Bolond Miska, 1867. (8. évfolyam, 1-52. szám)

1867-03-31 / 13. szám

— Klapka tábornok úrhoz van szerencsém ?— szólitam meg őt. — Igen uram, az vagyok. — Tiszteletemet kivántam tenni. Én a Bolond Miska szerkesztője vagyok Pestről. A tábornok letette a tollat, melegen és nyája­san rázta meg kezemet s aztán karjára fűzve beveze­tett egy kis mellékszobába. Sokáig nagyon egyszerű, mindennapi dolgokról beszélgettünk. — Ön nemde csudálkozik — monda a tábor­nok, — hogy én az otthon való dolgokról keve­set kérdezősködöm ? — Nem, tábornok úr, hisz nem­régiben osz­latták szét országgyűlésünket, mely a nemzet sérel­meit országvilágnak elmondta , sajtónk­­is még félév előtt szabad volt s igy önök mindent tudhatnak. — Ön pár hó előtt fogva volt; sokat nevettem börtöni tréfáin. Hogyan bántak önnel fogsága alatt ? — Elég jól tábornok úr ; a katonai felügyelet soha sem oly hitvány, mint a policiális... Inkább­­ ötven auditor, mint egy Prottman. — Ez a volt pesti rendőrfőnök ? .. — Igen uram, a ki egyszer lapomat azért fog­laltatta le, mert abban szerkesztői üzenetet irtami bi­­­­zonyos . .. Sándor nevű költőhöz , rettenetes Verher alá vettek s azt akarták kisütni, hogy az a szerkesz-­­­tői üzenet Rózsa Sándorhoz szól. — De a jelenlegi provizórium még is türh­etőbb a Bach-kormánynál­? — Ahogy vesszük tábornok úr, a sajtóra nézve sokkal türh­etlenebb; Bach idejében a po­­licát kihúzta a lapból, a mi neki tetszett s ille­tőleg nem tetszett s ezzel a dolognak vége volt;­­ most szintén kihúzzák a lapból a „gefährlich“ he­­­­lyeket s aztán azt a policájra küldött cenzurapél­­dányt, a mely meg sem jelent, melyet a közönség­­ nem is olvasott, ráadásul átadják a katonai törvény-­­­széknek, hogy ítéljen el bennünket.— Különben más­­ tekintetben sem vagyunk sokkal jobban. — Azt hiszem , azért is lenne önnek kellemet- t lensége, ha valahogy Pesten megtudnák, hogy enge- ; met meglátogatott. — Én is azt hiszem tábornok úr. — No pedig mi most csakugyan nem konspi-­­ rálunk — monda nevetve Klapka. — De én látom , hogy a tábornok úr el van foglalva. Bocsásson meg, hogy eddig is háborgattam. Komárom hős védőjének kezét akartam egyszer meg-­­ szorítani. — Most eleresztem önt, de visszaadom a láto­gatást. S valóban a tábornok a hotel royalban kétszer­­ is meglátogatott, de végtelen sajnálatomra csak láto-­­­gatási jegyei által tudtam meg ezt; persze a­ki Lon­donban mindössze nyolc napot tölt, mint én, az soha sincs szállásán, hanem hurcoltatja magát mindenféle látni valókhoz, a Pál-toronytól kezdve a grenwichi palotáig Nem is láttam többé aztán Klapkát s valóban­­ nem beszéltem vele többet, mint a­mi itt le van ír­va , még­is ha ez a kis vizit a Pálfy-provisorium­­ aranykorában tudomásra jó , elég lett volna , hogy most is a pétervári kazamaták fenekén várjam a ko­­ronád­ót. A kard emberétől mentem a toll emberéhez. Rónai Jácintot kerestem föl. Úgy találtam Londonban is, mint valami szer­zetest, egy portland-streeti czellában, élve a tudomány és oktatásnak ; szobájában több a könyv, mint a bú­tor s az előbbiek közt saját, még kéziratban levő munkái, középkori szorgalommal lemásolva s díszesen­­ bekötve. Londonban még Rónai- szakált hordozott s ez arcának nagyon sok komolyságot