Szalay László: Marcus Tullius Cicero három könyve a kötelességekről Marcus fiához (Pest, 1857)
Másfél éve hogy e dolgozat készen áll. Az 1855-iki nyáron kedves órákat töltöttem vele, midőn hosszasabb távollét után visszaérkezve a hazába, munkás akartam lenni addig is, míg magánviszonyaimat rendezhetni, megkezdett dolgozataimat folytathatni fogtam. A munka tudományos végmunkája azon férfiúnak, ki mindenha egyike leszen a humanitas leghatalmasabb képviselőinek, s kinél nagyobb irót az ókorban úgy nem ismerek, mint nem az újban. Benne az embert, a polgárt, az irót többen többször támadták meg, majdnem hagymázos dühhel napjainkban. Pedig igaza volt Quintiliánnak, mondván: ille se profecisse sciat, cui Cicero valde placebit. S én ezt mindig nemcsak Ciceróra az íróra, hanem az emberre s az államférfira is kívántam értetni. Ő nem lehetett gyarlóság nélkül: adóját tőle is megkívánta az emberiség; gyarlóságai szembeszökők voltak: fényes alapon a legparányiabb folt is élesen felismerszik . Caesar iránt igazságtalannak mutatkozott, s igazságtalanságában túlságosan felállítására ragadtatta el magát: méltányt és mértéket ne követeljetek a szenvedőtől, a bujdosótól. S ő szenvedett fájdalmakat, melyek a legerősbet is összeroskaszthatják; ő nyugotról keletre és keletről nyugotra bujdosott, midőn e munkáját irta; bujdosott azok elől, kik — mint én is hiszem — nem fogtak volna rajta erőt vehetni, ha Caesar él, s kik őt végre is Caesar után küldötték. Ki vonatkozva ama gyarlóságoktól, mennyi