Bolond Miska, 1868 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-02 / 31. szám

Újabbszerű kritika. (A „Pesti Napló“-ból kiolvassa : V. de V.) Hallgatnak a fegyverek, szólnak a mú­zsák ,­­ nézzük , mit. Halomra gyűlve fekszenek előttünk az új eposzok, balladák, románczok, novellák, regé­nyek. Mindannyian azt várják, hogy süssük reájuk a halhatatlanság bélyegét, de biz alig lesz ebből valami, mert a véletlenség úgy hozta magával, hogy költőink mindannyian a bal s szélső­baloldalhoz tartoznak, és hogy ily halva született politika harczosai valami halhatat­lant semminemű téren nem teremthetnek, azt a józan ítélet legegyszerűbb politikája, is bizo­nyítja-Enyedi Gáspár hőskölteménye elő­deink kilencz század előtt a németekkel viselt harczait tárgyalja. Hallott e az ember valaha ily­enopportunus thémát ? Most, midőn végre valahára közmegelégedésre kiegyezkedtünk a némettel, midőn minden vita, minden pörleke­dés ürügye véglegesen megszűnt közöttünk. — Enyedi nem átalja, a régi, fegyveres cziva­­kodás emlékét ismét felújítani. De eltekintve a boldogtalan alapeszmétől, milyen annak ki­vitele ? a lehető legroszabb, legkárhoztatóbb. Az érintett eposzban ritka kivétellel a ma­gyar vezérek győztesek. Helyeslendő az ilyen eljárás ? Nem lett volna diplomatikusabb, ál­­lamférfiabb, ha — tekintve a jelenleg köztünk s a német szomszédok közt fennálló kitűnő, jó viszonyt — Enyedi a németeknek engedi át rendesen a győzelmet, s udvariasan az ő vezé­reik homloka közé szorítja az elismerés ba­bérját? Igaz ugyan, hogy ez némileg történeti falsum lett volna, de egyrészt „múlta licent poetis“, másrészt a messzelátó költő nem csak a múltba, hanem a jövőre is néz. — A nyelv szép, a képek megragadók, a hasonlatok talpra esettek, a versek gördülékenyek, a jellemek kerekdedek, de mindez nem pótolja ki az alap­hibát, s így Enyedi eposzát semmikép sem ajánlhatjuk olvasóinknak. Barcsai Ádám hosszú balladája sem üti meg a koncepció mértékét. Egy király — hitelen szeretője után való bajában — előbb lemond a trónról, aztán magas sziklaszirtről a tengerbe veti magát. Barcsainak alig volt va­laha életében alkalma királylyal szóba állani, különben tudná, hogy a király elébb király, s csak aztán ember. Szive nem egyért, ha­nem milliókért dobog; szeme nem egyre, ha­nem milliókra néz ; keble nem egyért, hanem milliókért bővül. Őrült eszme, szélsőbaloldali idea: azt csak képzelni is, hogy egy fejedelem képes volna, egy nő hűtlenségéért, egy egész nép szeretetében kárpótlást nem találhatni. — Hogy milyen crimen laesae majestatis rejlik abban, egy királyt a közönséges szenvedélyek játéklabdájává tenni, — erről nem is szólunk, megszoktuk mi azt eléggé attól az oldaltól. Fenyő Mihály beszélye: „A parasztház­ban“ csupa képtelenségeken épült fel. Csele­kedete a múlt évben folyik ;a múlt évben, tehát oly évben, melyben a magyar géniusz diadalünnepet ült, melyben alkotmányunk tö­kéletesen visszaállíttatott, melyben sérelmeink enyhülést, jogaink teljes elismerést nyertek, és az e beszélyben szereplő egyének mégis mind­­megannyian elégedetlenek! Józan ész­járású ember mikép képzelhet magának ily­es valamit ? Politikus műveltségű fő mikép ko­holhat ki ilyen badarságot ? Igaz ugyan, hogy Örzsi azért elégedetlen, mert nem akarják Já­noshoz adni; János azért, mert nincs elég jó­szága, hogy