Egressy Ákos: Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharcz idejéből (Budapest, 1893)
„A lángoló szeretetnek, az egész emberiséget átölelő bizalomnak s a lelkesedésnek kora: az ifjúság — volt és lesz a legnemesebb tettek forrása!“ . . . írja atyám az 1848-iki Phönix tiszétől újhodva, a ,,Márczius tizenötödiké "-ben. Ezzel jellemezte történelmünk ama legszebb tavaszát, mely nemcsak a szellemi erők rendkívüliségével és nagy számával jelölte csodás termékenységét, hanem különösen az által, hogy ez újhodás az egész nemzetre megifjító hatással volt, — midőn az apák, mint gyermekeik, egyranguak lettek a haza iránti szeretetben, lelkesedésben és önfeláldozásban. Oly kikelet volt az, minőt csupán nagy idők hosszú sora érlelhet az emberiség választottjainak, az őstermészet életrehivott elemeinek oly dús rajzása, a melyben szellem és anyag, ég és föld ölelkezik, hogy kölcsönös vonzalmában újat alkosson, megifjedjék, boldogítson. Az a kebel, melyet évszázadok küzdelmei tettek erőssé és nagygyá, hogy az örömnek és fájdalomnak oly mértékét bírja meg, mely fajunkat páratlanná teszi, magához méltóan jelentette a világnak legszentebb érzelmei nyilvánulását s eget érő föllángolással üdvözölte a magyar szabadság hajnalát! „Ím, eljött márciusnak idusa!“ Klinkspere.