Bolond Miska, 1874 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1874-10-18 / 42. szám

214 KIPFELHAUSER A N­AG­Y VILÁGBAN. KEDVES KRAEMMER ÚR ! Was zu viel ist, ist zu viel! Már most t. vetter urnák endschei­­sdoljon, hogy a mi Lloydokat­­és Journalokat úgy trum­­pfolják, azt az egész teszi, hogy a legújabb hírek csak mi tőlük kapják. Ja wer kann dafür, hogy az uj nemze­dék olyan gescheidte-köpte, hogy mindenki már bír szerkeszteni egy Blattot? Az csak kunszt, és dicséretünkre válik a mi ifjú nem­zedékre, hogy a vetter urak olyan zomnig ő rá­juk. Arról ők nem tehetik, hogy a két Moh­­rengassé - és Dreitrommligasséban minden második házban már Blatt szerkesztő-, és druckerei­ anstaltok vannak ; ez az ő culturok. De igazán ne gorombáskodjék Himmelkreutz­­fixpotstausendelementdonnerwetter a vetter ur! mert ezen a téren maguk is gyöngék; én nem langnálom a magyar nemzet némely jelessé­­géjeit,olykor (mint a közös penziónoknál) szépen szavaz, és jól fizet stb. De igazán, csak mélyen, durchdringen, mi tudunk gorombáskodni Ha én idehívom a Lloydot és a Journaléko és Ráth könyvkereskedőt, olyan káromkodást csinálnánk, hogy még a parlamentjéjük is zu­­sammensturzol, de azt nem akarjuk, mert most hamarjában egy kis pénz-saamenre volna szük­ségünk. De mit szól még ahhoz a Bittiesmarchhoz, hogy Arnimt az ő legjutester és legaltester ba­rátját einsperolta_a sok püspökökhöz? Az már mégis zu­viel! Én nem begreffolhatom, hogy egy olyan germanisátornak nem unja meg-e azt a sok einsperolást ? addig fog evvel a spiele­­reival menni, mig ő magát is einkóstolni fogja, mert az ő frakknak a spitzlisei már be vannak zárva. Soha lächerlichebb fölállítást, mint­hogy Don Carlost meglőtték volna, már nem existálhat! No sehen sie, hogy Páter patrissi­­mi Péter von Lonkay et Consortes nem uni­sonst imádkoztak, és szedték a Don Carlos pfenningeket, mert az ő élete szent ügy­nek van szentelve, aber dies ist noch nicht alles! Már a »Magyar Állattan« austrompótol­­ja, hogy az csak a zsidóknak a streichje, hogy a krachbörzén megint jobban berumsikolhatnak. De hiába, Krisztus úgy akarja, hogy őt egy golyó »unfehlbar« nem trafálhat, azért siessen­­. Krämmer úr, hogy ne verspótolja a subkrixlibogenben valamit adakozni, mert az ő bőrét kikell ausbesserolni, hogy más baj ne tör­ténje magát. Zur genesung, lebens recht wohl, ihr­ ­ucet. Megtudtuk, miszerint e terület Páda Vak főispánság. Kevés kérdeműsödés után el is ta­láltunk hozzá. Megajándékozott egy dis­kard­­dal, mely higanyból volt kalapálva. (Hol van?) Sajnálattal kell kijelentenem, hogy a mi zónánk alá érve a kard elolvadt s pengéjét mint ung­­ventum hydrargirit egy matrózzal a schmier­­cura alatt bekenettem. Másnap a főispán ő méltósága jeges med­vevadászatot rendezett tiszteletünkre. Hanem majd ott hagytam a fogamat. Alig megyünk néhány száz lépést a vízparton, rám jön vagy három jeges medve. (Hát Payer nem volt ott?) Dehogy nem, de ő vagy hetven lépéssel odább foglalt állást egy galagonya oleander és fenyő által képezett bozót mellett; toalettet csinált, mig én a három medvét leteritettem. (Tetszésmoraj. Hogy hogy ? mi módon ?) Nagyon egyszerű csellel éltem; volt zsebemben egy erős hajó kö­tél melynek két végén két sült tyuk volt meg­erősítve. Ezen két