Frankl Vilmos: A Magyar Nemzet műveltségi állásának vázlata az első fejedelmek korában és a kereszténység behozatalának története (Pest, 1861)
IV. Közgazdászai és szellemi műveltség
Hogy azonban napjainkig ezen kőszobrok közül egy sem maradott fen, a térítők, néha talán túlzott, buzgalmának kell tulajdonítani, kik oda irányozták minden igyekezetöket, hogy mindazt, mi az ősvallással a legtávolabbról is összefüggésben volt, kiirtsák. A királyok korában ezen szobrok, mint határkövek „kőszobor“ vagy „bálványkő“ elnevezések alatt említtetnek az oklevelekben. „Távol vagyok attól — így nyilatkozik Toldy F. — hogy a művészet szót magasabb értelemben vegyem, midőn egy alig állandó székekbe telepedett népről van szó; némely nyomaik azonban a magyaroknál mégis előfordulnak. Hogy a szobrászat, bármily fejletlen volt is, e néptőnél nem volt ismeretlen, bizonyítják a magyar krónikák, melyek szerint a százhalmi huna temetőt szobor ékítette, bizonyítja azon számtalan kőbáb (síri szobor), melyek, mi már kétségen kívül van, a tőrokon hunnoktól származnak, így voltak a pogány magyarok áldozó oltárai is az istenség szobrával ékesítve, mi András edictumából (1046) és László király törvényeiből kiviláglik. Egy másik mezőt, és pedig a faragásnak a hadijelek és paizsok nyitottak, jelképeik és cifráikkal, mik nélkül egy oly pompaszerető nép el nem lehetett, mely bel-s külföldi évírók szerint, még hadjáratai közben is arany- és ezüst készlettel birt.“281 István alapító okleveleiben már különféle iparosok és kézművesek említtetnek. Igaz ugyan, hogy ezeknek soraiban igen igen sokan, és talán túlnyomó számban, benszülöttek és bevándorolt idegenek voltak , azonban azt nem lehet állítani, hogy közöttök magyarok, született magyarok ne lettek volna, így az 1015-iki pécsváradi *·) *·) Uj Magy. Muz. 1856,. 57.1.