Bolond Miska, 1874 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-02 / 31. szám

V -—r-isa—»—— Gh­yczy országgyűlési beszéde után, vagy : Kötve f­igyj a komának! T­isza találkozik vele a Sándor utczán. — Hova mégy Kálmán? kérdi. — Megyek haza Budára. Kiséri el, fon- I tos megbeszélni valóm volna a bankügyben. — Privátim mondod nekem, hogy haza mégy ? — Pessze hogy privátim. — Akkor hát légy szives excellencziás barátom bejönni a házba, ismételd ott ezt egy beszédben palam et publice. Mert tudod, ne vedd sértésnek kedves öregem, azt is privá­tim, négyszem­közt mondtad nekem, hogy a Xlli .-t elvetendő rosznak tartod, a házban­­ mégis erősködtél, hogy akkor is szükségesnek tartod és ragaszkodol hozzá, ha vala­mennyi mi­niszter elejtené is. G­hyczy és Tisza betérnek a házba, Ghy­­czy szót kér, s ünnepélyes beszédben kijelenti, hogy most egyenest haza fog menni, Budára. Erre Tisza megnyugtatva távozik vele. H­ollán találja a corridoron. — Lesz e hát a Bankvereinnak kártérítése­­ a hatvan-miskolczi vonalért ? — Kap 5 miliót. — Privatim méltóztatos ezt mondani. — Hát hogy mondjam. — Kegyeskednél ezt odabenn ismételni az egész ház előtt. Úgy mégis többet ér. G­örczy kénytelen bemenve beszédet tar­tani, s abban ismételni nyilvánosan, a­mit pri­vátim mondott. Ebben megnyugodtatik. A pénzügyminiszter benyit az ötpacsirta­­sándor utcza sarki trafikba, az Annácskához, a­hol a rendes kuncsaft. — Kérek öt darab kerkapolyt. Mond mosolyogva a fekete szemű kis barnának. — Komolyan ? — Hát hogy ne komolyan ? — De csak privátim, ugye bár ? — Ilyesmit hogy kérjen máskép az ember. — No hát csak tessék előbb nyilvánosan ismételni az országházban, vagy azt hiszem, hogy csak kötődni tetszik. A pénzügyminiszter kénytelen oda sietni, ott kívánságát egy beszédbe bele­fűzni ;s miu­tán beszéde kefelevonatban megjelent, annak előmutatása mellett megkapja a mit kivánt. Augusztus. 2.1874 BOLOND MISKA.­ ­A.­­ 15 TI A Szilágyi Dezső Mopszli Gusztija. — Úgy van dresszirozva, hogy mindig odavigye neki a 48-iki törvényeket, mikor Szilágyi speciel. S mert Szilágyi mindig a 48-iki törvényeket olvassa rá Tiszára,védve a választási törvényt: Mopszli Dusztin mindig a 48-ki törvényekkel szaladgál.­­ EzT A Szilágyi Dezsőt most nevezik ki, — s már félesztendei szabadságra megy ! Én ezt csak akkor érhettem el, mikor elbocsátottak. Mely­­ely. Mért nem a kánonjogot adod elő, Dezsikém ? Druszád i­n­t­r­a mentem Virgilius. Én emeltelek kollegámmá. Ereszkedj le hozzám­­! Kezeid csókolja Ku­SZtáV­Igazságügyi-politika ? Uj tanszék az ő kedvéért ! Uj osztalékos a didactrumra ? Kótz, prezenczmarkot Ányos. Engem tennétek meg a Józsefnek! Eötvös, a Károly. Profeszor lett. Nem akarja, hogy é­n maradjak az igazságügy miniszter P. Panner. J Bernát Gazsi emléke. — Emlékbeszéd, sírkövének julius 31-dikén történt felállításakor. K­IJÖTTÜNK a zsibongó városból, hogy a ha­lál kertjében rójjuk le a kegyelet adóját an­nak, ki, míg élt, mindig nevetésre birt és aka­rata ellenére csak akkor tett szomorúvá, midőn megszűnt élni. Ki volt ő? Bölcs volt, ki a világ hiúságait mindenben átlátta és feltárta ; de nem cinikus, kit nem érdekelt semmi, nem szeretett senkit és semmit. Költő volt ő, kinek meleg kedélyéből folyt a humor, élénk fantáziájából a röpke gondolat, bejárva az ismert és ismeret­­len világ minden részét, hogy az óriási dolgok­ban keresse és feltárja az apró furcsaságokat, és a csekélységek fontosságát tüntesse fel; végül zeneszerző volt ő, ki a magyar nép kedélyének mélyére szállt le és mint búvár hozta fel on­nan azokat az elrejtett gyöngyöket, a dalokat, melyeknek dallamában nemzetünk busongó életfilozófiája oly elandalitó, megkapó módon van kifejezve. A ki Bernát Gazsi mondásait, dalait hal­lotta, iratait olvasta, az meggyőződhetett ar­ról, hogy benne a bölcs, egy költő és egy ze­­neköltő volt egyesülve; ki lángoló szeretettel csüngött az igazságon, hazáján és nemzetén ; de csakis az élet­filosófia magaslatáról ítélte meg a dolgokat és fantáziájának bizarr ruháiba azért öltöztette az igazságokat, hogy ne vegyük észre, hogy mit nevetünk rajtuk, azok keb­lünkbe lopódznak. S­okat emlegetett, közönséges vicrczei is vannak. De nem vettük észre, hogy azokban mély igazságok rejlenek. Hisz ő a római pápát sokszor elvette feleségül és ezzel jelezte azt, hogy könnyebb e lehetetlenségnek megtörténni, mint az ultramontanismusnak reformálódni. Egy szúnyog csípéssel egy téglából házat épí­tett,­­ és ebben híven visszaadta szédelgő vál­lalataink keletkezésének egész történetét. Meg­választatta magát két bival társaságában Bok­­harában követnek és beült a mi parlamentünk­be szavazni. Azt hiszem, hogy ebben politikai állapotainkra jó czélzás van. Hát városunk po­rát, klimatikus viszonyaink roszaságát, nagy­­zani vágyó mágnásainkat és a gourmandokat — ki tudta jobban satyrizálni bizarr gondola­tokban, mint ő ? L­ehet e közönséges lélek, földhöz tapadt jellem az, ki az élet küzdelmeiben, szenvedé­lyeiben és szenvedéseiben kedélyének tükrét soha elhomályositni nem engedé, hanem min­dig vissza­tükrözé abban, hol nagyítva, hol torzítva, hol kicsinyítve az élet igazságait és furcsaságait ? Bizonyára nem. És az emlékezet e köve tanúskodik arról, hogy ő több igazsá­got, több jót mondott az embereknek, mint azok nyomtalanul elenyészhetnének. Mert a­ki megnevette ez életben, az gyakran menti meg életünket és még többször az igazság iránti sze­­retetünket. Legyen áldott emlékezete, tartsuk fenn mondásait, és ezekben emlékezzünk reá és általa az élet igazságaira. Mert ő megtaní­tott, hogy »az élet álom, az valódi bölcs, ki ébren él és élesen álmodik.« Legyen e kő tanúja rokonszenvünknek és az ő életének. Gazsi bácsi, nyugodjál békében! HEGEDŰS SÁNDOR O­nxio STijm.­EMBLÉME­K Budapest Főváros VII. ker. 548 sz. (Por- és szemétláda a boulevardokon.)

Next