Szabó István: Aranygyapjas vitézek vagy Apollonius Rhodius Argonauticonja (Budapest, 1877)
Argo vitézei, menjetek el hazaszerte, csodálván Nálatok ám kitűnőbb jellemű Lo n k ay m a t. Hisz ti szepegve hajóztok úgy ötvenen; a mi Leventénk Egy zajos óceánon egymaga bátran evez. Ti kikötöttetek a barbár Aja partjain; a mi Hős Lovagunk a kieső Hunnia tájbra küzd. Ha ti elaltatván a sárkányt csellel’ a bükkról Megkeritettétek kolchisi gyapjatokat. A mi fejünk Hite kincseiért nyílt harcban egy éber Másfaju sárkánynak szeldesi hét fejeit. S ha az aranygyapjat haza lopta vitézi erényiek, Ilyen erényt s gyapjat nem tűr a büszke Magyar. Hogy tudnátok azért neki tetszeni ? A nemes erkölcs Semmi dicsőségért sem liheg álutakon. Vajha pedig tetszhetnétek kissé neki, vajha Nagyban is és méltán hírneves érdemihez ! Vajha olyan daliák volnátok, hogy szeretetre Gyulna felétek ahány szép honi Medea van! De hát menjetek, eddig az én háznépem, ezentúl Bármilyenek vagytok, a Haza népeihez. Mindenesetre megélhet Sason a hitrege száján. Lonkaymnék neve a Krónika révén örök. Szabó István: Kazár, március 28. 1811f.