nyíltan merhetné kedvese kezét kérni; s az öreg Kálmán gazda azért, mert leánya egyre sir, s vonakodik a gazdag, egy­szemű jegyzőhöz mennni,— de ez mindegy, az írónak tekintetbe kellett volna venni, hogy a cselekedet 1­8­6­7-ben foly, és hogy széles­­ hazánkban e boldog ívben mindenki meg volt­­ elégedve. Szólnánk még Hajnal Pál regényéről is, de minthogy e falnak menő politikus mun­káját elvégre is jó lélekismerettel úgy sem ajánlhatnék olvasóink figyelmébe, inkább le­­teszszük a tollat, azon buzgó óhajjal, vajha a mi pártunk írói nem hanyagolnák annyira el a költészetet s szépirodalmat! Hallgatásuk sok remeket von meg tőlünk. Országgyűlés a városligetben. (Nagy conversatiós darab, mely minden országgyű­lési ülésszakban száz meg száz előadást ér a város­ligeti körönd kerti székein.) S z e n t i v á n a i. T. ház, vagyis inkább t. körönd ! Az ülést ezennel megnyitván, figyel­meztetem a t. házat, hogy szörnyű meleg van és én ezért elnöki homlokomat elnöki zsebken­dőmmel a ház nevében ezennel ünnepélyesen letörlöm. A­ki e dologhoz szólani kíván, az méltóztassék a szónokok közé beiratkozni. (Mély csönd) Miután senki sem jelentkezik, ezennel bátorkodom a ház nevében ünnepélye­sen és formaliter elaludni. (Éljenzés mindenfelől.) Deák: Én az elnök úr fölszólalását a körülmények tekintetbe vétele után igen op­­portunusnak tartom ugyan, és szívemből óhaj­tom, vajha az egész ház át volna hatva az ő érzelmeitől, de mindazonáltal, minekelőtte az­­ elalhotási engedélyt a ház neki megadná, kérek tőle tüzet a szivarom számára. (Helyeslés a jobb oldalon és a középen, zugás bal felöl.) Elnök: A vélemények, úgy látszik, meg lévén oszolva, szavaztatni kérek e tárgyban. De addig is Deák Ferencz t. képviselő úrnak átnyújtom szivaromat a rágyújtás végett, fön­­tartván azonban a ház utólagos beleegyezésé­nek megnyerését. Tisza Kálmán. T. ház! A ház hatá­rozatainak elnök úr tette határozottan elébe vág és praejudicál. Ezt én annál kevésbé en­gedhetem meg, miután e rágyújtás által a do­hánykérdés érintetik s igy a t. Pest belvárosi képviselő úr indítványa a dohánykérdéssel együtt tárgyalandó. D­e­á k. Figyelmeztetem a t. előttem szóló képv. urat, hogy e tárgy nem tartozhatik a do­hánykérdéshez, miután ha t. képviselő úr az újkor történelmét tanulmányozta volna, lehe­tetlen volna nem tudnia, hogy én csak az én historicus cabanosaimat szoktam színi, ezek pedig, miután a magyar minisztérium is csak úgy készítteti, mint készítette az osztrák, nem annyira a dohány-, mint a hagymahéjkérdés­­sel van összefüggésben. (Viharos éljenzés, Deák az elnök szivarán rágyújt saját cabanosára.) Elnök. Miután ezzel a fait accompli megtörtént, úgy hiszem a ház ezen intézkedést utólagosan is helybe fogja hagyni. B­ó­n i­s. Szavazzunk ! Elnök. Miután a szavazást egyhangúlag kívánja a ház, kérem azokat, kik az indemnitás megadása mellett vannak, keljenek föl. (Min­denki ülve marad.) A kérdés még nincs eldönt­ve. Majd máskép teszem föl a kérdést. Kérem a t. házat, hogy a­ki ülve marad, az keljen föl. (Mindenki ülve marad.) És most az ellenpróbát: a­ki fölkel, az maradjon ülve. (Mindenki ülve marad.) Jól van, tehát a ház az indemnitást egy­hangúlag megadta. B. W e n c k h e i m. (ellovagol a sor előtt.) T. ház! servustok! Zichy Tóni. T. ház, én ugyan minisz­teriális pártember vagyok, mint az öt világ­rész jól tudja, de azért a belügyminiszter úr imént mondott szavait nem hagyhatom meg­jegyzés nélkül. „Servus“, mint tudjuk, latin szó, és annyit jelent mint „alászolgája.