Marczali Henrik: A magyar történet kútfői az Árpádok korában (Budapest, 1880)
Előszó
ELŐSZÓ. Hazánk legrégibb történetének emlékei különös benyomást tesznek a figyelmes szemlélőre. Igaz és hamis, értéktelen és színarany, fényes és visszataszító, a legkülönfélébb nemzetek szellemi munkája halmozódik össze előtte. Némelyik előadni akar, a classicusok nyomán indulva, más oktatva következtetni a jelenből a múltra, most tiszta ihletett lelkesedés nagy, szent férfiak iránt, bírja tetteik egyszerű feljegyzésére, még másoknak nincs más célja, mint feljegyezni azt, ami történt. Munkám fő céljául azt tűzte ki, kimutatni, e sok és sokféle anyag hol szolgál biztos alapul hazai történetünk első korszakának kutatására nézve, hol nem. Igyekeztem megkísérteni oly kérdések megoldását, melyek eddig nagy részt elkerülték búvárlaink szorgalmát. A hazaiemlékeket, kiváló fontosságukat tekintve, bőven tárgyaltam, a külföldieknél igyekeztem az idegen kutatásokat a magam munkájával kiegészíteni. Mindenhol szemmel tartottam az irodalmat, Goethe mondata szerint járva el, hogy a szakembernek a lényegtelent is kell ismernie. Minda mellett nem tartottam szükségesnek minden egyes kérdésre nézve, minden egyes kutató nézetét elmondom. Kutatni akartam, nem repertóriumot készíteni. Azonban nem hiszem, hogy lényeges, tudományos és nem dilettáns értekezés kikerülte volna figyelmemet. E részben tehát művem nem tarthat számot teljességre. Nagyon nehéz volt, bizonyos szempontok alá sorozni a tárgyalandó anyagot. Maga a tudományos akadémia feladata természet szerint két nagy részre osztja munkámat: a belföldi és a külföldi írók taglalására. Nem chronológiai rendben sorolom el őket, hanem a feljegyzések módja szerint osztom életrajzokra, krónikákra, évkönyvekre és monographiákra. Annál is inkább járhattam !*