Bolond Miska, 1868 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1868-02-23 / 8. szám

szobában, leeresztett függönyöknél serényen munkálkodik. Elhatározta, hogy háromféle nem kell: katonai eskü, a honvédek segélyezése a közös nyugdíjból, s az ezeredeknek saját hadfogadó kerületeikben való elhelyeztetése. Mért nem kell ? — azt körülményesen nem mondhatta el, csak egy pár Andentungot kaptam. Ad 1.) Ha az ember becsületes jellemmel bír, akkor kár őt a fölöleges esküvel vexálni; ha ha befut, akkor az eskü sem használ. Ad 2.) A honvédsegélyezésre úgy is együtt van már 700,000 forint, a mai nehéz időkben, midőn a hátultölthető fegyverek megszerzésére 21 s két tized millió kell, nem járja több. Ad 3.) A moralitás nem engedi, hogy a legény, ki verbuváló Bezirkjében szerelmes viszonynyal bir,saját kerületében megmaradjon aztán meg illik, hogy a mai haladott korban a fiatal ember minél több világot lásson. Y. de Y. Dühös levél a vidékről. (Körmönfonta Ifj. D.) Tiisztelt Tolt ur ! Úgy hallottam, hogy maga az a „Bolond Miska“ a ki a napokbanllé piszkóta a döbröcönyi civitást, a miat, hogy valami Petőfi-féle szobor elrendezésére csak húsz forintokat adott vóna. Már megkövetem tisztelettel, kövesse meg magát, de mink; — legalább Én, az olan kúdústú, aki azt meg nem köszöni amit kap, hát isten ugycsak még azt is meg sajnálom, amit odattam néki. Aztán mi közünk nekünk ahho a Petőfihóz — nem ismertük mink annak se apját, se anyyát, se semmi névre nevezhető faméliáját; aztán mi jót tett a velünk, nem szorulunk mink rá, nem mentünk mink is hozzá kenyeret kérni, hát mit izének az urak is vele minket ? Megyei mozgalmak. Szerkesztő! Kibúvok bőrömből, nem birok magammal, a pápaszem leugrik orromról, úgy feszülnek orrom lyukai, mint a büszke paripáé, ha pályát fut és el ér. Eddig szerzett hervadatlan babérjaimhoz újakat fűztem. Mint író, mint szónok, mint udvarló baccalaureatus vagyok. Mai nap ismét én voltam a bizottmány hőse s a számos, azaz nem akarok hazudni, a csekély számú közönség kegyence. A szerkesztő , gyönyörű az a megyei élet, nagy szerep bizottmányi tag lenni, nem is kívánok miniszter lenni, ha koordinált hatalom lehetek. Hogy magas állás a bizottmányi tagság, tanúsítja azon körülmény, hogy a quietált Bachhuszárok is betolakodnak a terembe s megereszték ékesszólásuk csatornáit, hogy Hirnök János ellenére védjék a parlamenti kormányrendszert s osztakozhassanak a haza felvirágoztatása dicsőségében. De térjünk át a közügyekre, hadd lássa az olvasó, hogy amit egy francia király mondott magáról: „én vagyok az állam, én is elmondhatom magamról „én vagyok a megye.“ Olvastatott X. megye levele, melyben felhívja megyénket, hogy pártoljuk az általa kinevezett graci vasútvonalakat. Egymásután keltek fel a lelkes szónokok s hevesen vitatkoztak azon kérdés fölött, melyik lenne legegyenesebb vonal X-től Grácig. Látván, hogy mindnyájan szakavatottság nélkül szólottak a tárgyhoz, felemelkedtem s következő praktikus indítványt tettem, mely bármely rátóti embernek dicsőségére válnék : — Uraim ! rövid leszek, bár hosszú is tudnék lenni, de rövid maradok. Önök sokat beszéltek az egyenes vonalról de beszédükön nagyon érzik a szakavatatlanság bűze, (egyfelől mozgás, más felől helyeslés). Figyeljenek beszédemre, majd én megmutatom, hogy praktice hogyan lehet az egyenes vonalt eltalálni, (mozgás, halljuk, átalános figyelem.) Mindeneknek előtt nevezzen ki ő excellentiája egy