Finály Henrik: Az ókori súlyokról és mértékekről (Budapest, 1883)
I. Mérték átalában
4 FINÁLY HENRIK: a feltűnő jelenség, hogy az ókori mértékek kipuhatolása körül oly sok vita merülhetett fel, és noha minden időben kitűnő búvárok és tudósok foglalkoztak behatóan e tárgygyal, még mindig maradnak fenn kételyek; legalább nem tudtak még eljutni az eredményeknek arra a határozott szabatosságára, amelyet kiválóan e téren keresni természetesnek találunk. Látni fogjuk egyébiránt, hogy az előbbeniekben vázolt nehézségek fő oka magában a kutatás tárgya természetében gyökerezik. Hogy ezt megérthessük, igyekezzünk előbb a mérték fogalmát megállapítani, és azután egy pillantást vetni arra a módra, ahogy a történelemírást messze megelőzött korszakokban mértékek keletkeztek, és mértékrendszerek fejlődtek belőlök. A »mérték« szó egy határozottan és változhatatlanul megállapított mennyiség fogalmát ébreszti bennünk, amely egységül szolgál hasonfaju más mennyiségek mekkoraságának meghatározásánál. Ez elméleti fogalom a gyakorlatba átvíve, rögtön arra figyelmeztet, hogy a mérendő mennyiségek minőségéhez képest, épen annyi fajú mértéknek kell létezni, ahány fajú mennyiség eshetik akár az élet, akár a tudomány gyakorlatában mérés alá, mert miután bizonyos mértékkel csak hasonlajú mennyiséget lehet mérni, különböző faját pedig nem, önként következik, hogy minden mennyiségfaj számára saját mértéknek kell létezni. Nem kell azonban hinni, hogy a mennyiségek, mint olyanok, nagyon sokfélék. Egészben véve t. i. a mérés szempontjából voltaképen csak két tekintet csinál különbséget a mennyiségek közt: amennyiben t. i. vagy elvontan tekintjük, mint túrt foglaló valamit, vagy észszerűen, mint érzék alá eső anyagot, így legelébb két főfaját különböztetjük meg a menynyiségeknek mérés szempontjából, u. m. térbeli mennyiségeket és tömegbeli mennyiségeket , és ennél fogva a mértékeknek is két főfaját kell megkülönböztetnünk, u. m. térbeli és tömegbeli mértékeket. Minthogy a tömeg mennyiségére csak annak a vonzásnak a mekkoraságából következtethetünk, amelylyel egyik tömör test a másik felé közeledni igyekszik, ez a vonzás pedig különösen az észlelésünk alá eső legnagyobb test, a föld felé