sült tyuk mindegyikében két vasmacska volt elrejtve. Én ezen kötelet oda dobtam a fenevadaknak ; kettő mindjárt rásza­ladt és mindegyike mohón fald fel a tyúkot; igy a két tyuk és a kötél két vége, a tyúkokba rejtett kis vasmacskákkal a két medve gyomrát szilárd összeköttetésbe hozta. Elválaszthatlan lévén a két medve egymástól, a harmadik med­vét illő kényelemmel czélba vettem s leteri­tettem. (Derék ember az úr !) Az eszkimófőispán meghitt egy száné­ra angolkertjében. A kandelábrekben északi fény világított. Zamatos portugali Guadeloup­­dinnyét ettünk, melynek külseje igen meglepett, mert egészen Compostellai szent Jakabot ábrá­zoló. A főispán úr megfejté, hogy a magvát jódban áztatta meg mielőtt elvetették s rá fény­­képezteté a szentet en miniature. Ezt itthon is megkísértheti a derék Girókuti. Volt egy érdekes találkozásunk Bernát Gazsi feleségével a szamarkandi püspökkel, a­ki ezethalász a Jeges-tengeren. Fájdalom, bő­vebb ismerettséget nem köttettünk vele, mert szüntelenül oly mozgást kell végeznie a nagy hideg miatt, mely a szóba-ereszkedést lehetet­lenné teszi. E mozgás voltaképen táncz, a test melegítésére szolgál, s a benszülöttek fóka­­táncznak nevezik. A püspök-fiasszony horgá­szás közben is folyton fókatánczolt. Fókatán­­czoljunk egyet mi is e felolvás berekesztéséül! сКЦэ|еО»а,' B O L О N D M I S К A. Oktober. 18. 1874. Don Pedro az operában.­ ­Igaza van Lisztnek, Wagner zenéjébe be­le kell mélyedni. Neki dűltem tehát amennyire a könyöklő engedé. Megértettem, hogy Elzát el akarják licitálni. No azt meg kell adni, hogy az­ a Wagner zenéje mindent kifejez, elkezdve az «k­ommu­­nicatiotól a csizmahúzó-masináig. Hát nem gyönyörű az, mikor első felvonásban Elzát li­citálva a királyi végrehajtó ... akarom monda­ni a hírnök kiáltása után pianissimo egyet üt­nek a dobra : egyszer.... aztán kétszer... sen­ki t­öbbet ? harmadsz ... míg végre szerencsére megjön Lohengrin s elveszi Elza kisasszonyt. A duellum is sikerült. Miután mindkét vívó meg­állapodott abban, hogy szekundánsok nélkül, amerikaiasan végeznek, s hogy karddal egy­másban kárt nem tesznek , úgy rúgta hasba Lo­hengrin Telramund urat, hogy bizony megijed­tem hogy baja lesz . A kis doktor Sebes­ mond­ta, hogy lehetséges A második felvonás minden szerencsét­lenség nélkül elmúlt. Nem tagadható meg az elismerés azon statistától, aki egy kardalnokné ruhás kosarával ritka lélekjelenléttel ment át a színen. Bizonyosan Elsának vitt tisztát. Biz­a meg lehet, másnap a lakodalomra úgy is ki kellett csípnie magát. Hanem nagy szurkot állok ki a harmadik felvonásban. Tudtam hogy a kópé Telramund nem felejti el a hasbarugást, s eljön , s láttam hogy az az ügyetlen Lohengrin a zofára teszi a gyiklesét s rá ülnek szerelmeteskedendő a kard­ra. Na de fel is állott Lohengrin, s mikor Tel­ramund — kivel az történt, a mi napjainkban is megtörténik a grófokkal, — t. i., ha valamit vétkeznek, megteszik becsületes polgárember­nek, — bejött már, készen várta a spádéval. Csak azt szeretném tudni, hogy miután Telramund urat megfoszták grófságától s vagyonától: honnét vett ő annyi pénzt hogy magát csinosan eqyipirozhatá és fegyvert és­­ brávókat szerzett? ezt annál inkább is csodálom,­­ mert az időben még nem igen lehettek se Leih­­anstaltok, se »Geld für alles« intézetek, hová feleségének Elsától a második felvonásban ka­­j­pott smukkját bevághatta volna. Ha eljön Wagner , ezt megkérdem. Az AFRIKA1NO valóban tanulsággal telt egy darab. Hanem mielőtt a dolog érdemébe eresz­kedném, jónak látom elmondani előbb, hogy ez a Vasco di Gamaschli egy spanyol hazámbeli schiffslieuterant vala,­ki úgy mint napjainkban történt, szeretett volna egy expeditiót szervezni. Két párt keletkezett; egyik akaró, másik nem akará az expeditio létesülését. Sajnálattal vet­tük tudomásul, hogy Tallián barátunk az utób­bi párton foglalt helyet, s izgalom nélkül leéne­kel­te az expeditiót. Intjük, hogy jövőre szabad­elvűbb legyen, és az aktív ellenzéken foglaljon helyet, hol az a szőke fiatalember Dom Alvar oly nagy gyöngédséggel támogató Ellingert. Tehát az expeditio tervét mint esztelent eldobá a szent kupaktanács. Erre aztán úgy megfelelt C-dúr­ból Vas­aa, hogy be is csukták mindjárt. Úgy kelle neki. Én legczélszebbnek láttam volna gróf Wilczekhez fordulni, s nem hiszem hogy támogatását megtagadta volna, hanem mindjárt gorombáskodni nem szabad. Ez az afrikai nő jeles persona, mert noha még az első felvonásban oly vad volt mint egy vadgalamb, a második felvonásban oly geographiai ismere­teket árult el, hogy a tanult tengerésztisztnek Vasconak megmutatá­a dr. A. Petermannféle mappán az átjáratot, s ez által nagy zavar­ból segíté ki, mit Vasco örvendetes tudomásul vett, mondván : meg van az á-há-hátjárat! S Ellinger bácsi megmutató hogy ő oko­sabb ember, mint az egész osztrák-magyar sark­­expeditió, mert ő ha nem tudta, megkérdezte hogy hol az az átjáháhárat ? Ezután Selika párbeszédbe ereszkedett a fuvolákkal és sikerült neki a fuvolák olvadé­kony és tiszta hangját nagy mérvben kitün­tetnie. Hanem a haddlehadd csak a negyedik felvonásban következet; most a czigány purdék pőre táncza bájok­tal, majd pedig azt vet­tem, észre hogy a Lelika alattvalói oly különös népfaj, melynek bő a bőre; egynéhányon az a bőr oly tánczot vetett, mintha kelletinél bővebb tricotban lettek volna. A ballet bájoló volt, any­nyira hogy Ellingert pácsi azt kérdé : Wasistdas? Az éjszaki sarkexpeditio tiszteletére min­denesetre ezt a darabot kellene előadni. Nagyon sokat tanulhatnának belőlle. J UTAZÁS A FÖLDSARK KÖRUL. Dr. Kepes felolvasása. Hát kérem szeretettel, a­mint leszálltunk a » Tegethoff« hajó fedélzetéről és gyalog tet­tünk egy utat a tartomány belseje felé — már t. i. én meg Payer barátom és három matróz, látunk a távolban egy meglehetős vastagságú füstoszlopot, melynek átmérője lehetett vagy 45 centiméter. Eleinte találgatok e füst okát, de minden találgatásunk hiábavaló erőlködés valt. Képzeljék önök mi lehetett az a füstöl, valami? Semmi más mint egy csárda kémény. Csárda! igen, csárda »az kétfejű fókához.« Sötét volt a táj... (Egy hang: hát hogy látták a füstoszlopot.) Gyerekség! hát mire való a mikroskop és a sthetoskop ? S a többi legújabb vívmányok ? Elég a hozzá, kijön egy eszkimó menyecske egy petróleumlámpával a korcsma ajtóba s beinvitál. Kértünk egy kis meleg ételt s egy kupa bort, aféle 36-ki­termést. Jó volt. Szerencsémre elhoztam a finn-magyar és ma­gyar-finn szótárt, ennek segélyével megértem, hogy a czech 72 krt teszen. Kifizettük s tovább mentünk.

Next