Bolond Miska, 1867. (8. évfolyam, 1-52. szám)

1867-10-27 / 43. szám

43-dik szám. Pest, oct. 27-én 1867. VIII. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő, oct. 28. Rómában az a különös eset fordul elő, hogy nem Sz. Mihálykor, hanem minden szentek napja körül kell majd hurcolkodni. Kedd, oct. 29. A képviselő­ház a Böszörményi ügyben Hamlet lesz s a hires monológot igy szavalja : kiadni vagy nem adni, hát ez a kérdés ? Szerda, oct. 30. A budai népszínház rendeletet kap, hogy a „La­jos bácsi“ népdal helyett jövőre mindig az Oh du lieber Augustint énekelje. HETI NAPTÁR Csütörtök, oct. 31. A politikai lapok a „Megyei élet“ című rovat he­lyett „megyei élettelenség“ című rovatot nyitnak. Péntek, oct. 1. A krétaiak és törökök is elkezdenek egymással a quótázni. Szombat, oct. 2 A fiumeiek rébusz gyanánt tűzik ki jelen állapo­­tukat, miután nem tudják, hogy voltaképen hova tar­toznak. Megjelen minden vasárnap. — Előfizetési díj negyedévre 1 frt. 50 kr., félévre 3 frt., egész évre 6 frt. — Az előfizetés és minden reclamátió a Bolond Miska kiadó­hivatalába (barátok tere 7. sz.) utasítandó. Saison concert, saison sports. Szép, hogy minden időszaknak megvan saját kedvtöltése: Advent böjtöl, — a nyár fürdöz, Concertbe jár az ősz fele — S lóversenyre a más része. Az orosz —­á la Biarritz Csendes concerteket rendez, Porosz, francia s az angol Sem mennek a futtatáshoz Több kedvök van a concerthez. Garribaldi csak a Sportsmann, Solo áll a versenygyetpen­y És — mert a Manó van vele, Határidőre a célnál Hihetőleg ott is terem. Magyar Miska is futtatna, S a Midhlitől épen nem fél.. . Pedig tudhatná : a célnál Megelőzi őt rendesen — — Egy lófővel az ellenfél. Ily aránytalan erővel Nem is csoda hogy nem járja , Neked ilyen nyúzott gebe, Neki még a legjobb lovat, Még magad adod alája. Mire kér­­zteljü­nk el utcáinkat? Pest város egyik­­ közelebbi közgyűlésén indítványozták, hogy miután több ucánknak még nincs neve, másoké meg nagyon furcsa, tehát lássuk el azokat nagy férfiaink neveivel. Az igaz, hogy Pest utcáinak legnagyobb része lélekemelő névvel bír! Hogy a váci, hatvani, kerepesi, üllői, kecskeméti és soroksári utak és utcák ezen városkák és falvacskák neveit megörökíték, az még hagyján, s az egészben csak az az egy baj van, hogy Kecskemét Kő­rös rovására itt is kitüntetésben részesült. Hanem, hogy utcáink neveiben az állat­világ gazdagabban van képviselve, mint állat­­kertünkben, ez már furcsa. Van két sas , két nyúl-, tehén-, kigyó-, galamb-, őz-, őz pacsirta-, kék kakasutcánk s disznópiacunk és pedig az utóbbinak ha nevét nem is, de sajátságait még több más kollégája is viseli. A „kék kakas“ már eléggé rendkívüli lehet utcanévül, de uraim! ha már állatnevekre keresztelünk, le­gyenek meg legalább ezekben is a történeti­­ vonatkozások. Én például a magyar történet­ből utcák számára következő állatneveket ajánlanék : „Sült galamb-utca,“ — melyet minden magyar ember jól ismer. „Quótás mai veréb-utca,“ — a jelentéktelen Sándor-utca helyett. „Holnapi túzo k-u tea“ — az lehet­ne, a­hol a baloldali kör tartózkodik. „B a r o m-u tea“ lehetne a mostani aka­­démia-utca, annál fogva hogy ott székelt a császki cenzúra, mely mindig öklelőzve ment neki az ész terményeinek. „M a j o m-u t c­ a“ a mostani váci-utca, mert ottani sétáikról" hozzák urfiaink és asz­­szonykáink rendesen haza a legújabb divat utáni vágyukat. „Bir k any uz ó-utca“ lehet az a táj, a­hol a császki főadószedő hivatal székelt ti­zenhét esztendeig. „Snepf-utcának" alkalmatos az, mely három növelde közt vezet a barátok teréről a szemináriumhoz s teli van este szállinkozó szép madarakkal. „A rany b o r­­ u-u t