deputatiót, ennek a küldöttségnek adja utasításul, hogy vegyen roppant mennyiségű zsineget, a zsinegnek egyik végét kösse az X-i öreg templom tornyának keresztjéhez s ekkor induljon meg Grac felé, magával vivén a roppant csomag zsineget s midőn Gracba érend, kösse a zsineg másik végét a graci öreg templom tornyának keresztjéhez. Ezen kifeszitett zsineg déli árnyékának vonalán verjen le mindenütt karókat s ezen levert karók fogják kijelölni az egyenes vonalt. Ezen praktikus eljárás államgazdászati szempontból tekintve is nagyon ajánlható, mert ezen vonal meghúzása által meg lenne kimérve a roppant költséggel járó mérnöki előmunkálat. Szájtátott hallgatagság kötte beszédemet, mindenki egymásra mereszté szemét s már-már azt hittem, hogy indítványom egyhangú pártolásra találandó midőn feláll a suum cuique kanonok ur s körülmosolyogván a tátott szájú közönséget, igyen nyilatkozott: — Keresztény hallgatóim ! azaz hogy bocsánatot kérek, nem keresztények, hanem kegyelmes uram és tekintetes bizottmány, lisztért állandó bizottmányi tagok ! Megvallom, mint pap, a vasútépítéshez nem igen értek , e szerint a dolog érdeméhez nem is fogok szólani; de mint pap, kötelességemnek tartom figyelmeztetni a tisztelt bizottmányt, hogy mielőtt a zsinegnek a torony keresztjéhez való akasztása elhatároztatnék, kerestessék meg az egyházi hatóság az iránt, hogy engedje meg a felszentelt keresztnek ily világi célokra való igénybe vételét, mert az egyházhatóság nem tűrheti, hogy idegen az ő mezejébe kanyaritsa az ő sarlóját: tehát kérem az egyház engedélye kikérését a suum cuique elvnél fogva. — Legalább hat pap íratta fel magát s hevesen szónokolt a mellett, hogy az egyház beleegyezése nélkül nem szabad a kereszthez valamit akasztani. Persze azt ellenzik a szent atyák, hogy a kereszthez valami akasztassák , de azt nem bánnák, ha mindegyikökre egy-egy keresztet akasztanának. És gondolja el szerkesztő uram ! ezen praktikus indítvány elbukott s a tespedő többség megelégedett azzal, hogy felírunk a közlekedési minisztériumhoz s annak bölcseségére bízzuk a kivitelt. Ali . . . csöngést hallok az utcáról . . . ablakomhoz rohanok . . . Z. gróf négyes fogatú szánja áll előttem ... a gróf ül benne ... integet... rohanok. Félben kell hagynom a levélírást, mert gróffal szánkázhatok. Szerkesztő, nem is képzeli, mily élvezet egy gróffal szánkázni, még utóbb engem néznek grófnak, mert Z. gróf nem visel pápaszemet én pedig nem érek a nélkül egy pakli drei König tabakot. A revoir. Páh ! UI. i. Mielőtt álomra hajtanám nehéz fejemet, ide igtatom a leverő hirt, melyet Z. gróf szájából hallottam. Mióta a zsandárokat eltisztitották tőlünk, fájdalom! azóta a közbiztonság nemes rothatásnak indult. Egy köztiszteletben álló hazafit, aki 1 lb4us 49-ben a legvéresebb csaták dühe elől csupa humanitási szempontból, hogy embertársa vérét ne kelljen ontania, félrevonult: egy adakozásáról ismeretes emberbarátot, kinek bőkezűségét majd minden ember érezte, a napokban egy meggondolatlan fiatal ember nyilvános helyen testileg megsértett. A megbántott nagyság, üdvözítőnk tanát követve : a ki téged kővel hajit, kenyérrel dobd vissza zsemlyét ragadott fel s ellenfeléhez sújtván, családi körébe vonult és zsebre dugván honfi fájdalmát, onnan csak tiz nap múlva lépett ki, hogy tömlőjébe szedje a honfiúi meggyaláztatás fölötti fájdalom miatt eresztett részvétcsöppeket. 