Gelich Rikhárd: Magyarország függetlenségi harcza 1848-49-ben 2. (Budapest, 1882)
I. A képviselőház és felsőház kiáltványa Magyarország lakosaihoz, november 29-éről
. Nekünk, mint nektek, e’ haza mindenünk; kívüle számunkra, mint számotokra, isten tág világán nincsen sehol hely. E’ helyen élnünk, e’ helyen halnunk kell veletek. E’ földben nyugosznak ezer év óta apáink szent hamvai, e’ föld táplál minket, mint titeket; e’ földbe teendjük le örök nyugalomra tetemeinket, e’ földből támasztaná fel végítéletére az örök biró, kinek tetteinkről számolni fogunk; e’ földön akarjuk boldogoknak hagyni gyermekeinket, kiknek sorsa közös leszen a’ ti gyermekeitek sorsával. E’ földön minden érdekünk közös veletek, mi a’ ti számadó sáfáraitok vagyunk. A mi ajkunkra nem szállhat irányatokban az álnokságnak szózata. Ellenben mit várhattok az idegenektől, kik béres zsoldosokkal támadták meg szegény hazánkat, kik a’ törvényes szabadság ellen fellázítottak horvátot, ráczot, oláhot, kik vérben borítják mezőinket, öldöklik társaitokat, nőiteket, gyermekeiteket, felperzselik falvaitokat, kiragadják kezeitekből a’ véres verítékkel keresett falat kenyeret, mit várhattok az ellenségtől, ki fegyveres kézzel rohan be házatokba, minden ok nélkül, hol,szegően, istentelenül? ! Mit várhattok azoktól, kik saját szülötte földükön a' legvirágzóbb fővárosokat irgalmatlanul összelövetik, felgyújtják, kiprédálják s’ kik seregenkint adják hóhér kezébe saját hazájuk oltalmazóit? Pedig a’ föld, melyet pusztítottak, hazájok földje, a városok, miket összelődöztek, hazájuk büszkeségei, a vér, melyet kiontottak, testvéreik vére volt. Mit várhattok ti ezen istentelen ellenségtől, ha gyáván megadván magatokat, hazánkat elfoglalná? E’ hazát, mellyhez őket a szeretetnek semmi köteléke nem köti, mellyet ők nem szeretnek, nem szerethetnek, mert idegenek, melytől irigylik istennek áldásait, irigylik a’ szabadságot, irigylik a’ törvényeket, melyek zsarnokságuknak útjában állnak? Mit várhattok ti ezen ellenségtől, mely saját hazájával oly kegyetlenül bánt! —s mely mégis annyira megy a’ szemtelenségben, hogy midőn édes hazánkban véres pusztító !*