb falatokat, melyeket a rácson bedobálnak, azonnal eldelegácziózza. Figyelmeztet- t jük az állatkert igazgatóját, hogy igyekezzék ezt a két maczkót egymástól tökéletesen eldualizálni, különben az egyik okvetlenül tönkre megy. _____ _^^Mai számunkkal lejárván az évnegyed, figyelmeztetjük olvasóinkat az előfizetés megújítására. A jövő évnegyedben valami kedves meglepetésben fogjuk részesíteni olvasóinkat. Hogy mi lesz ez, nem mondjuk meg. Előbb tessék bevégezni a prenumeráció közös ügyét s majd akkor... Ez most így szokás. A könyvárusok egy időtől fogva tömérdek magyar nyelvtant adnak el. — A magyar fináncminiszter ugyanis körlevelet bocsátott szét s ebben kéri a jelenlegi finánchivatalnokok nyelvképességének beküldését is. — Izzad a sok Zobracsek és Konopacsek, hogy legalább egy kis magyar nyelvtudást küldhes-Az utcasarkokon nagy vörös betűs plakát látható, a szélein ezen fölirásokkal: Éljen a király ,Éljen Deák Ferenc; Éljen az alkotmány ; Éljen a minisztérium! — Persze ezekre a nagy vörös betűs szavakra minden ember megáll s kiváncsiságból elolvassa. A plakát közepében pedig az van, hogy a hatvani utcában jön be. — No de ez csak kvittre megy. —Fortunánál igen olcsón lehetpromesseket s Bachheródes alatt mi tanultunk németül s még a magyar lapok engedélyezéséért is Armin nyelvén kelle folyamodnunk — saját édes hazánkban ; ha most Zobracseknek a magyar kenyérért meg kell tanulnia az ország nyelvét, ebben csakugyan nincsen semmi különös. A Pesti Naplónak azt távírják a tengeren túlról, hogy „Miksa császár közelebb 2400 juristát vert le.“ Ezt a jó viccet a szedő gyerek csinálta, különben jurista és juarista között van valami rokonság; mind a kettő a jog mellett harcol, mindenféle sorsügyeket kapni. Élelmes gondolat, hogy miképen kell most a magyar emberrel valamely hirdetést nolle velle elolvastatni. A gyermekek túlságos gyors növéséről már írtak a lapok! Most azonban egy olyan belgiumi gyerekről írnak, a kis csodák csodája napról napra kisebb lesz. Az orvosok ennek az okát nem képesek kisütni. Hm !, hátha a gyomrában valami kis háromegykirályság, vagy másféle külön territórium képződik s attól kisebbedik a kis gyermekállomány. (Integritási cseppekkel gyógyitható.)