Szinnyei József: A magyarság eredete, nyelve és honfoglaláskori műveltsége (Budapest, 1910)
Bevezetés
Az asszonynép a lábasjószág után lát vagy fonfrr. Távolabb egy csapat ember az íját és a nyilásot szedi rendbe, aztán lóra pattan. Nem vadat űzni mennek most, mert az ebeiket visszaparancsolják, hadakozni mennek. Errébb ismét más kép tűnik a szemünkbe. A mi eleink békességben élnek együtt egy másik, kisebb néppel. Most már több a háziállatjuk, s a földjük sem hever parlagon, hanem búzát, árpát, szőllőt mit terem. A férfiak fegyverzete ezüsttel van kiverve, homlokukon aranylemez villog, lószerszámuk díszes; az asszonynép gyűrűkkel, gyöngyökkel, fülönfüggőkkel ékeskedik. De az újért nem hagyták el a régit. Most is zsákmányul ejtik a folyók halait s az erdők vadait. A lovat éppoly jól megülik és nyilaikat éppoly biztossággal eregetik az ellenségre, mint annakelőtte. S ha ajkuk szóra, dalra nyílik, ugyanaz a nyelv árad róla, a melyet ősapáiktól örököltek, csakhogy most már fejlettebb és szóban gazdagabb. * De hagyjuk el a képes beszédet. A tulajdonképpeni történelem az első írott adattal kezdődik. Hanem azért az sem marad előttünk teljesen rejtve, ami annak előtte volt és történt, amiről semmi följegyzés sem szól, mert az anthropologia, az ethnologia, az archaeologia és a nyelvtudomány segítségével összeállíthatunk egy sereg adatot a történelem előtti