30 Aztán uszongya az ur, hogy a hazafisságot nem a szájaskodásban, hanem a tettekben keresi az ur. Némán kérem, kikérem magamnak az igen beszédőt; de ezt ne a mi Döbröcönyünk neve után emlegesse ; nem vagyunk mink se Eger, se Komáromba ; a mi követünk Patai Isvány ; nem monyunk mink magukban hazaféjságot tanúni. Nézze az ur Tömösvárt, ennek még több esze van, mint nékünk; öt pöngó forinttal gyugta ki a szemit a kérögtetöknek; aztán már essenek neki ennek is az urak — saját drága pénzije. Hom ! Minek szobroskodnak az urak mindég ? — jobb vóna bizon, mögönnék, möginnák azt az egy pár krajcárt, k’ssé rugygya az embör, hogy meddig él. Aztán nem elég mán köztünk az éhenkórász, még halálos hattyuk után is mánk tarcsuk el ültet. Nézze meg az ember ! Hát csak elég legyen a disputa , mer’én isten teremtett ucscsa ,, meg haragszok, hogy jobban sé kőő! írtam Mögcsömörlött Dömötör döbröcönyi embör. Az uj francia sajtótörvény. A francia törvényhozó testületben hetek óta teremnek a szóvirágok; az egyik fél a másiknak csalánbokrétákat dörzsöl az orra alá, s naponkint a tisztelt ház oly hangosan prüszszenti el magát, hogy Európa kisasszony alig győzi a sok „kedves egérségére váljék“-ot mondani,levelezni, sürgönyözni, telegrafirozni. A lapok Conversations-Lexikon-mellékletekkel jelennek meg, hogy a nagy fizető publikum legalább nyomtatott ige útján részesülhessen ama szemen szedett gorombaságokban, melyeket a követ urak egymás feje felé hajigálnak. A császár csak az egyik fülén fekszik, hogy a másik fülével azonnal megleshesse: mennyire nincs az uj sajtótörvény a szabad szellemek ínyére. A. B. és C. urak kigyót-békát kiabálnak: nem kell nekünk oly szabadelvű törvény! Gruttenberget utólagosan in effigie fel kell akasztani, amiért a nyomtatás veszedelmes mesterségét feltalálta! a sajtó hydrafejű jószág melynek testéről nem lehet elég fejet leszabdalni ! A míg X. Y. és Z. urak békát-kigyót kiabálnak: a törvény minden betűje szégyenbélyeg, melyet vállunkra akarnak sütni! inkább soha újságot nem olvasunk, sem gyűlési jelentéseket, sem házassági ajánlatokat, sem „titkos orvosok“ reklámjait, mintsem megengednők, hogy ezen törvény útján jöjjön létre! De hát milyen ez az új törvény, hogy akkora hűhót csap a világban ? milyen kását főz Napóleon, hogy az egyik nagyon cukrosnak a másik nagyon sósnak találja? Íme itt van : kiszedjük belőle a legszebb paragrafusokat. §. 1. Ki a sajtó utján csak egy sort akar nyilvánítani, annak előlegesen a policáj-büróban a következő okmányokat kell lerakni: nagyapja halotti bizonyítványát, szülei házassági szerződését, saját születési, oktatási, erkölcsi bizonyítványát, adós gyóntató cédulát hitelezői nyugtáját a lefizetett tartozásokról, az éltében kapott összes szerelmes leveleket, s tiz hiteles tanuktól aláirt bizonyítványt, hogy soha a császár ő felségre nem gondolt, a nélkül, hogy hozzá nem tette volna: isten áldja meg a fejedelmet ! §. 3. Ki maga lapot akar kiadni, annak a következő kauciót kell letenni: 1) a hány hasábból áll lapja, annyi százezer frankot; 2) a hány lapból áll újsága, annyi palotát Páris egyik legelőkelőbb boulevardján; 3) a hány levélből áll hírlapja, annyi villát valamelyik hirnevesb, fashionable fürdőben. §. 6. Minden vezércikk s minden eredeti politikai levél élére külön bélyeg teendő. Minden egyes bélyeg rásütéséért egy frank fizetendő, s rendesen három hónapra előre; ami a végleszámitás után fölösleg marad, az hátultölthető fegyverek megszerzésére fordíttatik.