“ Már­pedig annak nem szabad megtörténnie, hogy alkotmányos államban a minisztérium a kép­viselőház szolgája legyen, miután e két tör­vénykezési tényező nem subordinált,­­ hanem koordinált viszonyban áll egymáshoz. Én tehát a belügyér­ő excra szavai ellen protestálok és tiltakozásomat a jegyzőkönyvbe fölvétetni kérem.­­ Elnök­­egy szúnyogot kergetve el orráról.) Átkozott egy madár az a szúnyog. Gr. Lázár Kálmán. T. ház! Szót kérek személyes ügyben. A t. elnök úr az imént a szúnyogot madárnak nevezte. (Nagy zaj.) Szúnyognak nevezte igenis; azaz hogy nem szúnyognak, hanem madárnak nevezte a szúnyogot, no. (Még nagyobb zaj.) Ez természet­rajzi hiba, t. hát, mert a szúnyog vagyis cu­­lex pipiens koránsem madár, a­mit én nekem tudnom kell, miután én ornithológus vagyok, s hazánk madarait képviselem az országgyű­lésen. Elnök: Kérem a szónokot, mérsékelje kissé kifejezéseit. Gr. Lázár: Igen, a madarakat, a „jég urait“ képviselem, s ezért azt mondom, hogy a szúnyog nem madár. (Kiáltások : hát micsoda ?) A szúnyog, t. ház — a szúnyog: bogár. (Álta­lános elszörnyüködés ; fölkiáltások : bogár !) Azaz hogy e perczben nem tudom bizonyosan, me­lyik classishoz és specieshez tartozik, hanem majd megnézem otthon a természetrajzban és aztán referálok a t. háznak. Én ugyanis nem annyira a bogarakkal, mint a madarakkal fog­lalkozom a parlamentben — akarom mondani: a tudományban. Legjobb volna mindenesetre, ha a t. ház egy Lötagu bizottságot küldene ki annak megvizsgálására, vájjon a szúnyog ma­dár­t vagy bogár ? Én ebbeli tudományos né­zetemet a t. kiküldendő bizottság politikai meggyőződésének szívesen alá fogom rendel­ni. Madarat és szúnyogot a hazáért. B. Pod­maniczky (arra­ lovagol és meg­hallja az utolsó szavakat.) Indítványozom, hogy gr. Lázár Kálmánt a ház nevezze ki a jobbol­dal „Madarászává.“ M­a­d­ar­ás­z (a­ki ugyan nincs jelen, mind­­azáltal a kinevezés ellen élénken protestál. A ház pedig csakugyan kinevezi Lázár Kálmánt a jobbol­dal madarászává, de csak kis m betűvel.) Elnök­­ismét szúnyogot kerget.) Átkozott madara, már megint itt van! Még csak bóbis­kolni se lehet tőle! Gr. Andrássy Gyula (lóháton, mint őseink a rákosi országgyűléseken.) Már másodíz­ben vettem észre, hogy t. elnök úr magát a szúnyogok csipkedései ellen védelmezi. Én ezt igen fölöslegesnek, sőt kárhoztatandónak tartom épen e perc­ben, midőn úgyis a véd­­rendszer kerül tanácskozás alá. Ilyenkor egy országos törvényhozó testület elnökének nem kellene a ház határozataina­k elébe vágni és saját belátása szerint intézni el saját védrend­­szerét, holott nem tudhatja, nem fog e ez által a törvényhozás útján hozandó védrendszeri törvényekkel ellenkezésbe jőni. Ennyit tartot­tam szükségesnek szempontom kimagyarázása végett itt felhozni. Kemény Zsigmond: Nem szorosan a tárgyhoz kívánok szólani, hanem azon ész­revételt meg­is koc­káztatom, hogy az idő nagyon előhaladt .­­ talán ideje volna osztály­ülésekre gyűlnünk a Clemensben. Elnök. Úgy veszem észre, hogy a kép­viselő úr mindannyiunk érzületét tolmácsolta. Ennélfogva a gyűlést mára eloszlatom. Jövő ülés holnap este, 6 órakor. Folytatás a melléklapon: 123

Next