kölcsönzött; a pan­nonhalmi szerzetes mostani sima arca sokkal vidá­mabb ; vagy a számüzöttség árnya volt az a sötét valami, a mit én akkor Rónai arcán láttam s a mi most akadémiai jegyzőnk vonásairól nagy részben eltűnt ? . . Egész lényében a megtestesült szerénység, a ki csak kötelességeket látszik ismerni, igényeket pedig nem­ egy elvnek az áldozata, de a ki a szerencsét­lenséget ép oly megnyugvással hordozza, mint ha azon elvnek diadalát élvezné. Tanul, búvárkodik, roppant ismereteket szerez,­­ nem hogy magát ér­tékesítse,hanem hogy másoknak használjon.Független a legszorosb és szolgálatkész a legnemebb értelem­ben Eljön velem is London múzeumaiba, intézeteibe, oktat egész napon át a leggyengédebb modorban s este elpezsgőzik velem, nem mintha valami jól esnék neki, hanem mert észrevette , hogy nekem ezzel is örömet okoz. — Mintha csak őt ismerte volna a ró­mai bölcs, mikor azt írta , hogy szép dolog az em­ber, ha — ember! Egy szép délutánon a­mint együtt szivarozgat­­tunk Rónaival, három férfi lépett a portland utcai szobácskába. Az első egy Petur-báni alak, zömök test, hor­gos, ziháló orr, vastag ősz bajusz, mellé két nagy vil­logó fekete szem, tar homlok ; az egész — az elő­haladt korhoz képest — csodálatos elevenség, dac és kihívás. A második egy nyírott s már deresedő szakálú magas férfi, de tartásában van valami fiatal elegan­cia ; szemei kancsiznak, ajkán némi kicsinylő hi­­gyedtség s az egész még is igen vonz ; az ember érzi, hogy egy éles értelemmel áll szemközt, mely magá­ban örökké bírál s még sem idegenit, hanem percről percre mindinkább megnyer. A harmadik egy fiatal sugár szőke dalia, rendkivül okos kifejezésü s majd­nem női kellemű arccal; a legszebb férfiak egyike , a­kiket valaha láttam. Az első : K­m­e­tt­y tábornok. A második : Y­u­k­o­v­i­c­s , volt igazságügymi­niszter. A harmadik : Éber ezredes. Majd a jövő számban bővebben megismerkedünk velük. _______+* 51 V ! Nagy lármát csinálnak most Bécsben abból, hogy a had­ügyminisztériumból egy darab mappa elveszett. Mikor nem mappa, hanem egy pár ország­rész veszett el, nem ütöttek ekkora lármát. Ez az igazi német Gründ­lichkeit. A közüs­ügyi vita részleteinél nagy sze­repe leend a státusadósságnak. Abban mind a három projektum egyet­ért, hogy fizetnünk kell, csak abban térnek el, hogy mennyit és hogyan. Petőfi oldotta meg 48-ban legrövideb­ben ezt a kérdést, mikor így énekelt: „Ha csináltad, fizesd is ki, Ha a nyelved öltöd is ki.“ Pénzügyminiszterünk jól kezdte el mester­ségét, először is egy értékes aquisitiót jelentett be a képviselőháznak. Az erről szóló telegram­­mot több bécsi lap nem is közölte, abban a meggyőződésben lévén, hogy ez valami hamis hír, mert ők eddig csak olyan fináncminiszte­­reket ismertek, a­kik eladtak vagy elzálogosí­tottak mindent, s az államnak soha sem szerez­­­­tek egyebet — adósságnál. Bácsmegyéből tudósítanak bennünket, hogy az egyik provizórius alispán két politikai menekültet köröztet, a kik hazatérőben vannak s a kiknek elfogatását a provizórius alispán ur előre is elrendeli. — No majd nem sokára az alispán ur is menekülni fog — hivatalától, ha­nem őt bizonyára senki sem — körözteti. Hát csakugyan lesznek honvédeink, egye-­­­lőre azonban csak 