Bolond Miska, 1870 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1870-10-23 / 43. szám

Egy beszélgetés Bismarckkal. .. szerkesztőség! Olyan úr mint a „Times“, „Daily News“, vagy „New-Yorker Herald“ korrespondense én is vagyok. Nemcsak őket fogadá el Bismarck, hanem engem is. Olvasóim bizonyosan kiváncsiak lesznek nagyérdekű beszélgetésünk folyamára, — Íme: a fennebbi levelezők módjára én is közlöm azt: En. Van szerencsém, excellentiádnak jó reggelt kívánni. Bismarck. Juten Mort’n. En. Mikép méltóztatott excellentiád nyugodni ? Bismarck. Nyugodni, aludni? „Schlafen, träumen?“ — mondja Hamlet. Higyye meg, uram, minden pillanat, melyet es vészterhes időkben az alvásnak szentelünk, árulás a haza ügyére. Ébren, folyvást ébren kell lennünk, uram. Én. Hát excellentiád ez időket vészterheseknek tartja? Bismarck. Az idő, uram, mindig terhes, most óriási, majd hatlábú szamarat, most meg véres szörnyet szül. Mi diplomaták vagyunk az okleveles bábák. Az 1870-diki év tulajdonképen még nem is szült, még csak szülőtésben van. Én. Hát mit fog szülni excellentiád véleménye szerint ? Bismarck. Hosszú évi tapasztalataim nyomán bizton mondhatom : ikergyermekeket. — (finom mosolylyal) Elsaszt és Lothringiát. Én. De ha Elszasz és Lothringia vonakodnának Németországhoz tartozni ? Bismarck. Ki kérdi a bimbót: а к a r-é fölpattanni ? ki kérdi a demokratát: akarja-e a száját betartani? ki kérdi a fát: а ť a r-é égni ? ki kérdi a porontyot: а ť a r-é születni ? ha a nap, az államügyész, a tűz, s a kellő idő megvan, akkor mindennek okvetlenül meg kell történni. És. Mit ért excellentiád „kellő idő“ alatt? Bismarck. Kellő idő, uram, az nagyon relatív fogalom. Ha például Benedeket 65-ben penzionálták volna, az nem lett volna kellő idő, mert állásában nagy szolgálatot tett nekünk, a 66-diki nyugdíjazás azonban kellő idő volt; ha a pápa elfogadja az 52.000 tallérnyi havi gázsit, akkor jól tudja, hogy most van a kellő idő, mert három hónap múlva 52 Péter piczulát sem kapna, ha most vonakodnék; a mi esetünkben kellő idő annyit jelent, mint: békekötésen. De kivel szándékozik excellentiád békét kötni? Bismarck. Det is mir Worscht. Megkötöm én azt minden férfivagy asszonyi állattal, a melyben kialudt a szufla, s amelyről látom, hogy olyan gyönge, hogy még az én három hajamszállát sem lenne képes kitépni. Minél istentől elhagyatottabb és nyomorultabb az én vis-a-vism, annál szívesebben kötöm meg vele a békét. Higgye meg, uram, én már örömest hagynám abban a tánczot; első demnemet már agyontánczoltam, ennek a másodiknak a bolond ugrásaitól meg kezd fejem szédelegni. Nem bánom én, legyen az Favre vagy Napoleon, Hugo Viktor vagy Offenbach, Cremieux vagy Rothschild, —csak engedje magát amputálni, én aztán szíves örömest ott hagyom a faképnél. Én. Köszönöm excellentiád érdekes felvilágosításait; megengedi-e azok közlését a „Bolond Miská“-ban ? Bismarck. Ha nem engedem meg, mégis közli, teh bien, mit Verningen. Megjelent és minden hiteles könyvárusnál katató : „Két dudás egy csárdában,“ vagy „Manó és Pio Rómában.“ Németfranczia kútfők alapján szerezte C. Adoma. „A keresett és meg nem talált golyó.“ Érdekes mese kis gyerekek számára. Sedan, 1870. Költötte Aesopus III. „Karlsbadi ostyák,“ vagy „Tamás bátya 100 esztendős jövendölései.“ Magasb pletyka. Emlékéből kiáll(oyd)ozta Elnök Pál. „Ora et labora, dabit tibi Moltke omnia bona.“ Imakönyv, a szöveg közé nyomtatott csataképekkel. A vaskor stylusában irta Augusta férje. „Hogy ha én kis madárka lennék!“ vagy „Aber aussi, aussi, möchtigern ! “ Népdal, ágyuszóra egyre készíti Bazaine bácsi. „Mondj igazat, betörik a fejed.“ Tanulságos história. Tapasztalta J. A. Coby. A nyomás Bismarcktól, aötés Falkensteintől való. „Und Menschen werden zu Hyänen.“ Korrajz. A Schillertől vett idézetből kiindulva az igét testté teszik, s számtalan élő és holt példákkal illustrálják Kant utódai. Fritz Schultze tizenegyedik levele feleségéhez. Riečke, meen Schatz! Zu allererstens, ich danke dich für der Flanelljacke und den Strümpfen. Hidd el, kedves hitvesem, ha Humboldt „Kosmos“-ának eredeti kéziratát, vagy ami még több: ha a te szép physiognomiádnak legújabb photografiáját elküldted volna, — ich schwör dich’s bei deinem ersten grauen Haar! — nem örültem volna jobban, mint ennek a meleg réklinek és kapczáknak. Látod, Riečke, olyan az élet! Ha otthon nem volt mindennap tiszta vatermörderem, macht’ ich dich eenen fürchterlichen Spektakel ; ha állam s arczom csak iczi-piczikét tüskésedni kezdett, machtest du mich eenen noch fürchterlichem Spektakel. Ez