Bolond Miska, 1870 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1870-07-10 / 28. szám
Új Zrinyiász, de prózában. Kedves múzsa! Szíveskedjél isteni ábrázatodat egy Türschnél vásárolt finom brüsseli fátyollal eltakarni és tégy úgy, mintha szomorkodnál, mert baj van, még pedig nagy baj. A Zrinyi-kávéház megszűnik, miután 400 forinttal megstajgerolta a háziura, e barbár, kinek a Zrínyi nagy neve iránt ily kevés kegyelete van. Te is elvészsz hátok dicsé palotája Mokka azon drágalátos nedűjének, melynek jó magyarán neve az, hogy czikória s melynek múzsája ennélfogva Terpczikória, kit a görögök (Schwarz Gyulát is odaértve) Terpsichorénak neveztek. Ne engedjétek e botrányt megtörténni, oh daliás kozákok! kik lándzsa helyett dákóval öklelöztek azon zöld pázsit harczterén, melynek neve biliárd-posztó. Nem foly-e kozákvér ereitekben ? kozákvér, lógerbier és krénvirsli? Ragadjatok dákót és üzenjetek alagért a háziúrnak! Csináljátok be e zsarnokot sarokba, hisz erre nem kell egyéb, csak egy Schlager mit flekk. Ő ugyan maga is jó biliardista lehet, miután ily szépen megduplázta... a házbért, de hát ti veletek mégsem igen bírna, mert ő nemcsak hogy nem kozák,, de még csak nem is muszka alattvaló. És ti, jámbor balekok, hol vagytok ? Ludak, győzzetek disznót, hisz sokan vagytok, kiket évtizedek óta megkoppasztottak e szent hajlék boltozatai alatt! Oh jámbor balekok, kiket a zsíros vidék hizlal a kopár fővárosi kövezet éhes taposóinak örömére! Jertek s kérjétek meg az új építkezési bizottságot, hogy mentse meg nektek a „Zrinyi“-t és subvencionálja a 24 millióból. Oh, de hisz ti nem halljátok szavaimat! Ti haladatlanok vagytok és elfeleditek, hányszor hagytátok el megkönnyebbülve e büszke csarnokokat, hányszor főztek itt le, midőn nyersen jöttetek fel a civilizálatlan pusztákról, hányszor sültetek itt fel, midőn még sületlen beszédű falusiak valátok, hányszor lettetek itt télen leforrázva s láttátok magatokat nyáron megfagyva! Légy oly szives, oh kedves múzsácska! szeretetreméltó Terpczikoria kisasszony! lebegj oda a késedelmezőkhöz és húzogasd meg füleik czimpáit, melyek terjedelmesek, miként azon állatéi, mely azt hiszi, hogy az abcben az „i“ betű után nem a „k“ jön, hanem az „á.“ De hisz ez mind hasztalan. Tanuljunk lemondani! Ne is derangirozd magadat, oh múzsa! úgyis hiába volna. Ama korcs nemzedék már annyira elfajzott, hogy még Zrínyi nevének hallatára sem csinál forradalmat. El fogsz tehát veszni, oh Zrínyi! Posztód zöld virányain nem fog többé lyukat döfni a süldő pyramidlista, midőn Lenhossék professzor odaát a bonczteremben épen az ő nevét olvassa a catalogusból. És nem fog benned soha többé eldalni azon nagy alternatíva, ha vájjon ...nasi-e, avagy pediglen vasi! És nem fog többé az éj szomorú magzatja, a korlátlan szabadság legelső hőse, a korhely, vulgo lump, egy általa megfizethetetlen pohár szilvórium csöndes partjain elterülve édes álmokban ringatódzni, miglen a szendergőt, valamint egykor Diana a szundikáló Eudymiont, föl nem ébreszti a kellner s csizmasarkának egy heraklesi legyintésével ki nem rögtönzi az utczai járda ősgránit koczkajegeczeire. Isten veled, bus hajlék! Isten veled, nagy tettek dicső színhelye! Isten veled, hősvértől nem pirosult gyásztér, melyet sóhajtva köszöntök! Adieu! Pfirti der Gót! Vasárnapi tárcza. (Szellemdús modorban.) Numerus est omen. Nem igy áll a csízióban ? aztán meg igy nem is rímel ? nem tehetünk róla, semmi közünk a névhez, a szám beszélget, és a szám az omen. „Táncsics Mihály Füreden a 48-as számú szobában lakik.