Sörös Pongrác: Jerosini Brodarics István (1471-1539) (Budapest, 1907)
ELŐSZÓ. A XV. század végének s a XVI. elejének története a maga zavaraival, sokszor meglepő fordulatokban gazdag eseményeivel korán élénk érdeklődésre talált nemzeti múltúnk kutatóinál, kik úgy földolgozott műveikben, mint az általok közzétett leveles anyagban becses értesítéseket nyújtanak ezen idők változatos folyamáról. Magam szintén a XVI. századból vévén első behatóbb tanulmányaim tárgyát, más irányba terelődött történelmi munkásságom mellett is mindig érdeklődéssel forgatom ennek a kornak az írásait és szívesen tanulmányozom az eseményeit, ha némi pihenőm akad. Midőn a Tekintetes Osztály kegyes figyelme, amelyet erről a helyről te köszönök, módot nyújtott nekem arra, hogy a Szent István Társulat Tudományos és Irodalmi Osztályában székfoglalót tarthassak, újra a XVI. századra irányult gondolatom és Brodarics István életének és működésének ismertetését választottam székfoglaló dolgozatomnak. A bécsi, budapesti, kassai, leleszi, pannonhalmi és vatikáni levéltárakból némi kiadatlan anyaggal gyarapítva, a már kiadott oklevélgyűjtemények és földolgozott munkák adták az alapot, melyen ez az életrajz megépült. Szerény, de működésében serény férfiú életét rajzoljuk; nem mondjuk, hogy nemes szívéhez, ideális törekvéseihez méltóan, de fölfogásban tisztább s anyagban bővebb tárgyalásban, mint eddig foglalkoztak vele. A diplomácia síkos talaja, a véres harcmező, a tudomány fárasztó útja mind járt terület Brodarics előtt Oly korban élt, midőn a viszonyok nehézsége közt a gondviselésszerű alakok támadni szoktak. Öntehetsége vitte az emelkedés útján előre; hazaszeretete tűzte ki neki az irányt. Néha tétovázott, melyik a helyes út s talán el is vétette; de minden tettét gyengéd lelkiismeretessége, a közösség érdeke s nem az önzés irányította, szabályozta s még 1*