az otthon rendje, kényelme: im Bivouak jehes ganz anders zu. El 168 hiszed-é, hogy gallérom olyan fekete, hogy a tyúkok (notabene wenn diese Jattung von Wiedhern nich janz ausgestorben wäre) annak megpillantásakor alulni mennének, azon hitben, hogy sötétedni kezd ? és hiszed-e, hogy szakállam hosszabb a leghirhedettebb zsebmetsző ujjainál, s az öreg Willem gyakran tréfásan mondja nekem: Weest Schultze, aus deinen Bart könnt’ man eene Rosshaarmatratze machen ? plaid és felöltő, keztyü és shawl, rumos thea és maroni arostiti, — az otthon őszkor mind magától értetik, de itt, in diesen sottvermaledeuten, flänzenden Nest egy őszi kabát gombjának az árnyékát sem látni, és azért újból mondom neked, Riečke, ich danke dich for deiner warmen Liebesjabe, és minden lat flanellért hozok neked Párisból egy font brüsseli csipkét. Párisból ? Mach kein so finsteres Jesicht nich, Riečke! olyan bizonyos, hogy bemegyünk, mint ahogy igaz, hogy a te gyerekeid az én gyerekeim. Ha még most is kételkedel, dann, meen Engel, lass ich mir von dich scheiden. Senki, de senki, még Moltke inasának az unokaöcse sem képes fölfogni, mikép tarthatják magukat ennyi ideig a párisiak. A városban mindennap új forradalom van, der wissen wir jewiss; ma a Flourens — een Banditenhäuptling in Lackstibletten — kiáltja ki a contra-republikát, holnap egy másik patriota — een Bruder sansculottianer — recontra-republikázik és holnapután egy harmadik rerecontrát mond: so jehes alleweel, der Lampetta und der Geradry sind schon durch der Luft jeflüchtet. A marhavész kiütött odabenn az emberek közt is. A tejet boraxból és sörkrétából, a vajat fagygyuból és viaszból csinálják. Een Viertelpfund Rattenfleisch kostet 3 Francs, fünfundsiebzig centimes. A kenyeret a gyógyszertárban szemenként mérik. A gázvilágítás olyan sötét, hogy minden lámpa mellett egy istállógyertya ég, csak hogy észrevegyék azt. Dak dich nur, Riečke, mit die Vaterunser’s müssen sie auch sparsam umsehn, aus Furcht, der sie aussehn, — és mégis tartják magukat, sőt olykor — olykor még lövöldöznek is. Így például tegnap egyszerre húsz átsüvöltő gránátot kapkodtam össze a levegőben (beiseschlossen schicke ich dich diese interessanten Dingerdiens, sich acht, sie sind noch nich krepirt!) a mi több : Toursból kaptam egy postagalamb által ballontelegrammot, melyben Trochu azt szenni, hogy a héten ezudarul megvert bennünket; bei Jött ich kenn mir nich aus, nem értem a históriát, pedig mindig eminens voltam von die Weltgeschichte. Ha a legközelebbi levelet nem írom Párisból, akkor bizton hiheted, hogy Willem még Versaillesben imádkozik, und ich in die Flanelljacke steh alleweel noch vor Paris und um Paris herum. Fritz Schultze, warmjewordener Belajerer. Viktoria angol királynő negyedik leányát, a szellem- és kedélydús Loluza herczegnőt egy közönséges nemes ember, marquis of Lome, miniszteri titkár jegyezte el. A Kongó-hattornyosi Ökrösömés nagysága ennek hallatára ódekorony palaczkája után nyúl, és orrfintorítva kiált föl : ah, mon dieu, quelle mésalliance! A „rejtélyes ember“~ről. A levelezők és combinatorok összetörik fejüket: vájjon ki lehetett az a rejtélyes ember, aki Bourbakit megszöktette Metzből, s az egész história regényes szálait szőtte? Neve „N“-nel kezdődik, mennyit tudni, no de ez annyit is jelenthet, mint: nemén, név, neve pedig van mindenkinek, s igy e betű-álcza alatt bárki lehet elrejtve. — Vájjon ki lehetett?... Peri bizonyára nem volt, mert ennek gazneve Kain-bélyegként homlokára van sütve, — el nem tagadhatta volna azt. Martori nem volt; Izabella asszonyság alig engedi, hogy más asszony körül forgolódjék, legyen ez bár ex-nővére. A no ne 11 nem volt, nem szokta az ember a szomszéd tüzét oltani, mikor a maga háza ég. Gréchy Béla nem volt, hogy eresztenék be őt Metzbe, mikor még Bécsben is útját állták? Mazzini nem volt, hisz harminczéves tapasztalásból tudjuk, hogy e férfiú soha titkos uton nem járt, soha nem konspirált, soha úti levél nélkül nem utazott. Gróf Beust nem volt, nem ér rá, homloka verejtékében a piros könyvet kell szerkesztenie. Somssich Pál nem volt, különben a „Lloyd“-ban azóta már megjelent volna egy czikk: „Mein Gespräch mit einem Franzosen.“ Fritz Schultze nem volt; ez feleségének rég megírta volna legújabb csodatettét. És nem volt dr. Agay Adolf sem; más a „belopás“ a hasábok közé, s más az előőrsök mögé. Ha pedig sem Pietri, sem Marfori, sem Antonelli, sem Péchy, sem Mazzini, sem Beust, sem Somssich, sem Schultze, sem Agay nem volt, úgy bizonyára más volt. Kicsoda? hát a mi fejünk káptalan ?