10 zászlóaljt. No de elég ez­­ még most — magnak. Lajtán túl „hivatalnok-segélyegyletet“ ter­veznek, miután Magyarországból igen sok el­bocsátandó hivatalnokot várnak haza. Mi is szívesen adakozunk bele s kívánunk a derék humanisztikus egyletnek minél szélesebb mű­ködési kört s tolongással határos­­ igénybe­vételt. Egy nagyon is neki legálisodott hírlapíró azt írja, hogy a gödöllői legmagasb vadászaton 21 darab szalonba volt szerencsés lelövetni. Gazdasági egyletünk lépéseket akar tenni a magyarországi halászat emelésére, mert áta­­lános a tapasztalás, hogy folyóinkból különösen a nemes halak jobbára kivesztek. No de meg­szaporodtak a szokfisok s a többi nemtelen víz­zel úszók, ha ugyan most majd nem mennek haza a­­ Lajtába. A tavasz eljött, már most járunk megint az állatkertbe. Az egyik maczkó, mióta utol­jára láttuk, nagyon megsoványodott, mert a szegénynek „közös ügye“­van egy nagyobb maczkóval, a mely egy ketreczbe záratott vele s a legjobb falatokat, melyeket a rácson bedo­bálnak, azonnal eldelegácziózza. Figyelmeztet- t jük az állatkert igazgatóját, hogy igyekezzék ezt a két maczkót egymástól tökéletesen eldu­­alizálni, különben az egyik okvetlenül tönkre megy. _____ _^^Mai számunkkal lejárván az évnegyed, figyelmeztetjük olvasóinkat az előfizetés megújítására. A jövő évnegyedben vala­mi kedves meglepetésben fogjuk részesí­teni olvasóinkat. Hogy mi lesz ez, nem mondjuk meg. Előbb tessék bevégezni a prenumeráció közös ügyét s majd akkor... Ez most így szokás. A könyvárusok egy időtől fogva tömér­dek magyar nyelvtant adnak el. — A magyar fináncminiszter ugyanis körlevelet bocsátott szét s ebben kéri a jelenlegi finánchivatalno­kok nyelvképességének beküldését is. — Izzad a sok Zobracsek és Konopacsek, hogy legalább egy kis magyar nyelvtudást küldhes-Az utcasarkokon nagy vörös betűs plakát látható, a szélein ezen fölirásokkal: Éljen a király­ ,Éljen Deák Ferenc; Éljen az alkot­mány ; Éljen a minisztérium! — Persze ezekre a nagy vörös betűs szavakra minden ember megáll s kiváncsiságból elolvassa. A plakát kö­zepében pedig az van,­ hogy a hatvani utcában jön be. — No de ez csak kvittre megy. —Fortunánál igen olcsón lehet­­promesseket s Bachheródes alatt mi tanultunk németül s még a magyar lapok engedélyezéséért is Armin nyelvén kelle folyamodnunk — saját édes ha­zánkban ; ha most Zobracseknek a magyar kenyérért meg kell tanulnia az ország nyelvét, ebben csakugyan nincsen semmi különös. A Pesti Naplónak azt távírják a tengeren túlról, hogy „Miksa császár közelebb 2400 j­u­­r­i­s­t­á­t vert le.“ Ezt a jó viccet a szedő gye­rek csinálta, különben jurista és juarista kö­zött van valami rokonság; mind a kettő a j­o­g mellett harcol, mindenféle sorsügyeket kapni. Élelmes gondo­­­lat, hogy­ miképen kell most a magyar ember­rel valamely hirdetést nolle velle elolvastatni. A gyermekek túlságos gyors növéséről már írtak a lapok! Most azonban egy olyan bel­giumi gyerekről írnak, a ki­s csodák csodája napról napra kisebb lesz. Az orvosok ennek az okát nem képesek kisütni. Hm !, hátha a gyom­rában valami kis háromegykirályság, vagy más­­féle külön territórium képződik s attól ki­­sebbedik a kis gyermekállomány. (Integri­tási cseppekkel gyógyitható.)

Next