Thim József: Délmagyarország önvédelmi harca 1848-1849-ben 1. (Zombor, 1887)
I. Események a szerb felkelés tényleges kitöréséig - II. Illirizmus
24 — Az 1832—36. törvényhozás III. cikke kimondja, hogy ott a hol magyarul hirdetik isten igéjét, az anyakönyveket magyarul kell vezetni, 1839—40-ben már tovább mennek, ott is kötelezővé tétetik a fentebbi rendelet, a hol nem magyarul prédikálnak. Ez volt az első lépés, a mely már nem viselő magán az önvédelem színét, hanem a nemzetiségek ellen irányult. 1842-ben a szerb egyházi gyűlésen a királyi biztos üdvözlő levele s a császárhoz intézett felirat még latin nyelven volt szerkesztve. 1844-ben törvénnyé mondatik ki, hogy az országgyűlés nyelve kizárólagosan a magyar, csak a horvátoknak engedték meg a latin nyelv használatát hat éven belül. 1848-ban a magyar nyelv kizárólagosan a diplomácia és a törvényhozás nyelve lett. Ez volt az állapot, midőn a nemzetiségek visszahatása megkezdődött. . A magyar hazafiaknak utóvégre is nem lehet rossz néven venni, mondja Risztics János, hogy ők saját nemzeti nyelvöket hoztak forgalomba, de a magyarok ennél meg nem állapodtak; ez a türelem mérlegét feldönti, az összes nem magyar ajkú nemzetiségek most ellentállást fejtenek ki, különösen a szerbek.“1) Nézzük, mennyiben van igaza a nagy államférfiúnak, Szerbia legokosabb fejének, mint őt szerbjeink nevezni szeretik. Hogy a latin nyelv helyébe a magyar lépett, azt utóvégre senki sem veheti rossz néven, s mindaddig, míg a nemzetiségek autonóm ügyekbe a magyar nyelv használatát be nem hozták, nem vethetik a magyar szemére a dhauvinizmust. Az 1840. rendelet, mely szerint a nem magyar ajkúak anyakönyvi magyarul vezettessenek, legtöbbet ártott nemzeti ügyünknek, s ha ez elmarad, azon irtóharc a magyar anyakönyvek ellen, semmi esetre se következhetett volna be. Mennyire gyűlölték ezen anyakönyveket a nemzetiségek papjai, PhothP, Cppula h cpnoKH noipeT. 14. o.