c a“ lehetne a mos­tani Dorotya-utca, a hol néhány bank, börze és számtalan váltó-iroda ütötte fel tanyáját. A mi a növényországot illeti, utcáink elnevezésénél ez is szépszámú példányokat szolgáltatott s igy lettek dohány-, rózsa,­ li­liom-, akác-, hárs-, dió-, zöldfa- s a többi utcá­ink. Hogy a herbárium teljes legyen, a megye­ház börtönei melletti piszkos utcát célszerű lesz „m­ákvirág-u­tcának“ elnevezni. De térjünk át a históriai nevekre! Itt vannak például a „nagy kereszt“ (tán a Bach-uralom emlékére,) Rombach-, Lika-, Lau­don-, Práter-, Schneider-viereck, Jäger-, Há­rom dob-, Két Pipa s a többi utcáink. Vájjon nem dobog-e ezek halottára minden magyar szive! Nem buzdítják-e az utódokat az embe­rek és dolgok nevei a legdicsőbb tettekre ? Negyvennyolcban voltak ugyan Kossuth- és Batthyáni utcáink, Március 15-dike, Szabad­ság-, Egyenlőség- és Testvériség-terünk, de ezeket szépen bemeszeltük Géringer-Conrád- Prottmann-Cseheduárd-Báró August idejében. Tegyünk igy a Zrínyi-, Béla- és Deák-utcák­kal is, és pingáljuk föl helyükbe hajdan- s újabb korunk nevezetes- férfiainak­ neveit s igy lesznek majd Heiszter-, Carafila-, Varula Jakab-, Conrád-, Prottmann-, Haynau s a kolera meg­szüntetése körül magának halhatlan emléket vivott polgármesterről, Rottenbiller-utcáink. Volna ugyan egy pár olyan emberünk is, a­kinek neve feltűnőbb betűkkel van törté­neteink könyvébe jegyezve, s ezek nevére is lehetett volna utcákat keresztelni, nemcsak a s­er­főzök, mészárosok, zsibárosok, halászok s a többi jobb céhek nevére; de ki tehet róla, ha magyar hazánk fővárosának eddigi bölcs atyái azon nagy embereinkről mit­­sem tudnak, a Hans Jörgl, Spiegl, Zwischenackt és Kikerski lévén magyar­­históriák helyett mindennapi olvasmányuk. No de egy német nevű kitűnő polgártár­sunk, Weisz Bernát végre föllépett az indítványnyal, hogy fővárosunk némely bolond­­nevű utcája történeti nevekre kereszteltessék, s igy hiszszük, hogy vidéki atyánkfia nemso­kára utcáink nevein is úgy fogja látni, hogy Magyarország fővárosába jött. A „Szózat“ halhatatlan költője a mos­tani váci utcában halt meg, azért magát tisz­telné meg vele a város, ha azt elnevezné „V­ö­­r­ö­s­m­art­y-u­t­c­á­n­a­k.“ A „Talpra magyar“ lánglelkű szerzője darab ideig az ízléstelen nevű „Vaskalap-ut­­cában“ is lakott, legyen tehát ebből „Petőfi utca.“ Az eddigi cs. kirí­ postahivatalok nem igen szereztek maguknak a város iránt valamel különös érdemeket, nem tudom tehát, miért ne lehetne a Dunára néző „régi posta-utcát“ Szilágyi-utcává keresztelni, miután e férfi volt az, ki a jéggel zajló Dunán keresztül úsztatott, csakhogy legnagyobb királyunkat, az „igazságost“ megválasztassa. S ennek kapcsában a most már lucus a nonlucandó„nagyhíd-utcát“meghívjuk „Hol­lós Mátyás utcának.“ Ne féljünk tőle, hogy hosszú név, mert Párisban ilyen utca is van, hogy „Rue Casimir Delavigne.“ A Sándor-utcát, a­hol nemzetünk képvi­selői üléseinek nevezzük „tisztelt ház utcának,“ azt pedig a hol demokratikus al­kotmányunkból eredt minisztereink laknak : „N­agyméltóság u­ u­t­c­á­n­a­k.“ Hát Nagy Lajos, Kálmán, Sz. László, a jóságos V. Ferdinánd s II. Béla, Rákóczi, Bocskay, Bethlen, Bercsényi, Verbőczy, Bá­thory stb. aztán Batthyáni, Bezerédi, Bem, Mé­száros, Csányi, Szacsvay, Damjanics, Nagy Sándor, Lázár, Glugon, Leininger, Török és a többiek nevei nem jobban érdemlenék-e meg, hogy városunk utcáinak neveiben megörökít­­tessenek, mint például Rombach, Valero és egyéb más urak, a­kik lehettek különben na­gyon derék Urak, hanem a­kikről semminemű magyar történetben sem volt szerencsénk bár­mit is olvashatni. Éljenek tehát utcáinkon is a történeti nevek!

Next