“ Nem meglepő tüneményes véletlen ez ? Szolgálhatunk még több ily ominosus esetlegességekkel. Török Jánosnak 47 lépcsőn kell felhaladni, míg lakszobájába érkezik; Kolumbus Kristóf szentté-kinevezése alkalmából 1492 viaszgyertya égett Péter templomában (csak méltóztatik tudni, hogy 1492-ben fedezte fel Amerikát ?); gróf Andrássynak szolgai személyzete épp 67 egyénből (utriusque generis) áll; Forgách, a muszkák ciceronéja, a múlt farsangon összesen 49 fánkot fogyasztott el. Fánk ? forgácsfánk ? farsang ? . . hála neked, te eszmelánczolat, a mely az algebrából váratlan ugrással átviszesz arra a sik talajra, melyen az emberiség ifjúsága víg tánczban perdül meg ! „E szent csarnokokban nem ismerik a boszut!“ — mondá Homér, Ossián, Kisfaludy vagy valamelyik, más pegázus-nyargaló; a Margitszigeten, az állatkertben, a császárfürdőben pedig nem ismerik a verejtéket; azaz : ismerni ismerik ugyan, hanem bánja a fránya, ha a homlokról csorognak az izzadás gyöngyei, mint Kerkápoly ajkairól az,agyonmorzsoló syllogismusok.“ S ha az a more nekirántja, ha agyunkban bukfenczet hánynak a pezsgő-ördögöcskék, és a karjaink közt lejtő bálkirálynő palam et publice kitüntet bennünket, mint méltóságos Festetics ő excellentiája Stein Náthán J. urat, akkor fumigáljuk a verejtéket, fumigáljuk az egy forint húsz krajczáros salátát, fumigáljuk az ég csillagait, fumigálunk mindent, csak azokat a szivarokat nem, melyekkel Kerkápolya excellentiája a nagy magyar haza nemes népét megtraktálni szándékozik. Oh, britannica! oh, milares! oh, londres! oh, Kerkápoly ! Te, aki elkérted Mihály arkangyaltól a lángpallost, és osztályodból kíméletlenül kikergetted a hivatalos sajtó tollas állatait; te, aki lépcsőről-lépcsőre haladva, professorból Megváltó lettél, a mennyiben megváltottad a lánczhidat; te, aki oly csuda dolgot mivelsz, hogy egy lélekzet alatt (mely más emberfiánál két másodperczig tart) két órai beszédet tudsz tartani; te, te, és hatodszor is te! engedj természeted sugallatának, ne zsenirozd magad, gorombáskodjál amúgy isten igazában azzal a mérget áruló trafikkal, mondd, hogy az ördög vigye el, és — meglehet, hisz nagy úr vagy ! — tán megszabadít bennünket tőle a pokol ura, — hasznát vehetné lemn tüzelő szernek, hisz itt is úgy lángol, mint a száraz szalma. Lám, csak jóakarat kell valamihez, aztán megy a dolog. Zsigó bácsiról is azt hittük, hogy ért a drámához, mind te a financiához, és ime, új húrokat csináltat lyrájára, megpengeti azokat, és most a jambus-sexer is csak úgy zuhannak fejünkre, mint a douche vízsugarai a kaltenleutgebeni fürdőben, ahova jó Zsigó bácsi megszökött saját maga leányai: Anna és Iréné elől. És míg a papa hosszú, nyári álmot aluszik, addig magzatjai ellepik a „Pesti Napló“ tárczáját, és zökkenő — pardon zokogó nyelven panaszolják el szívük nagy keservét. Heu, illis miserabilibus! és heu, mihi miserabili, aki szeretem a színházat, mint a képviselőház Gajzágó Salamont, és most a hat heti bus szünet alatt nem tudom, hová legyek unalmamban, hová legyek kétségbeesésemben. A Dunába vissem-e magam, vagy a Thaisz-Forster-por iszapjába ? cyankalit vegyek-e be, vagy kívülről tanuljam-e a financzminister municipális beszédét ? felcsapjak-e spanyol királynak, vagy az őrültek házába zárassam-e magam ? Oh, szent Tóni, segíts rajtam, adj tanácsot! Ha várok, ha végigvárom ezt a borzasztó interregnumot, csak