Vahot Imre (szerk.): Honvédek könyve. Történelmi adat-tár az 1848-ki és 1849-ki magyar hadjáratból 1. (Pest,1861)
Vahot Imre: Bem tábornok életrajza
lováról s kezét megsérté, de tündérszerencséje megőrizte nagyobb résztól. Ezen vesztett csata után Bem Lugosra ment, s innen, miután katonái mindinkább szökdöstek, csak egy pár ezer emberrel vonult Dévára. S minthogy többé semmi reménye nem lehetett győzelemhez, Törökországba menekült, s itt az oroszok elleni engesztelhetlen haragjában, mely minden eszközt jónak talált, miáltal halálos ellenének ártani remény lett, Mohamed vallására térvén át, basává lett Amurat név alatt. Seregének megfélemlett maradványai egymásután lerakták a fegyvert. Bemnek legderekabb osztályparancsnokai Erdélyben b. Kemény Farkas, gróf Bethlen Gergely, Bánffy János, Riczko és Czecz valának. Mint segéde, egy ideig Petőfi Sándor is oldalánál működött, ki leginkább a levelezésben segített, s igen kedves embere volt. Külsejéről ítélve Bemben senki nem ismerte volna meg a nagy hadvezért és rettenthetlen, merész kalandort. Alakja átalánvéve visszataszító, sőt rút, szláv typusú arczát a sok sebhely elferdité, kiálló arczcsontjai közt mélyen beesett szemei szikrázanak, ajkai kidülledtek, orra fitos, s tüskés ősz szakálla még inkább elvadítá képét. Ő nem volt barátságos, sőt hideg, hallgatag, laconicus rövidségü, terveit soha el nem árulta, szigorú, s valóban cátói erkölcsű. Bor, kártya és szerelem nem kellett neki; harcz és háború s erre vonatkozó tudo