Lázár Gyula: A népvándorlás története. Történelmi könyvtár 66. szám (Budpapest, 1880)
tak; de midőn lassan kint a természetes szaporodás a terjeszkedést, gyakran a természet vagy emberek rovására elkerlhetlenné téve, felébredtek azon fékezetlen ösztönök is, melyek az évezredek folyamában oly sok vérrel áztatták meg a világot, s a létérti harcz és küzdelem kezdetét vette. Az éghajlat, valamint a táplálkozás mindenkor nagy befolyással voltak az emberi jellem fejlődésére ; a szokások s az erkölcsök ridegsége szoros összefüggésben állott azon sajátságokkal, melyek mindkettőt kitüntették. A zordon kedélyű pásztornép, mely nyájainak vérével táplálkozott, nem ismerte a humanitás nemesebb érzelmeit s vad ösztöneinek kielégítésében látta legfőbb haσotalmát a természetben. S mig ekképen már korán hozzászokott az elontott vér szemléletéhez, egyszersmind kedélye és egész jelleme bizonyos nemétől a kegyetlen érzéketlenségnek tölteték el, mely azután döntő befolyással volt minden gondolatára és cselekedetére. Az elszaporodás Ázsia bensőjében az emberiséget már korán a terjeszkedés természetes ösvényére terelte. Az ekképen megindult népáram kezdetben keletnek vette útját, talán mert ezen irányban kevesebb akadályokkal kelle vala megküzdenie. Az árja népvándorlás, körülbelül 800 évvel Kr.előtt Indiának nemcsak új lakosságot, hanem új és a régitől sokban különböző műveltséget is adott. Azonban a legfontosabb mozgalom, mely