azért teszem, mert van reményem, hogy szemtől-szembe láthatom a dicső prófétát, kinek neve: Wagner Richard, és „Tannhäuser“ Venushegyét akképen csodálhatom, amint csodálták a párizsiak! Venushegy! Te kisértő, csábító, habszülte Aphrodite, mondd: miért jut említésedre megint eszembe a Thaisz-Forster-patvarra ? miért épen ez, és miért nem a konstabler, aki a mérnököt medvetánczoltatónak nézte, vagy a tekintetes, városi közgyűlés, mely a szájkosarat levette a miser contribuens canisról ? vagy miért nem csutorás Csokonai emlékszobra, mely zálogban nyugszik a debreczeni vámon? Venushegy!hej, de szívesen lennék a Tannhäuser, aki heteket töltött benned , vagy nem bánom ; lehetne a Jungfrau, a Rigi, vagy akármelyik más hegység, ott is, másutt is töltenék pár hónapot, csak valahogy lerázhatnám nyakamról ezt a kovászos ugorkás nyarat, melyben olvad minden : a fagylalt, a gondolat, a politika, a jó kedv, no meg hébehóba a lapok előfizetőinek száma is, — ami egyébiránt nem azt jelenti, hogy a „Bolond Miska“ nincs megelégedve a praenumeratióval; szó sincs róla, hanem azért előfizetést még most is elfogad a kiadóhivatal, barátok tere, 7-dik szám alatt. 110 Budaváros átirata Pestvároshoz a szájkosár ügyében. Tisztelt Pest! A szájkosár ügyében bátorkodom e levelet önhöz intézni, remélvén, hogy szavaim ön által kellőleg figyelembe fognak vétetni. A szájkosár nem tartozik ariticus institutióink közé, miután be van bizonyítva, hogy sem az őseinkkel Ázsiából kijött kutyák, sem pedig a Pannóniában lelt római ebek szájkosarakat nem viseltek. Ellenkezőleg nem csalódunk, ha a szájkosarat a Bach-korszak egyik undok maradványának tekintjük, melynek föntartása tehát lehetetlen. Tisztelt Pest! Emlékezzék csak vissza, mily kellemetlen volt az, mikor még mi is szájkosarat viseltünk. Vagy azt gondolja tán, hogy a kutya nem ember? A magyar közmondás ilyesmit mer ugyan állítani a tótról, de a kutyáról nem. Igenis, a kutya is csak olyan ember, mint akárki, és joga van a szólásszabadságra, annál inkább miután, mai nap már adót is fizet. És ugyan mire való lenne az a szájkosár? Az orvostudomány bebizonyította, hogy a kutya, ha szájkosara van is, mégis haraphat — mihelyest azt leveszik szájáról. A szájkosár tehát a kutyaharapás ellen csak igen korlátolt esetekben szolgálhat garantia gyanánt, s ezen esetekben is csak addig, míg a harapás meg nem történt, míg ellenben a megtörtént harapást szájkosár alkalmazása által gyógyítani még eddig egyszer sem sikerült. Az állatgyógyászat ilyen esetekben inkább a bűnös kutya megölése által szokta a harapást gyógykezelni, és pedig teljes sikerrel mindazon esetekben, melyekben a kutya veszett nem volt. A mostani szokásos védmárka, melyet kutyáink hordanak, s különben is elég védelem, mit már a márka is eléggé mutat, mert hogy lehetne máskép védmárka. A védmárka nagyszerű találmányát csak a hason alkalmazású védhimlővel lehet párhuzamba helyezni, mely párhuzam teljes lesz, mihelyt a tudománynak sikerüt rendert a védhimlőt úgy elkészíteni, hogy azt az ebek nyakukon fityegve hordozhassák, a védmárkát pedig úgy, hogy az az embe rek vérébe oltathassék, úgy hiszem, t. Pest, nem is kell tovább folytatnom ezen argumentatiót, melynek ellenállhatlansága kirívó. Reményem, hogy érveim által meggyőzve, ön is sietni fog eltörölni ama Bach anticus azaz Bach-féle antik rendszabályt, melynek neve szájkosár. Fogadja ön vízvezetés és kövezet nélküli, de mély tiszteletem nyilvánítását. Buda, s. k.